Könyörögtem azért, hogy dugjon meg végre alaposan

„Most elolvastam Hugó levelét és ez indított arra, hogy leírjam, az én életem és házasságom hogy alakult. Kapcsolódik Hugó nehézségeihez. Tudom, hogy sokan el fognak ítélni, de nem bánom. Szerintem az élet sokkal színesebb annál, hogy azt egy-egy nézőpontból meg lehetne ítélni.”

A fenti bevezető után hadd emlékeztessünk önt Hugó levelére: ő arról írt, hogy annyira kezdett kiveszni az izgalmas szex a házasságából, hogy a végén úgy döntött, elmegy egy prostituálthoz. Egy hasonló szituációt teljesen máshogy próbált kezelni az alábbi levél női beküldője, Ila, aki azt mondja, lehet, hogy sokan el fogják ítélni.

Mi arra kérnénk önt, próbáljon meg nyitottan és higgadtan, és persze elsősorban őszintén, önmagához őszintén gondolkodni azokról a kérdésekről, amiket Ila felvet. Gondolatait, tapasztalatait ön is megoszthatja itt nálunk, ha van kedve, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

„20 éves voltam, mikor megismertem a férjem. Ő akkor múlt 30. Véletlen volt az egész találkozás, még csak nem is egy országban éltünk: én akkor kezdtem tanulni külföldön, ő pedig itt élt és dolgozott Magyarországon. Egy barátnőmet jöttem meglátogatni a kollégiumában, és a későbbi férjem a barátnőm akkori pasijának volt a kollégája. Nem volt első látásra nagy szerelem, de annyira figyelmes, helyes és kedves volt, hogy amikor randira hívott, igent mondtam.

Itt fűzném a történetbe, hogy korában nem volt még komolyabban senkim, még gimiben sem. Nagyon görcsös lány voltam, rengeteget szorongtam mindenen, ez meg nem annyira vonzó. Summa summarum, csók és petting volt minden szexuális tapasztalatom, vágyam és kíváncsiságom viszont annál több. Mint később kiderült, nagyon szenvedélyes, szexet imádó, tabukat nem ismerő nő vagyok. És mint kiderült, a férjem fékezett habzású, szexet nem „eltúlzó”, inkább alacsonyabb hőfokon égő férfi. Na az ilyesmi „összenemillés” egy éven belül kibukik, de hadd emlékeztesselek: távkapcsolatban éltünk és szűz voltam előtte.

Én komolyan azt hittem évekig, hogy velem van a baj. Konkrétan könyörögtem azért, hogy dugjon meg végre alaposan... Ez soha nem történt meg, én meg csak egyre frusztráltabb lettem. Miért nem léptem? Mert minden más olyan szuper volt, szerettük egymást, gondoskodtunk egymásról, rengeteg közös élményünk volt, még egymás családjába is teljesen beépültünk – de a felszín alatt olyan frusztrált voltam, hogy arra szavak nincsenek.

Pár évig tartott ez, amikor megismertem valakit. Teljesen váratlanul jött, de olyan elemi erővel hatott rám, amit addig még nem tapasztaltam. Egy nagyon hétköznapi helyzet: buliban voltunk, táncoltunk, megérintett, megcsókolt, elvesztem. Szeretett volna találkozni, és én nem tudtam nemet mondani.

Félreléptem, de olyan élmény volt, mintha addig vak lettem volna – attól a naptól fogva látni kezdtem. Valami fantasztikus volt a szex egymással, egyszerűen megőrültünk egymás illatáért, ízéért, minden pillanatért. Itt jött egy következő tapasztalat: mi van, ha csak a szex működik, de minden egyéb maga a pokol? Nem részletezném, héjanász volt, teljesen kicsináltuk egymást, és még valakit. A páromat. Meglátott minket kézen fogva.

