Nem kezdődik jól a sztori, ha az a bevezető, hogy a Daily Mail írja meg, hogy mit fedeztek fel a brit tudósok, de most nagyjából ez a helyzet, csak nem úgy általában tudósokról van szó, hanem egy darab úgynevezett life coachról, bizonyos Hal Runkelről. És nyilván ilyen felvezetéssel senki nem fogja az új információkat vakon elhinni, de azért megfontolásra szerintünk érdemesek. Sőt, esetleg kipróbálásra is.
Szóval a kiindulópont az, hogy minden kapcsolatban normális, hogy időnként előfordulnak viták a partnerek között. Sok múlik azonban azon, hogy ezek a viták milyenek: meg tudják-e a felek beszélni a nézeteltéréseiket úgy, hogy a kommunikáció megerősítse a kapcsolatot, vagy érvényes feloldás nélkül maradnak ezek a veszekedések, és szép lassan megmérgezik a viszonyt.
Hal Runkelnek arra van öt tippe, hogy hogyan lehet elkerülni ezt az utóbbi esetet, és az első rögtön arról a szóról szól, ami szerinte kulcsa lehet annak, hogy az ember meg tudja rendesen beszélni partnerével a vitás kérdéseket. És ha ön rögtön rávágja, hogy nyilván a „bocsánat” az a szó, akkor tévedett.
1. Aú
Vagy talán jajnak is fordíthatnánk a Runkel által javasolt szót (angolul „ouch”), a lényeg, hogy az ember egy vitában egy sértésre ne egy másik sértéssel reagáljon, hanem mindössze tegye nyilvánvalóvá a másik számára, hogy ez most övön aluli volt és fájt. Egy aú! vagy jaj! felkiáltással (vagy más módon) azt is lehet kommunikálni a másik felé, hogy bár rosszul esett a sértés, és érezzük a fájdalmat, nem akarjuk folytatni a vagdalkozást, egymás sértegetését. Ha tudunk uralkodni magunkon ahelyett, hogy felkapnánk a vizet, és visszavágnánk, hogy a másiknak is ugyanúgy fájjon, akkor jó esetben a másik is észre veszi magát és abbahagyja.
2. Ne a dühöt, hanem az okát
Egy kapcsolatban fontos, hogy őszinték legyünk, természetesen tudnia kell a partnerünknek, ha mérgesek vagyunk rá valamiért. De meg kell próbálni figyelni arra, hogy ne csak a dühünket zúdítsuk a másik nyakába, hanem inkább jobb lenne a lehető legemberibb módon elmagyarázni az okot, hogy miért vagyunk dühösek.
3. Soha/mindig
Ezt gyakran szoktuk hallani, és valószínűleg tényleg van benne valami: érdemes kerülni a „soha” és a „mindig” szavakat. Amikor felhánytorgatjuk a másiknak a hibáit, amikkel fájdalmat okoz nekünk vagy feldühít minket, akkor különösen vigyázzunk a sohákkal és a mindigekkel, jobb a „túl ritkán” vagy „nem elégszer”, illetve a „gyakran” vagy „sokszor”.
Ha például úgy érezzük, hogy a másik „mindig” elkésik, és ezt így is fogalmazzuk meg neki, akkor egyrészt ez könnyen az elkésések és az elnemkésések számolgatásába fog torkollni érdemi kommunikáció helyett, másrészt a másik számára azt az üzenetet hordozza, hogy a pontosság érdekében tett erőfeszítései a mi szemünkben semmit nem számítanak. Merthogy azokat az alkalmakat észre se vesszük, amikor pontosan érkezett.
4. Ne tetszelegjünk az áldozat szerepében
Ha ön tényleg áldozatnak érzi magát egy kapcsolatban, akkor lépjen ki belőle. Ha viszont igazából nem ez a helyzet, ne kommunikáljon úgy, mintha ön valami mártír lenne azért, mert elviseli a másikat. Ne zsarolja a másikat nyavalygással, hanem próbálja meg önsajnálat nélkül elmondani, hogy mi bántja. Így a másik számára nyitva marad a lehetőség, hogy valóban, szabad akaratából tegyen az ön kedvére, ne azért, mert ön kizsarolta-kisírta belőle azt, amit szeretett volna.
5. Az őszinteséget se kell túlzásba vinni
Az őszinteség alapvető fontosságú egy hosszú távú, harmonikus kapcsolatban, ezt senki nem vitatja. Ki kell tudnunk mondani, amit érzünk, meg kell tudnunk osztani a másikkal, amit gondolunk, ami történik velünk. De azért vigyázzunk: nem feltétlenül kell vagy jó a másiknak tényleg mindig mindent végighallgatnia. Őszintének kell lenni, de nem brutálisan őszintének.
Ha a másik megbánt minket, mondjuk el, hogy ez fáj, de próbáljuk az önzést és az önsajnálatot kiszűrni belőle – akkor is, ha ilyen gondolataink is vannak éppen. Attól még, hogy igazunk van, nem biztos, hogy jó az időpont arra, hogy őszintén ki is mondjuk, amit éppen érzünk vagy gondolunk.