Csak egy dologban lehetsz biztos: te tuti NEM jössz be neki

Rengeteg válasz érkezett arra a korábbi levélre, ami már maga is egy válasz volt egy még korábbi levélre. Mihálynak azért írtak ennyire sokan, mert ő azt fejtegette, hogy mit mondjon egy házas vagy kapcsolatban élő nő, ha egy idegen férfi elhívja kávézni. Merthogy tapasztalatai szerint mindig nemet mondanak, holott egy kávé csak egy kávé, miért kéne rögtön valami komolyabbra gondolni.

Mindenkinek köszönjük, aki írt erre a levélre, és alább a négy legérdekesebb választ közöljük négy (természetesen álnéven szereplő) olvasónktól – de természetesen ha ön még nem szólt hozzá a témához, egyáltalán nem késett el, írjon most! A Randiblog e-mailcímén várjuk az ön véleményét és főleg tapasztalatait, sztorijait.

Milla

„Nekem csak egy apró észrevételem/kérdésem volna a „pasim van, „férjnél vagyok” válaszokra mindig kissé értetlen arcot vágó emberünk azon álszent meglepettségével kapcsolatban, aki szerint „kár feltételezni, hogy ágyba akarom dönteni, csak mert felkeltette valamivel az érdeklődésemet (amiről valószínűleg még nem is tudja, hogy mi volt az).”

Egyrészt férfiakat is elhív kávézni? Hiszen ha nincs semmi más motiváció a háttérben, mint hogy szeretne beszélgetni egy érdekesnek tűnő emberrel (és a nemiség nem is számít), akkor nyitottnak beállított emberként miért zárja ki az emberiség felét? Persze ha csak a nőkre koncentrál, akkor nem teljesen igaz, hogy pusztán egy érdekes embert lát a másik félben.

Másrészt már az értetlensége kifejezése után is cáfolja önmagát (miszerint miért kéne az ágyba döntésre gondolni), hiszen kifejti, hogy nem a monogámia korában élünk.

Szóval akkor most mire is megy ki a játék ha nem arra?”

Mirkó

„30-as férfi vagyok. Nekem is az a tapasztalatom, hogy egy vadidegen nőnek direkt „van kedved beülni?” kérdés általában mentegetőzéssel, kitérő válasszal záródik, de miért? Sokszor a nő kezdeményez azzal, hogy a férfin akad a szeme. Ezt érezni lehet (na nem mindig). Szóval nyitottak lennének ilyesmire, de! Szerintem a nők nem feltétlenül attól tartanak, hogy meg akarják őket dönteni, hanem attól hogy valamelyik barátnője, ismerőse „bekavar”.

Tegyük fel, az utcán, a téren, a buszon meglátunk egy szép nőt, és a megismerés emberi vágyával meghívjuk egy kávéra egy közeli helyre. Jól alakul a beszélgetés, mindketten megkapjuk azt, amiért ide jöttünk, egy másik nemhez tartozó ember felfedezésének élményét. Ekkor a hölgy ismerőse megpillant minket és mit lát? XY vadidegen pasival trécsel, esetleg nevetgél is. Megindul a pletyka, a rosszindulat vagy irigység. Biztos vagyok benne, hogy egészséges kapcsolatok közé is éket tud az ilyen verni. Kinek hiányzik az ilyen kellemetlenség? A nők között sokkal több intrika, pletyka és szemétkedés van, mint a férfiak között. Ennek a hatására is sokkal érzékenyebbek mint mi, férfiak.

Pedig mindkét nemnek hasznos lehet másik, idegen emberekkel beszélgetni. Sose lehet tudni, hogy mit viszünk haza a beszélgetésből, milyen új, más szemszögből bemutatott gondolatokat.

Érdekes, hogy ha már régebbről ismerjük a hölgyet, akkor nem jelent olyan nagy problémát egy kávé. Talán mert tudja, mire számíthat, vagy a párja is ismeri és már nem idegen, tehát okés.

Az ismeretségemben lévő párok egy részénél én is tapasztalok kisebb-nagyobb féltékenységet. Az a meglátásom, hogy ezek mindig önértékelési problémákra vezethetők vissza. A megcsalás nem azon múlik, hogy valaki idegen és szép nőkkel beszélget. Ezen kár rágódni, hogy megcsal-e vagy sem, előbb-utóbb úgy is kiderül. Ha meg megteszi, abban én is hibás vagyok, mert nem tettem meg mindent a kapcsolatért.

Féltékenység definíciója: A félelem, hogy ha ő nincs, nem lesz másik! Tévedés. Lesz. Tehát alaptalan a félelem. (Pfúú, mennyi alaptalan félelem van még!)”

Milán

„Én 24 éve vagyok házas, tehát van tapasztalatom a hosszú kapcsolatban való együttélésre. Szerintem ez a mai kor butasága, hogy az emberek nem képesek hosszútávon együtt élni, persze hogy nem képesek, mivel minden csatornán azt közvetítik feléjük, hogy keressék az újat. Pedig ha őszinték akarunk lenni, az aktuális partner megismerésére is kevés egy élet, ha az a megismerés nem csak felületes, és ha igazán szeretünk valakit, hangsúlyoznám SZERETÜNK, akkor nem vágyunk arra, hogy flörtöljünk mással, és ez nem hollywoodi maszlag.

