Egy lánykérés könnyen végződhet katasztrófával: ha a lány nemet mond. Egy holland férfi akciója viszont már akkor bedőlt (szó szerint sajna), amikor az illető a kérdést még fel se tette. Utrechttől nem messze van egy IJsselstein nevű hely, ahol egy férfi azt találta ki, hogy úgy fogja megkérni barátnője kezét, hogy a levegőből leereszkedik a lány kertjébe. Szerintünk jó időben jobban vette volna ki magát az ötlet, de a dolog végül nem azon csúszott el, hogy decemberre volt időzítve.

A férfi kibérelt magának egy darut, hogy az emelje át őt a ház teteje felett és engedje le a kiválasztott kertbe, azonban valaki valamit nagyon elszámított, és a bérelt daru felborult, rá a szomszéd házra, aminek beszakította a tetejét. Ekkor gyorsan segítséget kértek, kijött még egy csomó daru meg tűzoltók meg mindenki, de amint a videón is látszik, az első mentési kísérletet szintén elbaltázták, az még nagyobb kárt okozott a házban (amit persze addigra evakuáltak). Csak másodszorra sikerült visszabillenteni a darut. Jó hír viszont egyrészt, hogy senki nem sérült meg (szemben ezzel az esettel), másrészt pedig az, hogy a férfi végül feltette a kérdést, a nő pedig igent mondott.

Hát lesz egy jó sztorijuk, az biztos.