shutterstock 85822405

Minél korábban válik valaki alfahímmé, annál nagyobb árat fizet érte

2015.05.10. 14:20

Olvasva Gyula írását a 10 idegesítő női kérdésről, nyugtalanná váltam. Az írás igen jópofa és sok mindent nagyon jól lát. Azonban nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy az egész valahogy torz. Némi gondolkodás után rájöttem, mi a problémám mindazzal, amit segítő szándékkal leírt” – a mai levél Ármintól jött, de a sztori nem is Gyulánál kezdődik, hanem ennél a posztnál, amikor felsoroltunk 10 idegesítő, tipikusan női kérdést.

Gyula erre reagálva írta meg, hogy szerinte a nőknek miért van szükségük arra, hogy ilyeneket kérdezzenek a férfiaktól, illetve hogy mit kell válaszolni a kérdésekre. Gyula teóriája rengeteg lájkot kapott, és most erre reagál Ármin, megintcsak borzasztó érdekesen. Olvassa végig Ármin okfejtését, aztán ha kedvet érez ahhoz, hogy a témát folytassa, írjon nekünk ön is! A Randiblog címén az ön e-mailjét is várjuk!

Gyula azt mutatja meg, hogy a nők hogyan tesztelik ösztönösen a férfiakat, hogy megvan-e bennük a kellő dominancia, határozottság és az irányítás képessége. Igyekszik utat mutatni a sok tévelygőnek, hogyan keltsék az alfahím látszatát, ha már nem jön a nyomorultaknak ösztönösen. Hogy kezelhetőbb legyen, megpróbálom én is pontokba szedni:

1. Igaz, hogy folyamatosan teszteljük, hol tudatosan, hol ösztönösen, a másik nem képviselőit, vajon megfelelő partnerek lennének-e számunkra. Ha jól megvizsgáljuk a Gyula által ismertetett kérdéseket, és az azokra adható kívánatos válaszokat, azt tapasztaljuk, hogy valóban arra hivatottak, hogy a nők feltérképezzék, a jelölt megfelelő potenciállal bír-e ahhoz, hogy nemcsak maga, hanem partnere számára is biztonságot nyújtson. A probléma gyökere azonban máshol keresendő.

2. Az ember biztonságra vágyik. Szeretné érezni, hogy van valamiféle erő, mely arra hivatott, hogy vigyázzon rá és egyengesse útját a boldogság felé. A nők számára a legközvetlenebbül elérhető forrása a biztonságnak a férfi. A gond az, hogy ez a fajta irányított biztonság egyszerűen nem létezik az életben.

3. A férfiak neveltetése alapvetően van elcseszve. Elmondom, miért. Csak boldog ember tud a környezetében boldogságot teremteni, csak neki van lehetősége, hogy irányt mutasson a környezetének arra, hogyan érhetik el ezt az állapotot. Ehhez azonban van egy elengedhetetlen feltétel: az önismereten alapuló önazonosság. Egy szóval: hitelesség.

Mi a gond a neveltetéssel? A hölgyeket kérdezném: hány olyan férfit ismertek életük során, akiről rövidebb, hosszabb kapcsolat után nem bizonyosodott be, hogy voltaképp egy nagyra nőtt kisfiú? (Most tekintsünk el attól, hogy ez nem baj, hisz az anyai ösztönök kellő kapcsolódási lehetőséget nyújtanak, jelen esetben azonban a társról beszélünk, aki mellettünk áll, nem pedig az ölünkbe bújik.)

Bájos tulajdonságunk, mely hol infantilizmusban, hol érzelmi autizmusban jelenik meg, pontosan az ellen a dominancia és irányítási képesség ellen hat, melyet a nők annyira keresnek bennünk.

4. Hol a hiba? Ahhoz, hogy az ember megismerje önmagát és így hitelessé tudjon válni, meg kell élnie magát az adott szituációkban, szabadon. Az örömét, a fájdalmát, gyengeségét, sikereit, kudarcait. A kisfiúknál mindez meglehetősen hamar tiltólistára kerül. Uraim! Hányszor hallotta mindenki: ne sírj már! Mi vagy te, kislány? Nagyon hamar megtanuljuk, hogy kinyilvánított érzelmeink bizony nem kívánatosak. Negatívan ítélnek meg minket, gyengeségnek bélyegzik.

