Hiába én köszönök, neki válaszolnak

Arról írt a múlt héten Indira álnevű olvasónk, hogy amióta egy betegség miatt 120 kg lett a testsúlya, vadidegenek rendszeresen megalázzák, akár még a barátja jelenlétében is, csak azért, mert ő túlsúlyos, a férfi, akivel van, viszont nem az. Az alábbi levél hasonló üzenetet tartalmaz, ami megdöbbentő lehet azoknak, akiknek nincsenek tapasztalataik a téren. Zsolt mozgáskorlátozott, és hasonló kellemetlenségekben van része nap, mint nap, felesége oldalán is. Nagyon fontos téma ez, ha önnek is van mesélnivalója, mindenképpen írjon meg a Randiblog e-mailcímére!

„Bevásárolok a feleségemmel, szépen elpakolunk a kosárba, majd nyújtom a bankkártyám, hogy fizessek. A pénztáros lehúzza, majd a szemembe sem néz, és a kártyát meg a blokkot a feleségemnek nyújtja. Hogy miért? Mert az egyik karom nem tudom mozgatni és rendkívül el is van deformálódva és emiatt már értelmi fogyatékosnak néznek.

Kapcsolatunk elején meglepettségében még el is vette a párom a visszajárót vagy a kártyát, csak utána kérdezte meg már tőlem zavartan, hogy de miért neki adta vissza? Természetesen már nem is nyúl érte, de a pénztáros meg akkor is rátukmálja. Én meg inkább kiveszem a pénztáros kezéből és megyünk is, nekem már semmi kedvem századjára is elmagyarázni, hogy nem kettyós vagyok, hanem átlagos ember.

Ha elmegyünk valahova szórakozni, akkor is rendszeresen hiába én köszönök, érdeklődöm pl. az árak vagy más felől, NEKI válaszolnak. Annyira sértő és megalázó, hogy nem tudom szavakba önteni. Bornírt, buta sötétség van a fejekben.

Egy ismerősöm pár éve egy kis időre kerekesszékbe kényszerült egy betegség miatt (hálistennek felépült gyorsan) és ugyanerről számolt be: ha egyedül elevickélt a környék egyetlen akadálymentes boltjába, még azok az eladók sem akarták emberszámba venni, akiknél évek óta vásárolt, mint átlagember.

Ez az egész a szocializmusban eredezik: azért, hogy a család teljesítőképessége ne szenvedjen csorbát, az önellátásra képtelen embereket (vagy legalábbis azokat akikről azt hitték...), óriási intézményekbe zárták, ahol kb. növényként tartották őket, és ezek az emberek szó szerint vissza is fejlődtek szellemileg a növények szintjére.

Ha mégis valami betekintést nyertek az embere ebbe a világba, akkor ezt látták. Mozgáskorlátozott = értelmi fogyatékos.

Külföldön járva gyakran mondják ismerőseim, hogy hogy a fenében vannak ilyen sokan külföldön a mozgik? Nincsenek többen, sőt kevesebben vannak, de ott a családban élnek és viszik őket mindenhova. Ugyanúgy, ahogy más sem hagyja otthon a gyerekét.

Az átlag állampolgár pedig még manapság is egyszerűen nem találkozik mozgássérülttel, nem tudja, hogy mi is emberek vagyunk, sokszor még olyanabbak is.

De velem is szívóznak, ha pl. leadom a mosóban az autókulcsot, akkor nem akarja nekem visszaadni egy másik! Hát milyen dolog ez? Be kell bizonyítanom, hogy az enyém az autóm. A szerelő is „előzékenyen” beáll a kocsival inkább a műhelybe, „nehogy baj legyen”, de basszus, mit hisz ez? Hogy hogy jutottam el addig?

Bárhol, bármi kérdésem van, pl. hivataloknál, akkor egyből jön ez a lassított beszéddel kevert leereszkedő stílus, amivel azt hiszik, hogy az értelmi fogyatékosokkal szót lehet érteni, ahogy egy közös nyelvet nem beszélő külföldivel.

Borzalmas, ezeknek tényleg én vagyok az első mozgáskorlátozott, akit látnak? Ez tényleg nem lehet igaz!”