horoszkóp
shutterstock 267892427

Nem értem, egy 2-3 órás találkozóból mit lehet megtudni

2016.07.17. 15:30

Bár rendszeresen olvasom a lapotokat, most írok nektek először. Morgána levelére szeretnék elsősorban reagálni, aki érdeklődött, hogy hol lehet normális férfiakkal ismerkedni” – az Endre álnevet kapta annak a levélnek a beküldője, amelynek a bevezetőjét ön éppen most olvasta el. Endre úgy érzi, ő pontosan egy olyan normális férfi, amilyeneket Morgána keres, viszont maga sem tudja, miért nem talál magának egy normális nőt se.

Sokan írtak már nekünk a társkeresés nehézségeiről, de Endre egy megfontolandó végkövetkeztetésre jut levelében: lehet, hogy pont ezzel a randizós módszerrel van a baj? Olvassa el Endre levelét, aztán ha van kedve és véleménye vagy saját tapasztalata, írjon nekünk ön is! A Randiblog e-mailcímére várjuk az üzenetét!

Sok cikkben olvastam már erről a hogyan és hol ismerkedjünk című problémáról. Magamról annyit írnék, hogy harmincas éveim közepén járok és Budapesten élek. Van saját lakásom, saját autóm viszont nincs. Átlagos kinézetű vagyok, átlagos testalkattal, de úgy gondolom, hogy vállalható vagyok, meg lehet velem jelenni bárhol. Járok edzőterembe is, bár kisebb-nagyobb megszakításokkal, amikor időm engedi. A munkám is teljesen átlagos, nem kiemelkedő fizetéssel. Normális vagyok, tehát nincsen semmiféle pszichés betegségem, ami a mai világban szerintem nagy szó. Bulizni nem nagyon járok, maximum félévente egyszer a barátaimmal.

Sosem voltam nagyon sikeres a nők körében. Viszonylag későn kezdtem a csajozást. Általános iskolában egy lány kivételével nem nagyon érdekeltek a lányok, gimnáziumban bár én voltam az osztály humorközpontja, mégsem tudtam ezt kamatoztatni a lányok körében. Inkább félénk voltam, féltem a kudarctól, pedig lett volna jelentkező. Egyetemi éveim alatt sem változott a helyzet, mivel sajnos csak esti tagozatra vettek fel, ezért a korosztályomnál jóval idősebbek vettek körül.

Első kapcsolatom 3,5 évig tartott. Így visszatekintve, nem volt túl sikeres. Ezt követően több hosszabb-rövidebb kapcsolatom volt. Úgy éreztem, hogy be kellett pótolnom a lemaradást. Legutóbbi kapcsolatomból én léptem ki, kb. 8 hónappal ezelőtt, a döntésemet megbántam, de változtatni már nem tudok rajta, így továbbléptem.

Belevetettem magam újra a társkeresésébe, főként online próbálkoztam, de volt egy-két rapidrandi jellegű, nem online randim is.

Sajnos én is azt tapasztalom, hogy nincs hol ismerkedni. Munkahelyen jobb, ha nem ismerkedik az ember, szórakozóhelyen nincs értelme, mert ott nem születnek komoly kapcsolatok általában. Utcán nem szoktam senkit sem leszólítani, mivel bizalmatlan vagyok az idegenekkel én is, illetve úgy látom, a többi ember is. Egyszóval marad az internet vagy ezek a neten szervezett programok. Tökéletes megoldást azonban, úgy látom, egyik sem jelent.

Sok találkozón vagyok túl és azt kell, hogy mondjam, hogy a nők kortól függetlenül sajnos hasonlóan hibásan gondolkoznak. Nyilván én is hibás lehetek valamiben, de eddig ezt senki sem tudta, vagy akarta nekem megmondani.

Sokféle oldalt és alkalmazást próbáltam, de sajnos mindenhol ugyanazzal szembesültem. A beszélgetések mind írásban mind élőben gördülékenyen haladnak. Próbálok udvarias és figyelmes lenni és nem hetekig húzni a találkozást. Normális helyekre szervezem a randit, tehát másokkal ellentétben nem gyorséttermeket szoktam javasolni találkozásra. Ápolt, igényes és jól öltözött vagyok.

Azt már megtanultam, hogy az, hogy élőben is szimpatikus vagy egy lánynak, az semmit nem jelent. Volt olyan partnerem, aki a személyes találkozó után tűnt el. Arra is gyáva volt, hogy bevallja, hogy mégsem vagyok szimpatikus. Volt olyan, aki a személyes találkozó után újra szeretett volna találkozni, majd egy rövid beszélgetést követően megsértődött, majd közölte, hogy lehet, hogy nem készült fel egy újabb komoly kapcsolatra, majd eltűnt.

Igazából tanácstalan vagyok, hogy mit csinálhatok rosszul. Tényleg kreatívnak gondolom magam, ami a randiszervezést illeti, nem vagyok zavarban sem, mivel már sajnos sok értelmetlen találkozón vagyok túl.

Szeretnék ezekből az esetekből tanulni, de a legtöbb nő csak a közhelyes és számomra már unalmas „nincs meg a kémia” című silány szöveget tudja ismételgetni.

Igazából nem is értem, hogy egy 2-3 órás találkozóból mit lehet megtudni a másikról, hogyan lehet megállapítani azt, hogy a másik a későbbiekben mondjuk normális pár vagy esetleg édesapa lesz-e.

Nekem volt korábban olyan kapcsolatom, amiben részemről nem volt meg teljesen a vonzalom az első találkozáskor, de később ez kialakult. Ha akkor én is ezzel a „nincs meg a kémia” című hülyeséggel jöttem volna, akkor véleményem szerint érzelmileg sokkal szegényebb maradtam volna azáltal, hogy nem találkozok többet a számomra kevésbé szimpatikus lánnyal.

Ezzel az egésszel csak azt szeretném üzenni, hogy nem feltétlenül kell rögtön elhajtani azt, aki elsőre valamiért nem annyira szimpatikus. Sok nő véleményem szerint a férfiakhoz hasonlóan a bőség illúziója miatt úgy kezd el gondolkozni, hogy majd érkezik egy jobb, és nem áldoz elég energiát arra, hogy legalább egy embert jobban megismerjen. Sajnos ez a mentalitás a párkapcsolatokra is igaz. Nem kell megjavítani azt, ami elromlott, egészen egyszerűen ki kell dobni, mert majd lesz újabb, jobb, meg szebb.

Úgy gondolom, hogy nem vágyok extra dolgokra. Harminc felett az ember jó esetben már tudja, hogy milyen elvárásai vannak a leendő párjával kapcsolatosan, és cserébe mit tud ezért nyújtani. Én egy teljesen átlagos nőt keresek, aki elfogad, olyannak, amilyen vagyok, és aki komolyan gondolkozik és szeretne végre családot alapítani. Szerintem ezek nem extra vágyak, illetve manapság már talán azok, ami ha valóban így van, akkor nagyon sajnálatos és szomorú.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.