Minden barátnőmmel én szakítottam, kettőt meg is csaltam

„Senki levelére nem válaszolnék, pedig számtalan ilyen levelet olvastam már tőletek, főképp a hölgyektől, de most egy 25 éves relatíve nagyképű és macsó beállítottságú férfiként szeretném megosztani veletek a tapasztalatomat” – úgy hozta a sors, hogy a történelmi hangzású Periklész álnév jutott a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldőjének.

Olvasóink gyakran válaszolnak egymásnak itt a Randiblog Inbox rovatban, de ezúttal, amint arra maga Periklész hívja fel a figyelmet, nem erről van szó. Van az úgy néha, hogy az emberből kikívánkozik valami, és ha elolvassa az alábbi néhány bekezdést, ön is érteni fogja, Periklész miért érezte úgy, hogy ezt minél több embernek el kell mondania – és könnyen lehet, hogy a következő levél pontosan erre a történetre fog reagálni.

Ön például egyet ért Periklésszel? Lenne valami véleménye, hozzáfűznivalója vagy saját tapasztalata? Esetleg ön is szívesen mesélne valamit egy teljesen más témában? Mindegyik esetben kérjük, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„16 éves korom óta kisebb megszakításokkal (2-6 hét maximum) folyamatosan volt mellettem valaki párkapcsolat terén. A legrövidebb kapcsolatom az utolsót leszámítva 10 hónap volt a leghosszabb pedig 3 év. Ebből kiindulva magam egy kapcsolatcentrikus, már-már kapcsolatfüggő egyénnek tartom.

Minden barátnőmmel én szakítottam, és közülük kettőt meg is csaltam. Igaz, elmondtam nekik, de ők ezt röhögve nem hitték el, így gyakorlatilag az én lelkiismeretem tiszta. Minden barátnőmet szerettem (legalábbis ezt hittem), mindaddig, míg meg nem ismerkedtem egy nálam 5 évvel fiatalabb lánnyal, de erről majd később beszélek.

Az utolsó kapcsolatom 3 évig tartott. Remek volt, szerettem a lányt és a ragaszkodás, illetve hiányérzet, ami a szakítás után keletkezett, majdnem felemésztett. Egyedül éreztem magam, és az jutott eszembe, hogy 24 évesen hol fogok magamnak megint párt találni. Azt hittem, hogy itt a vég és megint kezdődhet előröl a kapcsolatkeresés. Megint el kell adjam magam valakinek, megint a jobb formám kell hozzam és megint minden elvárásnak meg kell feleljek. Így úgy döntöttem, hogy egy kicsit hanyagolom a kapcsolatkeresést, és megpróbálok élni.

Na ez volt az a pont, ahol ténylegesen rá kellett jönnöm, hogy kapcsolatfüggő vagyok és a 2. hónap után kétségbeesve like-oltam, illetve töltöttem le a társkereső appokat a telefonomra, melegítettem fel a régi kapcsolatokat, hogy valaki legyen mellettem este és reggel. Mondanom sem kell, nem jött össze semmi. Azt meg kell jegyeznem, hogy rengeteg barátom van, középvezetőként dolgozom és a megjelenéssel sincsenek gondjaim.

Kicsivel később. a szakítás utáni 5. hónap elején egy lány, aki a közelben dolgozott, szakított az akkori barátjával. Őt már említettem, ő az, aki 5 évvel fiatalabb nálam. Régóta tetszett és borzasztóan boldog voltam, hogy véget ért a kapcsolata, így elkezdtem neki „udvarolni”. Remekül haladtak a dolgok, 1 hét után már együtt buliztunk, ahol megvolt az első csók, és rá egy hétre már minden más is megtörtént.

Onnantól kezdve minden nap együtt aludtunk, mindent együtt csináltunk. Minden este elmondtam neki, hogy mennyire gyönyörű és ugyanezt reggel is. Soha nem voltam érzelgős típus, soha nem mondtam neki, hogy szeretem, de úgy voltam vele, hogy biztosan érzi az ölelésekből, a csókokból, mindenből. Sajnos nem.

A 3. hónap közepén közölte, hogy szakít velem, mert mások vagyunk. Én pénzorientált vagyok, ő nem, és ebből kiindulva kialakult egy vita köztünk. Mindent megígértem, hogy megváltozom, bevallottam az érzéseimet, elmondtam neki, hogy igaz, hogy csak 3 hónapja vagyunk együtt, de vele élném le az életemet. 1 héten keresztül próbáltam győzködni, hogy adjon egy esélyt, de sajnos nem sikerült elérnem nála semmit.

Összetörtem, sírtam, sírva telefonáltam a barátomnak, hogy valamit találjon ki, mert belehalok, és nem fogom túlélni ezt az egészet. Soha senkiért nem sírtam, közeli hozzátartozó halálakor sem zokogtam órákon keresztül magzatpózban az ágyban. Kaptam még egy esélyt, ahol egy személyes találkozó keretein belül beszélgettünk, ölelkeztünk, csókolóztunk, de a vége ugyancsak a szakítás lett. És itt értettem meg, hogy mi az a szerelem.

A szívem szakad ketté és szakadt ketté, amikor azt mondta, hogy ő nem szerelmes belém. Egyetlen barátnőm után nem voltam ennyire rossz állapotban, és nem tudom elképzelni azt, hogy mások után nézzek az utcán vagy más mellett ébredjek fel, annak ellenére, hogy 9 éve szinte folyamatosan kapcsolatban voltam.

Férfitársaim figyelmét szeretném felhívni arra, hogy ha megöleled a lányt, vagy ott vagy mellette az ágyban, és azt érzed, hogy tiszta szívedből szereted a lányt, akkor ne habozz, hanem rögtön mondd el neki. Ne félj a válaszától, mert hidd el, sokkal rosszabb a hiány, amit maga után hagy.

Lehet, hogy nem illettünk össze és a személyiségem miatt nem szeretett, de megannyi párkapcsolat után, megannyi undorító és primitív nőkkel való bánás után nem gondoltam volna, hogy valaha én is erre az oldalra kerülök, és megtudom, milyen az, amikor tiszta szívedből szeretsz valakit, de az sajnos nincs viszonozva.”