horoszkóp
shutterstock 290617343

Egész nap szexeltünk, másnap összevesztünk

2016.09.28. 21:52

A szeptember 6-i cikkre reagálnék” – írja Izméne álnevű olvasónk (az álnevet nem ő választotta, mi adjuk mindig mindenkinek), és még szerencse, hogy a linket is elküldte, mert a kérdéses poszt igazából ötödikén jelent meg. Egy se veled, se nélküled típusú, frissen lezárt kapcsolatról volt benne szó, meg arról, micsoda kínszenvedéssel és megaláztatással jár(t) a szakítás.

Izméne szintén teljesen odavan egy fiúért, de rendes párkapcsolata nincs vele, és úgy érzi, teljesen felőrli ez a helyzet, de közben meg kiutat sem lát innen. Ön tudna neki tanácsolni valamit? Volt már hasonló helyzetben? Kérjük, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére! Vigyázat, a levél tartalmaz egy-egy erősebb kifejezést is, ha önt zavarják az ilyen szavak, ne olvasson tovább!

Ijesztően felismertem a saját magam helyzetét ebben! Azt hittem, egyedül vagyok ilyen kínszenvedésben. Én 22 éves vagyok, igényes vagyok, tökéletes alakom van, mindenem megvan. Bárkit megkaphatnék, akire csak ránézek, DE én inkább egy 20 éves fiú miatt szenvedek. Ő kijelentette, hogy nem akar kapcsolatot, de mikor együtt voltunk, végig úgy viselkedett. Bemutatott a barátainak, megfogta a kezem, figyelmes volt velem blabla.

Durva hullámvölgyeink voltak. Egyik nap egész nap szexeltünk, másnap összevesztünk nagyon csúnyán és elküldtük egymást a... Pár nap, és az egész kezdődött elölről. Az agyam tudja, hogy meneküljek tőle, mert megöl lelkileg, de bármikor ír vagy felhív, azonnal találkozok vele. Minden egyes szavát iszom. Imádom vele a szexet, az összebújást, mindent. Bármikor összevesztünk, mindig az lett a vége, hogy nem bírjuk egymás nélkül. 3 éve tart ez a játék köztünk.

Szánalmas vagyok, hogy egy 2 évvel fiatalabb fiúval törődöm és napi 14 órákat dolgozok, csak hogy ne gondolkozzak ezen az egészen.

shutterstock 114888082

A legtöbb férfi meg se mozgat, unalomból beszélek velük. Egyáltalán nem érdekel senki, kivéve őt... Ritkán sírok, neki sikerült már párszor megsiratnia engem úgy igazán. Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Tervezem, hogy elköltözök a városból, de tudom jól, hogy egyáltalán nem segítene. Mintha hozzám lenne láncolva és nem lehetne semmivel elvágni a köteléket.

Már igazából bele is vagyok ebbe törődve. Dolgozok nagyon sokat, kevés kapcsolatot tartok fent, a fiúkat visszautasítom vagy egyszerűen kihasználom őket... Tudom, ez geci dolog és lehet a karma visszaadja, de így érzem őszintének.

Szóval kedves levélíró, én tudom, mit érzel, és tudd, hogy nem vagy egyedül.

Talán az idő mindent begyógyít, de vannak dolgok, amik igenis örökké tartanak.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.