horoszkóp
shutterstock 413640277

Lépésközeli állapotban voltam, amikor otthon minden kiderült

2017.02.13. 22:01

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Ez lehetne a mottóm, de már biztos közhely” – Benignusz álnevű olvasónk kezdi így alábbi beszámolóját, és abszolút át tudjuk érezni, ha úgy érzi magát, hogy valamiről nagyon szívesen beszélne valakivel, de nincs kivel megosztani a dolgot. Ilyenkor jön jól a Randiblog e-mailcíme, ahova ön is bármikor írhat, ha mesélni van kedve, például egy olyan borzasztóan nehéz helyzetben, amiben Benignusz van most. Van családja, gyerekei, de a kapcsolata már kihűlt, és ekkor feltűnt a színen egy volt osztálytársnője… De nem fogjuk Benignusz helyett elmesélni a sztorit, íme, hogyan számol be ő mindenről a saját szavaival.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

39 éves, átlagos pasi vagyok, stabil egzisztenciával. Két gyermekünket neveljük az élettársammal egy eléggé romokban heverő kapcsolatban.

Egy őszi reggel kezdődött. Hat körül felébredtem, kávé, telefon, Facebook... Jé egy jelölés! JÉÉÉÉ! Ő AZ! A LINDA!!! Visszanyúlok az időben, 20 év távlatába. Ott ült tőlem balra, kicsit előre. Ha néztem, mindig visszanézett és zavartan kaptuk el a tekintetünket egymásról. Tinik voltunk és gyakorlatlanok. A középiskola után külön utakon jártunk és évekig nem találkoztunk. De a gondolat időnként visszatért. Linda... Vajon hol jár, mit csinál?

Másnap reggel hat. Jelölés megerősítése és már is ment egy üzenet neki. Alig telt el két hét, már randiztunk. Titokban, mert én kapcsolatban élek. Szándék nélkül, csak a találkozó kedvéért. Megözvegyült néhány hónapja, két gyermek, nagy ház, rossz egyedül... Mondta ő. Nagyon maga alatt volt. Gyakorlatilag alig élt. Nekem egy gatya kapcsolatom, két csodás csemetével... Mindkettőnknek jó volt kibeszélni a viselt dolgait.

Több találkozó és több ezer messengeres sor után nála voltam, kettesben, szerelmesen. Titokban. A lelkét ápoltam sikerrel, kihúztam a sötétségből és visszatért az életkedve. Az eleinte félve reszkető veréb egy vidám cicává változott a kezeim közt. Jött a tél, a hideg, időt, energiát nem kímélve rendületlenül mentem hozzá. Imádtam! Csinos volt, elbűvölő, édes és minden, ami egy férfi vágya. A föld felett jártam centikkel. Azt hittem, sosem érzek ilyet többé.

A kétezres évek elején egy mindent elsöprő szerelem után egy mindent elsöprő csalódás ért. Gyakorlatilag azon gondolkodtam, hogy kötél, penge vagy pisztoly legyen a megoldás.

Fejembe vettem, hogy májusban hozzáköltözök. Áprilisban valami volt a levegőben... Nem tudtam mire vélni, egyszer csak kevesebbet írt, valahogy elfogyott a lelkesedése. Eljött a május, a munkám elszólított, úgy volt, hogy ha onnan visszaérek, akkor felrúgom addigi életem és hozzáköltözöm. Még itthon voltam, amikor telefonon beszélgettünk s kibökte: elment egy randira, ami csak amiatt hiúsult meg, mert a pasi nem ment el.

Összetörtem. Szakítottunk. Munkába temetkeztem, közben otthon sem változott semmi.

Eltelt a nyár, egy hirdetést láttam felnőttképzésről, érettségi szerzési lehetőségről. Rögtön Linda jutott eszembe, hiszen neki még mindig csak a szakmunkásképzős végzettsége van. Elküldtem neki. Ismét elkezdtünk beszélgetni és találkozni. Ha lehet azt mondani, még szerelmesebb lettem. Ismét találkozgattunk és terveztük a jövőt. Támogattam, lelkesítettem az iskolával kapcsolatban. Eltökélt lettem, vele akarom leélni az életem. Terveztünk keményen, s csak a nagyobbik fiát kellett puhítani és egy életre egymási lettünk volna.

Októberben már-már lépésközeli állapotban voltam, amikor otthon minden kiderült. Bántam is, nem is. Egyszerűbb lett az életem ezáltal. Nem kellett elmondanom, mert tudta az élettársam. Elfogadta, valahol talán meg is értette. Az addigi viharos életünk egyszerre csak lecsendesedett. Amolyan síri csend következett.

Elmondtam Lindának, hogy kiderült és költöznék hozzá. És akkor megtorpant. Egy ideig ment a huzavona, de elutasította minden próbálkozásom. Egy telefonos beszélgetés során húztam ki belőle: szakít, ismét telefonon. Az okát nem mondta meg, de a testvére elárulta:

fél, hogy túlságosan beavatkozom az életébe.

Férfi létemre zokogtam, mint egy árva gyermek. Istenem, vele akartam élni, hát persze, hogy bele akartam avatkozni és mit sem szerettem volna jobban, minthogy ő is avatkozzon bele az én életembe. Azóta még írogattunk egymásnak néhányszor, de belőlem az indulat beszélt. Tuti meg is bántottam nem egyszer. Ezúton is bocsánatát kérem!

Nem vagyok ilyen egyébként. A régebbi kapcsolataimban mindig megtaláltam a jót, mindegyikre tudom azt mondani, hogy kaptam valamit, ami az életben még jól jöhet vagy jól jött és hálás is vagyok mindenkinek azon dolgokért. Kétségbe vagyok esve, hogy Linda nem adott semmit, csak vitt, pedig szeretnék rá jó szívvel emlékezni! Az a romokban heverő szív a kezei közt ismét életre kelt és újra dobogni, érezni kezdett. Majd ő, mint egy durcás kisgyerek az elunt játékát, egy hatalmas csapással porrá rombolta. Nem maradt más, mint a sóvárgás, az űr...

Még mindig „itthon” vagyok, egy olyan nővel, akit nem szeretek, de a gyermekeim közelsége tart bennem némi maradhatnékot.

S csak merülök a sötétségbe. Majd ebből is kilábalok...

A szerelem a legveszélyesebb fegyver. Nem halálos, de egy életen át sem begyógyuló sebet ejt a szíven.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!