A VictoriaMilan egy társkereső, ahol partnerrel rendelkező, akár házas-családos férfiak és nők kereshetnek maguknak titkos szeretőt állandó társuk háta mögött (az ötlet elsőként egyébként egy Ashley Madison nevű site nyomán lett híres). Ettől a cégtől kaptunk most egy elég érdekes sajtóközleményt, amiben arról számolták be, hogy megvizsgálták, milyen összefüggés van a hűtlenségre való hajlandóság és az iskolai végzettség között.

A lényeg: a kevésbé iskolázottabbak hűségesebbnek tűnnek, míg a főiskolát-egyetemet végzettek nagyobb eséllyel lépnek félre.

Van még egy csomó részletes adat is, de azok előtt még tegyük hozzá, hogy bár a szolgáltatás 5 millió aktív felhasználójának adatait vetették egybe ehhez a felméréshez, azért a dolog távolról sem reprezentatív. Simán előfordulhat ugyanis, hogy a kevésbé iskolázottak ugyanolyan hűtlenek, mint a többiek, csak nem a VictoriaMilan társkeresőn szervezik szexuális életük ezen vonatkozását. A sajtóközlemény elegánsan figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy azért úgy is meg lehet csalni valakit, hogy az ember nem egy internetes szolgáltatást használ fel hozzá.

A fő üzenet tehát inkább ez: minél több iskolát járt ki valaki, annál valószínűbb, hogy online társkeresőt használ a félrelépéshez.

A főiskolát végzettek a legcsalfábbak az adatok szerint, a férfiak 25,23%-a és a nők 36,87%-a vallotta be, hogy lépett már félre. Azok, akik az egyetemi alapképzésben vettek részt, kicsit kevésbé csalfák, itt a férfiak 20,32%-a és a nők 18,98%-a ismerte el, hogy hűtlenkedett már. Egy mesterképzés tovább csökkenti az ember hajlandóságát a szeretőtartásra, itt a férfiaknál az adat 16,75%, a nőknél 14,45%, egy doktorátus viszont szinte nullára csökkenti a félrelépési hajlamot.

A leghűségesebb nők ugyanis a doktorit szerzett nők, közülük 1,40% kettyint félre titokban, míg a doktorival rendelkező férfiaknál ugyanez a szám 3,12%. A leghűségesebb férfiak viszont azok a férfiak, akik nem szereztek érettségit, csak 2,33%-uk lép félre, míg ugyanebben a kategóriában a nők 3,70%-a hűtlen.

Íme az összes adat egy táblázatban.

  Végzettség   Férfiak   Nők
        
Doktorátus   3,12%   1,40%
Egyetemi mesterképzés  16,75%   14,45%
Egyetemi alapképzés   20,32%   18,98%
Főiskola   25,23%   36,87%
Szakképzés   6,94%   3,44%
Befejezetlen főiskola   10,11%   9,35%
Érettségi   15,20%   11,80%
Befejezetlen felsőoktatás   2,33%   3,70%