horoszkóp

Ennek az anorexiás lánynak a szerelem mentette meg az életét

2016.08.11. 12:03

Egy korábban súlyos anorexiával küzdő liechtensteini lány a bizonyítéka annak, hogy a szerelem hizlal - de legalábbis gyógyító ereje van. A 19 éves Chiara Schober ugyanis azt állítja, hogy barátjának, illetve a kettőjük között kialakuló kapcsolatnak köszönheti az életét - írta a Mirror

A diáklánynak a hasgörcsei és nagymamája elvesztése miatt súlyosbodtak az étkezési zavarai. 39 kalóriát, mindössze egy barackot vitt be a szervezetébe naponta, orvosa szerint már életveszélyben volt. Tavaly viszont megismert egy fiút, akivel egymásba szerettek, és ezután Chiara, a barátja, Jason ösztönzésére egyre többet és többet evett. 

A nála két évvel fiatalabb sráctól Chiara Schober annyi szeretetet és támogatást kapott, hogy egy év alatt teljes átalakuláson ment keresztül. Mostanra már normális, egészséges a súlya, és mindent megeszik, amit elé raknak. 

Amikor egy évvel ezelőtt találkoztunk Jasonnal, teljesen más ember voltam. Úgy érzem, szerencsés vagyok, hogy ő segített megváltozni, látott a legrosszabb állapotomban, így tudom, hogy azért szeret, aki vagyok

- idézte a magazin a lányt, aki egy idő után végre örömét lelte a táplálkozásban. 

Jason arra ösztönzött, hogy egyek többet. Többször elvitt kajálni, és mindig vett valamilyen rágcsálnivalót, popcornt. Régebben undorodtam minden ételtől, kivéve néhány gyümölcsöt és zöldséget, de most már jégkrémet, pizzát és bármit megeszek, ami elém kerül.

Schobernek korábban eszébe jutott az öngyilkosság is, de mostanra már mentálisan is rendbe jött, és kialakult a jövőképe. 

Mindig is házasságról és saját családról álmodtam, Jason pedig felismertette velem, hogy miről is szól az élet.