A 34 éves zenész, Luke Howard annyira romantikus alkat, hogy ez majdnem az életébe is került. Jó, kicsit túlzunk, de ha tovább folytatta volna a projektet, amibe belekezdett, alighanem csúnya sérüléseket szerzett volna – a meglévők mellé. 

Howard egy majdnem élethosszig tartó, négy hónapos kapcsolaton van túl. Illetve nincs túl, és nem is szeretne, sőt, minden vágya, hogy visszaszerezze volt barátnőjét: ahogy ő nevezi, Rapunzelt. Erre pedig nem az úgynevezett beszélgetés módszerét választotta, hanem úgy határozott, 

addig zongorázik egy parkban, amíg a nő vissza nem fogadja őt. 

Azt szerette volna bizonyítani, hogy mennyire szereti őt, és noha tudja, hogy mások ilyenkor virágot küldenek vagy levelet írnak a kérdéses személynek, ő mégis inkább a zongora mellett döntött. Elhatározását meg is valósította, és egy egész hétvégén át játszott a bristoli College Green egyik parkjában, hátha ez meghatja a barátnőt, könnyek szöknek a szembe, és végre egy lovon ülve, zongorával a hátukon vágtathatnak el a naplementébe. 

Joggal teszi fel a kérdést, hogy miért nem játszott tovább. Hihetné, hogy azért, mert a fent említett forgatókönyv valóra vált, és a történet szereplői mára boldogan élnek, míg meg nem halnak. Hát, sajnos nagyon nem ez történt. Howardnak ugyanis le kellett mondania említett visszahódító szándékáról, mert, ahogy a helyi sajtónak elmondta, láthatóan csúfos kudarcot vallott. 

Ja, és egy arra közlekedő járókelő be is vert neki egyet. 

Az utóbbi nem érdekli, hiszen nyilvánvalóan bármire képes lett volna a lányért, az viszont érezhetően már jobban fáj neki, hogy az internet elemeire szaggatta. Ahelyett, hogy a világ legromantikusabb gesztusát látták volna abban, amit tett, inkább zaklatásnak és beteges megszállottságnak titulálták. 

A közösségi média reakciója – szerinte  miatt így megbántotta az egyetlen embert, akit sosem akart volna bántani.

Ezt a legkevésbé sem akartam, ezért elmentem

  mondta a bús úr. Csak hogy teljes legyen a kép, szemelvényezünk néhány hozzászólást, amelyek ennyire tönkretették a fiatalember szerelmi törekvéseit. A bristoli nők irodalmi fesztiváljának alapítója, Sian Norris például így vélekedett az eseményekről Twitteren: 

Kedves férfiak, a nők nyugodtan elhagyhatnak titeket. Nektek meg nem jár alanyi jogon a barátnő.

Egy férfi pedig azt írta, hogy Howard olyan, mint egy kisgyerek, aki egészen addig visszatartja a lélegzetét, amíg meg nem kapja, amit akar. Mások felháborítónak tartják, hogy manapság a média támogatja az efféle, romantikusnak kikiáltott tevékenységeket, ahelyett, hogy véget vetne nekik. Szerintük ugyanis az ilyet már csak egy hajszál választja el a tényleges zaklatástól. 

Ön mit gondol?

Forrás: BBC, Mirror

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Annyira túltolta a romantikát egy férfi, hogy az emberek majdnem meglincselték érte

Pedig csak zongorázott egyet a szerelmének.

3 · Sep 15, 2017 02:24pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments