Szerelem volt első látásra – vagy első orálra

„Régebben már gondolkodtam azon, hogy történetemet beküldöm, de mindezidáig elvetettem az ötletet. Most, a korábbi meleg olvasói levélen felbátorodva papírra, azaz jelen esetben monitorra vetettem gondolataimat” – ez áll a bevezetőjében az alábbi történetnek. A beküldőnek az András álnév jutott, és András azt is hozzátette, hogy ha akarjuk, cenzúrázzuk nyugodtan a szöveget. Nem akartuk, pedig tényleg szerepel benne egy elég kemény kirohanás a meleg férfiak egy bizonyos típusa ellen, de András azért (vagy annak ellenére) engedi meg magának az ilyesmit, mert maga is meleg. Szóval nem cenzúrázunk, hanem inkább figyelmeztetünk, hogy aki nem bírja a trágárságot és a szókimondást, az ne görgessen lejjebb.

András történetét azért érdemes elolvasni, mert nagyon érzékletesen ír le egy olyan kapcsolatot, amilyenről férfi-nő felállásban rengetegszer hallottunk már: ezek szerint a melegeknél is ugyanúgy előfordulnak ilyen rosszul működő kapcsolatok. Ha ön is szívesen írna, ön se fogja vissza magát, mi mindenkire kíváncsiak vagyunk! Kérjük, írja meg történetét a Randiblog email-címére!

„Húszas éveim elején járó srác vagyok és meleg. 16 éves korom környékén fogadtam el magam és innentől is ismerkedtem. Soha nem voltam az a sztereotip, nyávogó, lányos fűvel-fával típus, és nem is szándékozom az lenni, ami ebben a világban sokszor hátrány, mert nagyon sokan mások sajnos ilyenek.

Legelső kapcsolatom igen érdekesen indult, mert az egész azzal kezdődött, hogy elmentem külföldre pár hétre, elegem volt mindenből: az életből, a szerelmi életemből (ami többnyire konvergál a nullához) és a családom problémáiból egyaránt (egy brazil vagy spanyol család problémáit, temperamentumosságát szorozd meg kettővel, és körülbelül meg is vagyunk).

Amikor visszatértem szeretett hazámba (irónia) elkezdtem újra ismerkedni, ami nálam a beszélgetésben kimerült. Egy sráccal egész jól kijöttünk így online, és itt a hangsúly az „online”-on van. Amikor találkoztunk… érdekes személyiség: tipikus seggriszáló, affektáló buzi. Sajnálom, de ez az igazság. Én ki nem állhatom az ilyen embereket, akik ennyire provokatívak (konkrétan egy halott állatot tekert a nyaka köré „boa” fantázianév alatt), mert pont emiatt vannak a sztereotípiák és negatív diszkrimináció, általánosítás, na mindegy, a hülye emberek véleménye amúgy sem érdekel. Ellenben tény, hogy az ilyen viselkedés nem lendít a „hírünkön”. Természetesen én sikítófrászt kaptam a személyiségétől is (itt a személyiség egy igen erős túlzás, mert ha lehet ilyet mondani, egy vérbeli ribanc, kurva, - ahogy tetszik - volt a „srác”).

Később viszont megismerkedtem a legjobbnak mondott barátjával. Vele nem igazán kerültünk egy hullámhosszra, elküldtem a jó büdös francba, aztán elhívott filmezni. Gondolhatják a kedves olvasók, milyen filmezés volt ott, valami borzalmas szar film, aztán egészen más jellegű tevékenységre terelődött a téma. Szerelem volt első látásra (vagy első orálra, ha az igazat akarják hallani).

Én naiv, elhittem minden szavát, lévén legelső igazi kapcsolatom volt, és a szerelem lila, rózsaszín vagy jelen esetben szivárványszínű köde elvakított. Igen ám, de olyannyira, hogy nem láttam azt, hogy huszonévesen még érettségije sincs, céltalan, több pasin van már túl, mint egy átlagos pornós, etc-etc… Természetesen amikor megérzéseimre hagyatkozva megvádoltam valamivel (például, hogy hazudik, vagy eltitkol valamit), akkor én voltam a szemét, igazságtalan és én kaptam a lelki terrort, hogy hogy lehetek ilyen. Később nyilván kiderült, még sokkal több minden róható a számlájára, mint amit sejtettem. Amikor az interneten különféle pozitúrában eléggé félreérthetetlen helyzetekben ábrázolódó videókat kellett letiltatnom (néhány száz levelet küldtem ki a pornó oldalaknak), kicsit megingatta az idegrendszeremet. De még ezeket is feldolgoztam.

Természetesen miért is lenne itt vége és lenne happy end… egy alkoholista volt. Én mindig is jó tanuló voltam, vezéregyéniség, színészkedtem, riporterkedtem és még sorolhatnám mi mindennel foglalkoztam és foglalkozom jelenleg is, egy szóval nem szeretek a seggemen ülni és várni a csodát, hanem megdolgozom mindenért. Az ő elfoglaltsága kimerült az egész napos online szerepjátékozásban és a különféle – szőlőt csak a Hír TV agrárműsorában látott – borok fogyasztásában. Kissé (nagyon) illuminált állapotban előszeretettel terrorizált engem lelkileg, folyton versengeni próbált velem, kisebbségi komplexusa volt. Legalább 100-szor szakítottam vele (főleg azok után, amikor többszöri kísérletre sem használt az addiktológiai kezelés, vagy amikor éppen rám támadt), de mindig visszakönyörögte magát.

Az i-re az tette fel a pontot, amikor kb. egy 6-7 hónapja ismételten felöntött a garatra. Próbáltam elkerülni a konfliktust, de szeretett provokálni. Rámtámadt, nem szeretném részletezni. Ezek után újra kapott egy esélyt (ha hiszik, ha nem, még ezek után is). De meg tudják tippelni, élt-e vele? Persze. Vagy két hét erejéig, aztán minden egyre csak rosszabb lett. Fogtam magam és végleg eljöttem. Amikor sírva hívogatott, már csak szánalmat éreztem. Pedig esküszöm: szerettem. Most folytatja 25 éves korára, azt, amit régen: bulizik, kertészkedik (egyik melegágyból megy a másikba) (vagy WC-be, mikor hogy) és piál, amit az egyik kedves barátja (egy 50 éves külföldi perverz) finanszíroz a régebben nyújtott különféle szolgáltatások fejében.

Sokan most azt gondolják, hogy egy idióta vagyok, amiért ennyit tűrtem és milyen igazuk is van, mások talán el sem hiszik, de sajnos ez még csak egy kis szelete annak a tortának, amit én eddig kaptam.

Viszont rengeteget tanultam: nem hagyom magam korlátozni, befolyásolni, bántani. Nem is az a legrosszabb, hogy ennyit sínylődtem és szenvedtem a szerelem miatt, hanem, hogy rájöttem, nincs nagy ő, nincs örökké és nagyon sok a hamis, üres ígéret, amelyekből többet nem kérek. Majdnem két évig tartott ez a se veled se nélküled kapcsolat, ami számomra inkább egy tortúra volt így visszapillantva, de tekintve, hogy belefáradtam és kiábrándultam belőle a kapcsolatunk felénél, még egy félév pihenés után elmondatom, hogy mindezt feldolgoztam. Jelenleg újra próbálkozom, remélem, több sikerrel, mert a mostani szerencsés (vagy szerencsétlen), akivel ismerkedem, összehasonlíthatatlan az exemmel, de én már nem hiszek a mesékben.

A szerelmi bánattal és egyéb problémákkal küzdő embereknek, akik szerint nincs remény és a padlóról képtelenek felállni, üzennék valamit: baromság. Nemcsak egy ember létezik, nem csak egy szerelem. Igen, tudom, szomorú, de mással is lehet olyan jó a szex, mást is lehet ugyan úgy szeretni, nincs nagy ő és minden okkal történik. Én hiszek abban, hogy egy idő után mindenki megtalálja azt, aki mellett meghalhat, a „mellett”-en van a hangsúly, sokkal jobb, mint valaki által elpatkolni.”