Az angliai Cornwallban van egy Budeiful Brides nevű bolt, ami menyasszonyi ruhákat árul. Idén már másodszor fordult elő, hogy rendeztek egy elég ravasz vetélkedőt önpromóció céljából, kihasználva azokat az esküvőmániás nőket, akik bármire képesek egy szép menyasszonyi ruháért.

Az akció lényege az volt, hogy két nőnek kellett az üzlet kirakatában próbababaként állni, és aki nyert, az kapott is egy ruhát. A másiknak meg nagy átérzéssel gratuláltak az elszántságához. A verseny 58,8 órán keresztül, azaz kb. két és fél napig folyt, szombat délelőtt 11-kor kezdődött és hétfő este lett vége. Menet közben szigorítani kellett a szabályokat, nehogy a végtelenségig elhúzódjon az elszánt menyasszonyok harca.

A két versenyzőt 50 jelentkező közül találomra választották ki, a fotókon jól meg lehet nézni őket. A barna hajú hölgyet Tara Attisnak hívják és 32 éves, ellenfele pedig a 27 éves, vörösre festett Kate Holder volt. Az előbbinek csak 2017-ben lesz az esküvője (!), utóbbinak viszont jövő februárban, és mindketten nagyon szeretnének egy gyönyörű ruhát erre az alkalomra. A konkrét díj egyébként nem a hölgyek által választott ruha volt, hanem egy ötezer fontos utalvány (kb. 2,1 millió forint), amit az üzletben költhettek el.

Szóval a kiírás mindössze annyi volt eredetileg, hogy a két kis kirakatot csak négyóránként hagyhatták el WC-szünet céljából. Egyébként mindent lehetett, aludni is bármennyit, igaz, a kutrica nem lehetett túl kényelmes szunyálás céljára. A versenyzők telcsizhettek, beszélgethettek, iszogathattak-eszegethettek, sőt, Tara Attis azzal tetézte a kihívást, hogy A szürke ötven árnyalatát vitte magával olvasnivalónak.

46 óra, azaz majdnem két teljes nap elteltével, hétfő reggel a hölgyek a szervezőkkel együtt úgy döntöttek, hogy kezdenek nagyon belebüdösödni menyasszonyi ruháikba, úgyhogy valamit variálni kell a szabályokon, hogy a verseny ne húzódjon el túlságosan.

Erre azt találták ki, hogy ezentúl csak ebédhez és vacsorához szabad leülni, egyébként folyamatosan állniuk kell a hölgyeknek, plusz az alvás is tilos, kivéve este 11 és reggel 7 között. Gondolhatják, mennyi bámészkodót vonzott az üzlethez ez az akció hétfőn, amikor meg lehetett nézni a két kikészült menyasszonyt, és persze az újságok is megírták az eredményt Anglia-szerte, szóval a vetélkedő megszervezése minden bizonnyal megérte az üzletnek.

Kevésbé érte meg viszont Tara Attis számára, aki hétfő este egyszer csak fogta magát és kiszállt a kirakatból, ezzel feladva a játékot. Az alábbi Kate Holder viszont örülhet, mert két éjszakányi és három napnyi nyilvános szenvedéssel szerzett magának egy jó drága esküvői ruhát, hát gratulálunk neki.