Máig nem tudom biztosan, hogy nem szándékosan alakítottam-e így, hogy provokáljam. Mindenesetre egyszerűen elképesztő, de semmi következménye nem lett. Alig mondott valamit... Ettől úgy éreztem, tehetetlen vagyok, tehetetlenek vagyunk együtt, egymásért. Pár hónap szünet következett, ami során kiderült, a fantasztikus szex önmagában kevés. A szeretőm imádott engem bántani, én meg örömmel feküdtem alá az érzésnek. Olyan rideg volt velem időnként, mint egy kő, holott odáig volt értem. Nagyon kimerített ez az egész érzelmileg. Már nem tudom, hogy a férjem vagy én küldtem-e az első üzenetet, de újra találkoztunk és eldöntöttük, még egyszer megpróbáljuk. Nagyon jó volt újra egy stabil, nyugodt, ismerős érzelmi burokban elsüppedni. Hiányzott a szenvedélyes szex, de azt gondoltam, „már kiéltem magam”.

Azt hittük, egy kapcsolat megmenthető azzal, ha összeházasodunk. Az esküvő után nem sokkal teherbe estem, 27 éves voltam, mikor megszülettek ikreink. Az első év ködbe vész, valami álomszerű állapotban töltöttem bele feledkezve a pici lábakba, anyatejbe, nem alvásba. Egy évesek voltak a fiúk, mikor elkezdtem érezni a bizsergést, a fékezhetetlen vágyat, hogy egy férfi súlyát érezzem a testemen. Na most lehet, hogy eddig nem derült ki, de én sokféleképpen mondtam a férjemnek, hogy szexuálisan nem vagyok boldog. Őt ez nem annyira érdekelte, gondolom, mivel nem tett a dolog érdekében semmit.

Kb. egy év iszonyú frusztráció után úgy döntöttem, szeretőt keresek. Olyat, aki szintén kapcsolatban van, akár családdal, és érzelmeket is hozna, jó sok szexet, de tiszteletben tartanánk egymás párkapcsolatát. Ez így kigondolva milyen egyszerű, nem? Win-win. Hát nem. Pár randi és szex után jött egy pasi, aki elcsavarta kicsit a fejem és rettenetesen nehezen, de szembe kellett néznem azzal, hogy ennek a házasságnak vége. Lehet, hogy sosem volt igazán... legalábbis nekem. Nagyon féltem. Milliószor átgondoltam és rájöttem, hogy a gyerekeinknek sem egészséges párkapcsolati-életvezetési minta azt mutatni: igen, ücsörögj csak a langyos vízben, nehogy változtass az életeden és az Istenért, észre ne vegyék rajtad, hogy nem vagy boldog!!! Na, ezt NEM!!! Inkább legyünk mozaikcsalád, de boldog, kiteljesedett családtagokkal.

Amikor elmondtam a férjemnek, hogy válni akarok, szinte semmit nem mondott. Ettől a naptól kezdve ő nem tett a házasságunkért semmit. Néha hálás voltam ezért, néha gyűlöltem érte. Magamat annál inkább... Pocsék volt a következő egy év. Lakást találni, szétköltözni egy évtized után, egyedül vinni az addig közösen viselt terheket és főleg minden szempontból vigyázni a gyerekeinkre. Szerencsére az exférjem a legjobb apa a világon, máig nagyon jól megértjük egymást szülőkként, a két fiunk az első.

És mi a helyzet a sztereotípiával, hogy kisgyerekes nőként lehetetlen ismerkedni? Alig tudtam levakarni a férfiakat… Egy éve, alig 2 hét tinderezés után pedig megtaláltam a jelenlegi párom, aki imádja a gyerekeimet, akivel rengeteget nevetünk, beszélgetünk, órákig szeretkezünk és a közös élet minden nehézséggel együtt egy csoda! Még soha nem voltam ilyen szerelmes és boldog. A volt férjem pedig talált egy helyes lányt, akivel nagyon jól megvannak.

Van tanulság? Nincs. Ez egyféle sztori, és még koránt sincs vége. Talán annyi, hogy érdemes az embernek törekednie a boldogságra és az önazonosságra.”