Elég gyakori jelenség, hogy amikor az ember végre egy harmonikus párkapcsolatban találja magát, akkor a plusz kilók is megtalálják. Ez pedig néha egészen extrém méreteket is ölthet, mint Amber és Bo Wagner esetében, akik, bár teljesen átlagos testalkattal házasodtak össze, három év után arra eszméltek, hogy mindketten közel 160 kilósak.

A hízás akkor kezdődött, amikor az asszony terhes lett az első gyermekükkel. Ekkor kezdtek el közösen falni, és ahogy szaladtak fel rájuk a hurkák, lett egyre boldogtalanabb az életük. Ezt pedig csak fokozódott, amikor a férfi elvesztette a munkáját. Ekkor a Wagner házaspár két utat látott maga előtt:

vagy elválnak és megpróbálnak külön boldogulni, vagy változtatnak az életükön. Végül az utóbbi mellett döntöttek és szép lassan, közösen diétába kezdtek.

Az első lépés az volt, hogy kisebb adagokat kezdtek el enni. Bevezették azt a szabályt, hogy tévézéshez nem készítik oda az ételeket előre, hanem ha valamelyikük enni akar közben, akkor fel kelljen állnia a kanapéról és ki kelljen mennie a konyhába. Amber elmondása szerint már csak ennek az apró változtatásnak látványos eredménye volt,

hiszen minél nagyobb az ember, annál nehezebben mozog és kétszer meggondolja, hogy tényleg felálljon-e.

Ezt követte, hogy a vörös húsokat lecserélték szárnyasra, és leszoktak a cukros üdítőkről. Ám így is maradt egy-két olyan dolog, amiről nem tudtak lemondani, mint például a mogyoróvajkrém, de ez végül arra ösztönözte őket, hogy elkezdjenek sportolni és bevezették, hogy minden reggel egy órát edzenek. Mindezeknek pedig az lett az eredménye, hogy nagyjából két év alatt, együtt 140 kilót fogytak. Az asszony 88 kilót, a férfi pedig ötvenkettőt.

Nem meglepő módon, a közös fogyás nemcsak megmentette a kapcsolatukat, de sokat lendített is rajta. A férfi elmondása szerint a házasságuk első éveiben, ahogy híztak, egyre kevesebbet is szexeltek mert az egész fárasztó és nehézkes volt, amióta peidg lefogytak a szexuális életük is jelentősen felpörgött.

A közös fogyás 120 százalékkal javította a kapcsolatunkat. Kövéren mindketten tudtuk, hogy nyomorultul érzi magát a másik. Az, hogy közösen lefogytunk újra összehozott minket

- magyarázta a nő, aki azt is hozzátette, hogy a kilóktól való megszabadulás másik nagy előnye, hogy végre több és minőségibb időt tudnak együtt tölteni a gyerekeikkel is.

A pár fogyásáról készült képeket itt megnézheti.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Válás helyett inkább 140 kilót fogyott együtt a házaspár

Kemény meló volt, de elmondásuk szerint 120 százalékkal javította a kapcsolatukat, nem is beszélve a szexuális életükről.

12 · Aug 15, 2017 10:34am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments