Problémáink főleg az én múltamból fakadnak

„Olvastam a 05.29-ei, 10 évvel fiatalabb volt, volt barátja, a főnöke lettem című cikküket, amellyel kapcsolatban írok most üzenetet Adelmárnak, ha megtennék, hogy eljuttatják neki. Köszönöm!” – így kezdődik ez a levél, ami Regőtől jött, és amit Regő engedélyével akként juttatunk el Adelmárnak, hogy megjelentetjük ebben a posztban a Randiblogon. Remélhetőleg Adelmár is olvasni fogja majd, de higgye el, az ön számára is érdekes lesz Regő mondanivalója.

Ő szintén túl van egy váláson, és a válás utáni kapcsolatok nehézségeiről ír, de egyben azt is megfogalmazza, szerinte hogyan lehet ezeket megoldani, illetve hogy végső soron hogyan lehet egy kapcsolatot hosszú távon is működőképessé tenni. Ön hozzá tudna tenni valami Regő beszámolójához? Esetleg van, amivel nem ért egyet? Mindenképpen írjon a Randiblog e-mailcímére!

„Kedves Adelmár!

Olvastam a történetedet a Randiblogon és arra gondoltam, írok neked. Tetszett, hogy őszintén leírtad, mi van benned. Hasonló cipőben járok én is, 4 évvel vagyok fiatalabb, 1 gyerekünk van, elváltunk, jóban vagyunk a volt feleségemmel, és volt azóta több új kapcsolatom. A szakításunk utáni első kapcsolatomban pont azt csináltam, amit te: összejöttünk, nagy szerelem, szakítottunk, nem tudtunk egymás nélkül élni, szakítottunk, összejöttük, stb. A mostanival nagyon jól megvagyunk, csak hát a múlt: van egy gyerekem, egy volt feleségem, miért ugrom a gyerekhez, miért vagyunk jóban az exszel. Szóval tényleg nagyon hasonlatos.

A válásom utáni első kapcsolatra visszatekintve arra jöttem rá, hogy teljesen mindegy, kivel vagyok, ki a párom, mert egy dolog változatlan marad: én. Foglalkozhatok azzal, hogy a másik miért nem ért meg engem, miért teszi ezt vagy azt, ott is hagyhatom, de egyvalakit nem hagyhatok ott: magamat. (Azaz de igen, de ez messzire vinne). Lehet, hogy hallottál, olvastál ilyesmikről, hogy magunkban van a kulcs, bennünk rejlik a megoldás, de egész mást ezt olvasni, illetve megélni.

Mostani kedvesemmel a problémáink főleg az én múltamból fakadnak: gyerek, volt feleség. De ez így nem igaz! Megtanultam (csak még alkalmazni, megélni nehéz), hogy egy párkapcsolati problémát, mindig (!) a két fél együtt (!) hoz össze, és ami a lényeg: 50-50%-ban! És ami még fontos, hogy ami a másikban zavar, nem tetszik, kiakaszt, az mind bennünk keresendő. Ha valami zavar a másikban, érdemes megkeresni, hogy hol csinálom én pontosan ugyanazt, csak nem veszem észre; vagy azért, mert olyan mélyre elástam magamban, vagy azért, mert hazudok magamnak. De ott lesz! Vagy pl. az nem tetszik a másikban, amilyen én is szeretnék lenni, csak nem merem élni azt az oldalamat. A másik tükröt tart nekünk saját magukról. Ezért szakítanak/válnak el sokan, mert nem bírnak szembenézni önmagukkal, nem akarnak a saját gátlásaikkal, félelmeikkel harcba szállni. Ezért szakítottam én is.

Nagyon szeretem a mostani párom. És megfordul bennem néha, mennyivel könnyebb lenne nélküle. Rövidtávon mindenképp. De ahogy te is írtad, úgy én is, párkapcsolatot szeretnék előbb-utóbb, és akkor kezdődne elölről minden. Szerencsére a párom hasonlóan gondolkodik, mint én. Így a fent említett problémakörhöz hasonlóan állunk hozzá: ő kutatja magában, hogy vajon mi mért zavarhatja, és teszem én is ugyanezt. Nem könnyű. A másik hibáztatása sokkal könnyebb, és megy is az emberek többségének... de én ezt már nem akarom, ezt űztem eleget.

Kedves Adelmár. Nem vagyok se pszichológus, se szakértő. Az Élet tanít, én meg mint egy kisdiák sokszor megmakacsolom magam, és azt mondom, hülyeség, amit az Élet mond, de mindig visszaterel oda (egy-két pofonnal), hogy nem másban, nem a külvilágban, nem a politikában és még csak nem is a pénzben..., hanem bennem van a kulcs. A kulcs pedig: őszintén (!) megkeresni, tudatosítani és elfogadni az összes (!) részünket. Mert bizony nem csak szeretünk, de utálunk is, nem csak önzetlenek, de önzőek is vagyunk, nem csak kedvesek, de utálatosak is (stb.) vagyunk egyben. Szerintem érdemes megnézni magunkban, mi miért zavar a másikban, majd az tudatosítani. És ha megvan az egyensúly... akkor lehet haladni a következőre!

Üdvözlettel: Regő”