Robert és Karyn Adamson egy pazar esküvőn házasodtak össze 2015-ben. A lagzit a skóciai Fife-ban található Balbirnie House-ban tartották, a mulatság után pedig ott töltötték a nászéjszakát is. A felhőtlen boldogság viszont nem tartott sokáig, a szálloda ugyanis, ami 2017-ben elnyerte a Legjobb Esküvői Hotel címet Skóciában, most 20 ezer fontra (7 millió forintnak megfelelő összegre) perli őket – írta a Daily Mail.  

A pár épp Mauritiuson volt nászúton, amikor kaptak egy 4 ezer fontról szóló számlát. A hotel szerint Adamsonék nyitva hagyták a csapot a lakosztály fürdőszobájában, ami elárasztotta az egy szinttel lentebb lévő lakosztályt is. A tönkretett szőnyegekért kiszámlázott összeg végül végül 20 ezer fontra emelkedett, a szálloda ugyanis a kiesett bevételt is rájuk akarja sózni.

A házaspár mindemellett tagadja a vádakat, ők azt állítják, hogy a rosszul sikerült fürdőszobai renoválás lehetett a szivárgás oka.

A nászutas lakosztály nemrégiben esett át egy felújításon, mi voltunk az elsők, akik ezek után használták

– nyilatkozta a feleség, aki hozzátette, a fürdőszoba már az első alkalommal beázott, és most a nyakukba akarják varrni az egészet. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ez a lagzi egy csap miatt pár millával többe került a tervezettnél

Adamsonék állítólag figyelmetlenek voltak a nászéjszakán, az őket vendégül látó, díjnyertes skót szálloda most milliókat követel. Sok boldogságot!

9 · Jul 07, 2017 07:56pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments