horoszkóp

A felesége csak nézett rám, tudtuk, hogy mi a helyzet

2016.11.14. 20:31

Olvasgatom itt a sok szerencsétlen történetet, olyan kevés a pozitív végkifejlet, hogy az hihetetlen! De hát ilyenek vagyunk, kicsit pszichoterápia is, kiírjuk magunkból a fájdalmat. A világ telis-tele van érzelmileg sérült emberrel, akik nem igazán tudnak szakítani, nem tekintik a másikat érző emberi lénynek vagy csak gyávák. És ami a lényeg, a legtöbb ember azt gondolja, hogy a másikkal bármit megtehet. Én úgy éltem az életem 36 évét, hogy a másoknak a lehető legkevesebb fájdalmat okozzak. Ez nem sikerült mindig, de hiszem azt, hogy mindent visszakapunk előbb-utóbb. Most befejezem a filozófiai eszmefuttatást, és belevágok ebbe a két történetbe. Az első kevésbé fájdalmas, a második szívtörős.”

A Klementin álnevet kapta a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldője. A beszámoló két rövid történetet tartalmaz, amik közül főleg az első volt igazán, megdöbbentően rövid, de a második is csak két hétig tartott, és igen, mégis szívfájdalommal végződött. Klementin is panaszkodik arra, amiről már olyan sokan írtak a Randiblognak: van olyan, hogy valaki ahelyett, hogy rendesen szakítana, egyszerűen csak eltűnik.

Biztos van ennek valami oka, de vajon mi? Csatlakozunk Klementinhez, és mi is kérjük, ha önnel előfordult már, hogy ilyen hirtelen, nyom nélkül lelépett egy kapcsolatból, kérjük, írja meg nekünk a sztorit, mesélje el, miért így távozott! Szeretnénk végre látni egy ilyen szituációt a másik oldalról is. Természetesen álnéven jelentetünk meg minden levelet, szóval írjon nekünk nyugodtan a Randiblog e-mailcímére!

Tavasszal eszembe jutott, hogy kipróbálom a Tindert. Lehet, hogy nem a legjobb platform erre, de én párkapcsolatot szeretnék. 4 éve váltam el, otthon egy 5 éves gyerek, munka van, fogytam is, miért ne? Természetesen hiányzott egy társ, nagyon! Szóval a Tinderen összeismerkedtem egy pasival, aki külföldi, de már évek óta itt élt. Napokig csak „beszélgettünk”, nagyon jó volt, kicsit meg is dobogtatta a szívem. Aztán elkérte a számom, és felhívott, megbeszéltük a randit másnapra, Facebookon is bejelölt, ésatöbbi.

Aznap este a húgommal találkoztam, beültünk egy helyre, beszélgettünk, meséltem neki a fickóról, és hogy mennyire fel vagyok dobva. Beléptem a Tinderre, hogy megmutassam a fényképét, de már nem volt ott a kapcsolataim között. Beléptem a Facebookra, láttam, hogy ott sem az ismerősöm. Írtam egy SMS-t, no válasz. Semmi! Nulla! Kicsit megzuhantam, mert ilyenkor nem a beteljesületlen vágyaim miatt érzek bánatot, hanem az emberségben csalódom. Miért nem lehet megírni, hogy bocsi, de nem? Senki agyára nem megyek, senki után nem futok, nem verem ki a balhét.

Szóval ezután a Tinder a kukába került, gondoltam, kell egy kis pihenés.

Egészen két héttel ezelőttig.  Viszonylag kis városban élek, ahol majdnem mindenkivel van valami közös kapcsolat, ismerős. Az első tinderes napon egymásra találtunk egy sráccal, aki azt írta magáról, hogy komoly kapcsolatot keres, nálam 3 évvel fiatalabb, és két kislánya van. Válás folyamatban két éve. Egész nap üzengettünk. Estefelé megkértem anyukámat, hogy vigyázzon a kisfiamra, és találkoztunk. Tőlem egyébként két utcára lakik.

Elmentünk egy helyre, beültünk, véget nem érően beszélgettünk. Nagyon gyorsan kialakult egy kapcsolat, pár nap múlva szerelmet vallott, befogadtam az ágyamba, az életembe. Bemutattam a kisfiamnak, ő szintén nagyon megkedvelte. Kitettem ennek őt is, mivel nagyon őszintének tűnt a dolog. Soha egyébként ezelőtt ez nem fordult elő, soha nem mutattam be neki eddig senkit, mivel senkiről nem gondoltam azt, hogy össze tudnám kötni vele az életem.

Egyik nap történt egy érdekes eset, és az volt az utolsó találkozásunk. Reggel el akart kísérni minket az oviba. Rohantunk a buszhoz, majd annyit láttam, hogy megáll, és azt mondja, hogy nem jön. Mi lendületből felszálltunk. Utána rögtön hívott, hogy bocsi, de az exfelesége a kisebbik gyerekével épp szállt fel ugyanarra a buszra (kisváros, mondom). OK, persze, én sem akarok kellemetlen találkozást. Természetesen épp szemben ültek velünk, a kisfiam pedig hangosan kérdezte:

Huba hol van?

Mivel elég ritka név, és feltűnő is, a felesége csak nézett rám, én meg őrá, és tudtuk, hogy mi a helyzet.

Aznap már csak üzengettünk, mert apás napja volt, de semmit nem vettem észre. Másnap úgy volt, hogy átjön este. 6 körül még váltottunk üzenetet, teljesen normálisnak tűnt minden. És ezután az történt, hogy Huba nem érkezett meg. Soha többé. Üzeneteket nem olvas, Viber csak annyit ír, hogy kézbesítve, telefont nem veszi fel.

Első gondolatom az volt, hogy baleset érte, rémült voltam, aggódtam, féltem. Végül írtam egy közös ismerősnek, aki kiderítette, hogy él.

Nem ír, nem hív, magyarázatot sem ad.

Visszament az exéhez? Vagy a nő befenyegette? Vagy valami alvilági cuccba keveredett? Vagy csak elege lett, és a legférfiatlanabb dolgot választotta a szakításhoz? Vagy egy másik nővel van épp? Legyen, csak mondja meg.

Azt hiszem, a Tindert most megint napolom. Nem tartott ez az ügy sokáig, viszont sebet ejtett. Az érzésekkel óvatosan bánok, nem vagyok egyedül, egy kisemberről is gondoskodnom kell, szerintem érzelmileg is elég érett vagyok. Persze mondhatnánk, hogy naiv vagyok. Bizalom nélkül nem lehet párkapcsolatot építeni, muszáj hinni a másiknak, különben nem megy. Kíváncsi lennék, hogy ő ezt hogy éli meg. Van egy minimális lelkiismeret-furdalása? Volt már valaki a másik (az eltűnős) oldalon? Kíváncsi lennék rá!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!