Szaporodnak babás és a családi blogok. A YouTube-ot elöntik a „Dávid verset mond” és a „Kitti balettozik” típusú házi videók, vegyes színvonalon. Eddig voltak ugye a naplók, a fényképek és a házi videók vetítése baráti körben (a Kovács család nyaral típusú opuszból valahogy mindig kimaradnak az igazán izgi részletek, amikor például Kovács apuka csacsirészegen üldöz egy spanyol táncosnőt a flamenco-bemutató után). Már ez is megosztotta a nagyközönséget – az internet elérhetősége, nyilvánossága és végtelen tárhelye pedig csak fokozta a véleménykülönbségeket, hogy mi tartozik kire.
Balázs háromhetes. Mint minden rendes csecsemőnek, annyi a rendes tudománya, hogy eszik, alszik, kakál és fintorog. Még mosolyogni sem tud még. Mégis van már weboldala, mivel akinek holnapja van, annak honlapja is legyen, gondolja a büszke informatikus apuka és a lelkes blogger anyuka.
Balázs ma még nem tud tiltakozni, lehet, tizenöt éves korában minden hackertudományát beveti majd, hogy legalábbis titkosítsa, a nyilvánosság számára elérhetetlenné tegye az oldalt – mert azért eltávolítani, megsemmisíteni nagy kár volna. Emlegethet cikit, személyiségi jogokat, netán későbbi hátrányokat az álláspiacon. Meg aztán milyenmá', hogy a Bea őt ott látja háromévesen, pucér seggel ordítani a Balaton-parti strandon. Esetleg rácuppan az oldalra egy pedofil, és mocskos üzenetekkel zaklatja. Vagy el kell viselnie poénkodó osztálytársai nem épp hízelgő hozzászólásainak áradatát.
Intim Pista műfaja egyidős velünk, nyilván. Mégsem született ennyi mű, nem mintha nem lett volna igény Néró császár utolsó verseire közvetlenül Róma felgyújtása előtt, vagy Victoria királynő titkos naplójára. Abban már nem vagyok biztos, hogy Catherine Holmes konyhalány naplójára is. Szerencsére ezt nem csak a technika hiánya akadályozta meg, hanem az is, hogy Catherine Holmes akkoriban nem tudott sem írni, sem olvasni. A mai Catherine Holmes, ha csak konyhalány is, természetesen netezik, blogol, fórumozik, felrakja a nászutas képeit, és ismeretlen nick mögül szidja a hülye férjét, aki előtt aztán három hónap múlva lebukik. Mielőtt viszont lecikiznénk a műfajt, gondolkodjunk kicsit. Ha visszamegyünk az időben, számos káprázatos, szórakoztató vagy bölcs irodalmi alkotással volnánk szegényebbek, ha a szereplők személyiségi jogokra hivatkozva tiltakoztak volna a mű ellen.
Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyve nagy, családi kedvenc. Nem tudom, milyen képet vágott Leslie vagy Margo, amikor ifjúkori kalandjaikat a fél világ olvasta harsány röhögéssel. Hasonlóképpen ismeretlen, hogy Brunella Gasperini fia (Pop) mit kapott a haveroktól, ha ráismertek a könyvben az idétlenségeire. És mit szólt volna a közismerten szemérmes Szabó Elek vagy Jablonczay Lenke, hogy lányuk, Magda ország-világ elé tárja még hálószobatitkaikat is a Régimódi történetben? Szabó Magda amúgy nyilatkozott erről: „Anyám utolsó mondata a titkairól szólt. De egyetlen szóval sem mondta soha, hogy a titkoknak titoknak kéne maradniuk. Aki a könyv ellen sokáig tiltakozott, az Béla testvérem volt.” Gondolom, Béla is megenyhült, látva a könyv kirobbanó sikerét, ami után levéláradat indult Szabó Magdának, nyolcvan-kilencven évesek írták meg sorsukat, gratulálva a portréként megírt kitűnő korrajzhoz. Pankának és Juliskának (akik szintén saját nevükön szerepelnek) pedig több szép Móra Ferenc- és Arany János-művet köszönhetünk. Kár lett volna, ha nem születnek meg, kiskorúak vagy elhunytak személyiségi jogaira hivatkozva.
Kortársaink közül talán sokan olvastuk Libby Purvest vagy Szécsi Noémit. Bár személyiségi jogokra tojva, Berta, Nicholas és Rose saját nevükön szerepelnek az összes kalandjukkal, azt hiszem, sokunknak adott praktikus tanácsokat, vigasztalást, vagy egyszerűen vidám perceket a Kismama naplója, vagy a Hogyan ne neveljünk tökéletes gyereket című könyv.
És itt el is érkeztünk ahhoz, mi pluszt adhatunk Benőke honlapjával a világnak, azon túl, hogy amerikai rokonaink és luxemburgi barátaink is naprakészek a családunk legifjabb sarjainak fejlődésében. Másokat ugyanis ritkán érdekel egy személyes blog, vagy egy családi videó – kivéve, ha számukra is tartalmaz hasznos vagy vigasztaló, bátorító infót, esetleg a gyerek kiemelkedően tehetséges, és produkciója így örömet szerez annak is, aki nem családtag és nem barát. Amit pedig megírunk valakikről, azt lehetőleg vállalhassuk szeretettel-humorral az érintettek előtt is, a hároméves Balázs képeinek felpakolásakor pedig néha nem árt elképzelni a tizenöt éves, vagy a huszonöt éves reakcióját is, ha viszontlátja majd akkori önmagát.
De mielőtt aggodalmasan megsemmisítenénk a honlapot, blogot, mert valaki beszólt nekünk online, vagy becsmérelte legdrágább kincseinket (én a nekem címzett beszólásokra, ha nincs alapja, általában fütyülök, de a kölykökért nyilván ölnék) emlékezhetünk arra is, amikor a vadidegen nő csöpögős e-mailben köszöni meg legutóbbi bejegyzésünket, hogy hogyan gyógyult ki Bélus a Lyme-kórból, mert ők épp most küzdenek vele. Vagy amikor a lovastábor vezetője Bélusnak külön és ingyen foglalkozást ajánlott fel, mikor már a nyolcadik jelentkező is a mi posztunk alapján akarta Imruskát, Petit vagy Jolánkát beíratni hozzá. És vannak gyerekblogok, amik valami olyasmiről szólnak, amitől többezres olvasótáboruk lesz – ilyen az azóta Ewing-szarkómában elhunyt Gergely Alexandra blogja, és remélem szintén ezrek olvassák tarkabab Szirka-naplóját is. Érdemes.
Ha viszont aggaszt a kölyök személyiségi joga, akkor a képeit tegyük föl olyan oldalra, amely ajánl privát hozzáférést is – hogy garantáltan csak clevelandi nagynénénk és Rob barátunk Sydney-ben láthassa a képeket. Mert ha nem, az írás, a fotó, a videó elkezd önálló életet élni a neten, és ti is járhattok úgy, mint sorok írója, akinek leánya jó egy hétig szemezett az anyjával az Index főoldalán – ki tudja, milyen megfontolásból, de ő volt épp akkor az induló Indafotó egyik „reklámarca”.
Azért vigasztalódjunk. Bármit rakunk is fel, ha nem vagyunk celebek gyerekestül, akkor a nagyérdemű percek alatt felejti el az egészet. Hacsak nem vagyunk kiemelkedő irodalmi vagy fotós tehetségek. Néha még akkor is.
