Úgy tűnik, egyáltalán nem egyedülálló eset, hogy a szerelem menti meg egy anorexiás életét. A 19 éves lichtensteini lány esete után most egy hasonló sztoriról cikkezett a Mail Online: az idén 26 éves Emma Stokes korábban szintén a nagymamája halála után omlott össze, és került életveszélybe. 

A huntingtoni tánctanárnő a napi hat órás munka mellett kevesebb mint 600 kalóriát vitt a szervezetébe, ami főként kis adag salátából állt. A korábban egészséges, életerős Stokes pár hónap alatt 60 kilóról 40 kilóra fogyott, ekkor döntött úgy az anyja, hogy orvoshoz viszi. Terapeuták és dietetikusok próbáltak segíteni rajta, ám súlya csak tovább csökkent. Anyja ezek után inkább saját felelősségre hazavitte. 

Amikor már a munkáját is fel kellett adnia a betegsége miatt, Emma Stokes úgy döntött, önként kórházba vonul, de most  egy másik intézményt választott magának. Bár a kezelés itt hatékonyabbnak bizonyult, a lány azt mondja, végül nem a terápia segített rajta, hanem a barátja, Chris. Amikor a nő 2015 márciusában elhagyta a kórházat, a szerelme egy listával várta haza, amiben pontokba szedte, miért akarja, hogy barátnője meggyógyuljon. A papír másik oldalára írt üzenetben pedig megkérte Stokes kezét, aki azonnal igent mondott. 

Ezért szeretném, hogy Emma teljesen meggyógyuljon

  1. Hogy lehessenek gyerekei
  2. Hogy tudjon futni
  3. Hogy elmehessünk hegyet mászni
  4. Hogy másokon segíthessen
  5. Hogy taníthassa újra a táncot
  6. Hogy újra legyen feneke
  7. Mert ő belül és kívül is szép
  8. Hogy boldog legyen és éljen, ne csak létezzen
  9. Hogy fantasztikusan nézzen ki és úgy is érezze magát esküvője napján...

És ezt követte a lánykérés!

Komolyan úgy gondolom, hogy Chris listája mentett meg engem. Sosem mondott le rólam.

A lánykérés fordulópont volt a lány életében, alig egy év alatt összeszedte magát, és most már teljes életet él.  A pár azóta már összeházasodott, és nemsokára megkezdik a nászútjukat, amit Sri Lankán és a Maldív-szigeteken töltenek majd.