Jár nekem ez – ha nem derül ki, nem fáj a férjemnek

„Algernon leveléhez szeretnék hozzászólni” – Melánia ugyanahhoz a korábbi beszámolóhoz kapcsolódik, mint amelyikre a tegnapi poszt is reagált. Algernon ugye arról írt, hogy boldog és eseménytelen a házassága, nincs oka panaszra, de egyre jobban csábítja a félrelépés gondolata. Melániával ugyanez volt a helyzet, és ő engedett is a csábításnak. Hogy ezek után mi történt, azt alább lehet elolvasni. Nyilván önnek is lesz egy csomó gondolata, ha ezt a pár bekezdést végigolvassa, kérjük, írja meg őket ön is a Randiblog e-mailcímére!

„Tanácsot nem adhatok, mert nem ismerjük egymást, de leírom a saját történetem, ha gondolod, vond le belőle a megfelelő következtetést. Bevallom, énrám is hatottak az ilyen „Mindenki megteszi, én miért ne?" gondolatok, illetve „még utolsó lehetőség, hogy kiéljem magam” érzések.

Boldog házasságban éltem én is majd 20 évig, voltak benne konfliktusok és a szenvedély is kezdett kihűlni, de utólag már látom, hogy minden problémán lehetne segíteni a megfelelő kommunikációval, megbeszéléssel, esetleg külső segítséggel, abban az esetben, ha a házasság alapvetően jó. A környezetem csinosnak tart, figyelek a külsőmre, kaptam az évek során én is ajánlatokat, de sokáig nem foglalkoztam velük, mígnem tavaly tavasszal olyan figyelmet és bókokat kaptam egy kollégámtól, hogy bevallom, elgyengültem.

Nem nyomult azonnal, kezdetben csak beszélgettünk és találkoztunk, ha nagyon direkt lett volna, akkor nem ért volna célt nálam. Így viszont lassan, de biztosan, elindult egy izgalmas, titkos viszony és tartott hónapokig, titkos találkákkal, levelezésekkel. Ritkán tudtunk találkozni, mivel ő is házasságban élt, de ezek a ritka alkalmak igen izgalmasak és szenvedélyesek voltak. Úgy gondoltam, hogy jár nekem ez a boldogság, illetve ha nem derül ki, akkor nem fáj a férjemnek. Azt gondoltam, ha óvatosak vagyunk, akkor titokban tudom tartani. De ez hatalmas tévedés! Így vagy úgy, minden kiderül egyszer. Nálam is így történt.

A telefonomat otthon felejtettem, a férjem megtalálta, és abból minden kiderült a számára. Kijelentette, hogy nincs bocsánat számomra, hiszen becsaptam és hazudtam neki. Ebben igaza is van és ezt semmiféle bocsánatkéréssel és megbánással nem tudom jóvátenni!

Most válunk, a családom felbomlott, a gyerekeim elhidegültek és mindez az én hibámból. Anyagilag és minden szempontból a padlóra kerültem. Most próbálom romjaiból újraépíteni az életemet, fő célom most, hogy a gyerekeimmel ismét jó legyen a kapcsolatunk. Ami kapaszkodó számomra, az a munkám, igaz nem túl jól fizetett, de legalább biztos, illetve az a kevés megmaradt barát, akik támogatnak ebben a nehéz helyzetben.

Utálom magam, én vagyok mindennek az okozója, és ezzel a gondolattal kell tovább élnem az életem. Ezek után döntsd el kedves Algernon, mennyire érdemes ilyen ajánlattal élni. Azt biztos, jobb lett volna, ha én is hallok korábban így végződő történetet.”