Mire kortárs közösségekbe kerülünk, odáig fejlődünk, hogy megtanuljuk már a megjelenés pillanatában elfojtani érzéseinket. Nem mutathatjuk ki nyíltan szeretetünket barátaink felé (buzis), így megtanuljuk, hogy vállba öklözni éppoly jó. Nyilvánosan, ott helyben nem sírhatjuk el bánatunkat, feldolgozva azt, megtanulunk hát szitkozódni. Félelmeinket vakmerőséggel kell elfednünk, s így sodródunk esztelen veszélyekbe. Ismerős, ugye? A folyamat végére kapunk valakit, aki profin tudja álcázni valódi önmagát sokszor még önmaga előtt is, mert mindaz, ami felbukkanna benne, nem fér össze a saját magáról kialakított képpel. Sem azzal, hogy milyennek kell lennie egy férfinak.

shutterstock 238035907

Minden fiús anyuka nyugodtan gondolja végig azt a sok elfuserált barmot, akivel lányságában összesodorta az élet, s vizsgálja meg mi felé tereli saját fiát, miközben igyekszik sikeres férfivá nevelni. Kulturális háttértől függően termelik így a leendő férfigenerációt a bunkó tufától az intellektuális macsóig. Mielőtt felhorgadunk azon, hogy ez nincs így, én igenis mélyen érző embernek nevelem a fiamat, vizsgáljuk meg, mit is érzünk és mit képviselünk, amikor a haverok rászállnak a gyerekre, mert „lányos” játékot játszott? Minél korábban válik valaki „alfahímmé”, minél korábban hiszi el magáról, hogy valóban képes dominálni a környezetét, annál nagyobb árat fizet érte. Elnyomott vágyak, érzések, késztetések. Megannyi magva egy sikeres, de boldogtalan sorsnak. Az érzésnek, hogy „valaki más életét élem”.

5. A nőt megszerezni, ez közhely, a könnyebbik része a dolognak. Nincs az a tehetséges szerepjátékos, akiről intenzív együttélés után előbb-utóbb le ne hullana a lepel. Akkor jön a csalódás. A nőnek esélye sincs a férfihoz kötődni, hisz nem is látja a sok álcázás mögött. A férfi sokszor akkor sem tud megnyílni, ha maga is szeretné, mert már nem tudja, ki is ő valójában. Így esélye sincs olyan nők figyelmét felkelteni, akik valódi társsá válhatnának az életében. (Az egy másik történet, hogy a nők hasonlóan viselkednek. Így fokozódik ez az egész őrületté, s kiábrándulások és szenvedés hosszú sorává.)

6. A hitelesség. Önmagunk elfogadása, annak amik vagyunk. A békekötés önmagunkkal a kulcs ahhoz, hogy megfelelő partnerei lehessünk bárkinek is. A kezdettől fogva. (Hogy egy kicsit hasonlattal is éljek: a traktort és a sportautót össze lehet ugyan vetni. De nem mindegy, milyen terepen, hová szeretnék eljutni vele. És a legdöntőbb: nem mindegy, hogy aki vezeti a gépet, ismeri-e működésének minden apró részletét, tisztában van-e terhelhetőségével, erősségeivel, gyengeségeivel. Egy traktoros nem lehet befutó, ha azt hiszi, sportautóban ül, mert a többiek legyorsulják. De vígan szánthatja a barázdát, amiben mások elakadnak. (Befejeztem. Lehet, kicsit túlhajtottam a képet...)

Ez volt a problémám ezzel az írással. Jók a meglátásai, de pusztán újabb eszközöket és szerepeket kínál ahhoz, hogy valamilyennek mutassuk magunkat. Bár amit írtam, kissé pesszimistának tűnhet (a statisztikák tükrében inkább realistának mondanám), de van kiút ebből a helyzetből. De nem újabb szerepek erőltetése, hanem önmagunk felvállalása annak, amik vagyunk.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.