Én sem azt mondom, hogy mindig happy az élet a párkapcsolatban, mert ha valaki azt mondja, akkor az hazudik, de a problémák azért vannak, hogy megoldjuk, amire a mai világban nem törekednek az emberek, hanem ha nem megy, akkor hagyjuk az egészet és kezdünk egy másikat. Csak az a baj, bele se gondolnak, hogy a másik kapcsolat se lesz sokkal tovább jó, mert ugyanúgy ő az egyik fél a kapcsolatban.

Azt gondolom a cikkel kapcsolatban, ha valaki elmegy a másikkal kávézni ismeretlenül, az már szerintem flörtnek minősül, és ha valaki flörtöl egy meglévő kapcsolat mellett, ott már sosem lesz olyan a kapcsolat, mint volt.

Az evolúcióra hivatkozni mindig, hogy azért vágyik másra az ember, szerintem csak egy kifogás, ez olyan mintha le akarnánk süllyeszteni magunkat az állatok szintjére, az állatoknál tényleg csak fajfenntartás miatt van együttlét, azért az embernél ez sokkal többről szól szerintem, hiszen többek vagyunk az állatoktól. Senki ne higgye, hogy lenézem az állatokat szeretem is őket, én is tartok háziállatot, de azért embernek van lelke is, legalábbis akinek van. Ja és mindezen gondolkozás mellett Férfinek tartom magam, mert nem hiszem, hogy az az igazi férfi ismérve, hogy minden nőre rápróbálok, aki csak megtetszik, és ha meg nemet mond valaki, akkor fel vagyok háborodva mint a cikk írója.”

Mirandola

1. „Ha egy munkatárs, szomszéd, játszótéri apuka stb. kérdez meg egy csajt arról, hogy beülne-e vele egy kávéra, akkor lehet, hogy csak egy korábbi beszélgetést akar folytatni, hiszen már valamennyire ismerik egymást – tudja, hogy van egy vadászgörénye, hogy imádja Tarantinót, hogy épp most jön a gyereke foga stb. Van témájuk, és van (lehet) olyasmi, ami miatt emberileg is érdekes számára a másik. De ha a buszon, utcán stb. meglát egy pasi egy csajt (vagy fordítva), akkor nem, nem a görény etetéséről, filmtörténeti összehasonlításokról és gyereknevelési szokásokról akar beszélni vele. Nem tud a másikról semmit, csak a külsejét látja, az alapján hoz döntést. Ez pedig az, hogy dugni akar vele. Ennyi. Ezt Mihály is tudja, céloz is rá, aztán mellébeszél.
2. Iszonyú tévedésben van a levélíró abban a tekintetben, hogy miért is hangzik el az a bizonyos „férjnél vagyok, úgyhogy nem, bocs” válasz. Nos, az a nő, aki ezt mondja egy kávézós meghívásra, lehet, hogy valóban férjnél van, és hisz a monogámiában. Lehet, hogy párkapcsolatban él, de szokott hűtlenkedni. Lehet, hogy szingli, és epedve vár az igazira vagy legalább egy jó kefélésre. A válaszából azonban csak egy dologban lehetsz biztos: te tuti NEM jössz be neki.

Nagyon vicces, ahogy Mihály mindenféle, a monogámiára vonatkozó elméleteket eszkábál össze ebből az egy mondatból kiindulva, miközben még addig sem jutott el, hogy észrevegye: amikor egy nő ilyet mond, egyszerűen csak udvarias, tapintatos. Nem küld el anyádba, nem mondja azt, hogy „figyu, bagószagod van/ ronda vagy/ tapló a modorod” stb., hanem kedvesen, diplomatikusan utasít el – úgy, hogy felkínál neked egy olyan „menekülési útvonalat”, hogy ne kelljen szarul érezned magadat.

De ezt a pasik egy jelentős része nem veszi észre, és basszus érvelni és magyarázni kezd. Hogy csak egy kávé. Hogy a csaj mér' gondol és mire. És basszus, a monogámia, hát az milyen elavult. Istenem, pedig csak egy roppant udvarias „nem”-et hallottak...

Nyugodt lehetsz: ha tetszel a csajnak, akár férjnél van, akár nem, ezt jelezni fogja. Ha elküld, bármilyen indokkal, akkor meg viseld el, és ne kreálj szőkenő-elméleteket a hiúságod ápolására.

Végül, pár szó a monogámiáról: van, aki hisz a hűségben, van, aki nem. Nagyon sok huszonéves érzi úgy, hogy marhaság, mert a saját szűk környezetében (hasonló korúak között) úgy tűnik, nem működik. És van, akinek tényleg nem. Van, akinek igen. Van, akinek csak meg kell találni az igazit. De egyvalami tuti: a monogámia értelmetlenségéről szóló süket dumával csak nagyon hülye nőket lehet meggyőzni. Őket meg aztán bármiről.”