Mint az egyik múlt hetiben, ebben a posztban is három új társkeresőt mutatunk, ezek közül az első magyar és csak félig új. Jingle a neve és a Díványon már szerepelt tavasszal, viszont tegnap este jött tőlük a sajtóközlemény, hogy „a napokban jöttünk ki az újraálmodott mobil applikációnkkal”. Mármint hogy ők jöttek ki. Van egy új reklámjuk is, amiről röviden annyit lehet elmondani, hogy kizárólag fenekeket tartalmaz, hosszabban meg azt, hogy beágyaztuk ide, aki seggekre kíváncsi, kattintson rá!

A mobilos társkereső-appoknak mindenképpen a Tinderhez képest kell belőniük magukat a júzerek számára, és a Jingle-nél az a lényeg, hogy ők elvileg nemcsak a szexre mennek, mint a Tinder (felhasználóinak többsége), hanem van egy előzetes kis személyiségteszt az elején, aminek alapján minőségi párokat tud javasolni az app.

Szóval ezt azoknak (is) szánják, akik igazán komolyan gondolják. Megnézte az egészet a Randiblog rezidens társkereső-tesztelője, de nem volt éppen elragadtatva. Ezt írta nekünk:

Évek óta próbálkozom a Tinderen, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Volt már komolynak számító kapcsolatom is online társkeresőnek köszönhetően, és sok randim is volt (nem, nem egyéjszakás), szóval van tapasztalatom ezen a területen. Ráadásul nem csak a Tinder, de más külföldi ismerkedős app is van a telefonomra letöltve és használom is. Egyiket sem reklám útján találtam meg, hanem ismerősöktől hallottam.
Ez a Jingle reklám viszont teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Egyáltalán nem vagyok frigid, sőt, a meztelekedéssel sincs semmi bajom, de ez a reklám egyszerűen gusztustalan és egyáltalán nem illik egy társkeresőhöz, főleg, ha azt akarják elérni, hogy itt – „a Tinderrel ellentétben” – ne csak a szexről szóljon az ismerkedés. Ha ki is akartam volna próbálni a Jingle-t, most már ezért sem fogom, mert annyira ízléstelen ez a videó, hogy nevetni csak kínomban tudtam rajta.

Ó.

A másik új társkereső is magyar, ezt úgy hívják, hogy Gazdisrandi, és a neve nagyjából mindent el is mond: ez a szolgáltatás háziállattartókra szakosodott. Szóval ha önnek van otthon kutyája-macskája-satöbbije, és úgy érzi, hogy ennek a szerelmi életére is van kihatása, akkor esetleg tegyen egy próbát itt.

A harmadik szolgáltatás pedig a társkeresés kiegészítője lenne – ha már tényleg létezne. Illetve létezik, a szakítóművek és a szarküldő cég formájában, de most egy kicsit másról van szó. Itt egy „Közösségi médiás szakításkoordinátort” ajánlunk az ön figyelmébe, aki először csak poénból, vagy úgy is fogalmazhatnánk, performanszként vállalta be ezt a szerepet és adott interjút a Daily Dotnak.

De úgy néz ki, nem is annyira merész kitaláció ez az egész, hiszen kezd tényleg piac mutatkozni az ilyesmire, legalábbis Amerikában. A Facebook pont nemrég vezette be, hogy az ember eltüntetheti az exét, ha nem szeretné, hogy még egyszer a szeme elé kerüljön, és egy ilyen koordinátor elvégez minden további olyan munkát, ami ennyire nem megy egyszerűen.

Persze ehhez meg kell adni a jelszókat, de a koordinátor megszakítja a kapcsolatot az összes egyéb közösségi oldalon is, kitörli az összes közös fotót az Instagramról, Twitterről, mindenhonnan, eltünteti az exnek küldött és a tőle jött e-maileket. Csak nekünk jut erről hirtelen eszünkbe az Egy makulátlan elme örök ragyogása?