A nyalásfalás mindenkinek szól, csak a lánynak nem

„

Egy korábbi levélre reagálnék, ami beindította a fogaskerekeimet. Linkeltem, mert figyelmes vagyok. Amolyan jófiú

” – nem véletlenül emelte ki a jófiú szót ennek a levélnek a beküldője, Arnold. Ez a szó ugyanis nagyon fontos abban a levélben, amire Arnold reagál.

Mirella álnevű olvasónktól jött ez a bizonyos korábbi üzenet, aki arról írt, hogy nem vágyik másra, csak egy jófiúra, de ha találkozik eggyel, az illető általában egy idő után elkezd elég furán viselkedni, aztán kiderül róla, hogy igazából nem is annyira jófiú, mint amennyire tűnt.

Nos, Arnold magára ismert ebben a leírásban, legalábbis korábbi önmagára, és Mirella leveléből vett idézetek segítségével leírta, miért viselkednek így ezek a jófiúk, illetve hogy legalábbis ő maga miért viselkedett így. Elgondolkodtató sorok ezek, és bízunk benne, hogy önnek is eszébe jut majd róluk pár dolog. Ha így lesz, kérjük, írja meg őket nekünk! Véleményét, tapasztalatait a Randiblog e-mailcímére várjuk!

„Jófiú, vagy legalábbis annak gondoltam magam. Ha nem is ugyanolyan, de baromi hasonló ahhoz, amit Mirella kifogásol:

Csak az a baj, hogy első találkozó után, az éjszaka közepén már megírjátok, hogy Olyan jó érzés, még soha senkibe nem szerettem bele ilyen hamar!

Persze! Abban a tudatállapotban, amikor már valakinek annyira nincs önbizalma és önbecsülése, hogy reálisan lássa a saját hibáit és erényeit, az ember keres valami rajta kívül eső dolgot, amire rá lehet fogni, hogy, „na ez az, amiért ő senkinek nem kell, a rosszfiúk meg rohadjanak meg!” Aki olyat ír, amit Mirella is idézett, az görcsös, és követeli, hogy ezzel a lánnyal most már legyen valami, mert „az eddigi kudarcok után ő most már megérdemli.” És semmi más nem lebeg a szeme előtt.

Akkor jön el az az állapot, hogy nem érdekli a lány, csak az, amit ő a lány által megszerez (legyen az érzelem, szex vagy bármi, amiért épp hajszolja a nőt). Nem érzékel olyan dolgokat, hogy tartás, nem azért akar társat keresni, hogy szórakozzon és ezáltal szórakoztasson, hanem azért, mert épp valamilyen szükséglete nincs kielégítve.

Legalábbis az évek során magamon ezt vettem észre, és ezen görcsök okán nem működtem én sem. Illetve működtem, de úgy, ahogy Mirella randijai. Én is csak magamra és a saját szükségleteimre figyeltem évekig. Valójában letojtam, hogy mit gondol a másik, a világ körülöttem forgott.

Ti vagytok azok, akik, hogy ha mondom, hogy ne becézz például, mert nem szeretem, akkor azonnal elkezdtek becézgetni és jót röhögtök hozzá. Ennyit a tiszteletről. Nyaltok-faltok az utcán, olyan erővel rántotok magatokhoz, hogy fáj.

Ez mind önigazolás vagy önerősítés. A nyalásfalás az utcán mindenkinek szól, csak a lánynak nem, a fizikai erő is pont azért kell, mert ha nem fogod erősen, még a végén biztos elszalad... Tudom, pont ilyen voltam az első kapcsolatom közben, gondolom, mondani sem kell: hamar elüldöztem. Nem is értem, hogy, pedig végig én voltam a jófiú, legalábbis a saját nézőpontomból. Hiszen kedves voltam, megértő, stb.

Azt hiszitek, gondolkodtam én akkor azon, hogy rajtam kívül is van élet? Egy fenét. Az orromig nem láttam, öntelt voltam és tapasztalatlan. És a jófiúságot gondoltam az egyetlen dolognak magamon, ami szerethető.

Reggel héttől hajnali egyig cseteljünk/telefonáljunk 5 percenként, mert ha nem válaszolok azonnal, akkor jönnek az SMS-ek, a hívások, a chatüzenetek, hogy „Baj van???”... Nem, dolgozom, nem érek rá arra, hogy milyen cuki mémet találtál a neten.

Nekem ezt évekbe telt megtanulni. És úgy, hogy egy idő után már szándékosan figyeltem rá. Rengeteg gondolkodásba, ugyanennyi megfigyelésbe, önelemzésbe, sok nagyon elrontott és néhány kevésbé elrontott ismerkedésbe... A sztori túl hollywoodi lenne, ha most azt írnám, hogy amióta figyelek erre, azóta lett csajom, és minden állati jól működik, vagy az első párkapcsolati problémákat feszegető és mindenki nyűgjére változatos megoldásokat kínáló, bestseller-gyanús könyvem az ősszel jelenik meg, melynek kapcsán júliusban nemzetközi AMA-t tartok a Redditen, utána pedig a Velvetnek is promóinterjút adok, keressétek a... Egyik sem igaz.

De most már tudom, hogy a következő alkalommal ezt nem fogom elrontani.”