A fenti borítóképen az a szálloda látható kitört ablakokkal, ahonnan a Las Vegas-i merénylő tüzet nyitott a country-koncert közönségére magyar idő szerint hétfő reggel. A tragédia legdrámaibb fotója az alábbi, valószínűleg ön is látta már, hiszen a legtöbbször ezt emelték ki, az Indexen is ez a kép volt a címlapon a lövöldözésről szóló cikkhez. Talán önnek is feltűnt, hogy mi az igazán drámai ebben a jelenetben, de az is lehet, hogy átsiklott a tekintete a kép felett, hát íme a fotó még egyszer.
Ez a kép részben azért vált úgymond ikonná, mert sokan azt látják bele a jelenetbe, hogy a záporozó lövedékek között a férfi a testével próbálja védeni szerelme életét. A testhelyzet mindenképpen erre utal, bár sokan attól tartottak, hogy a nő esetleg már halott vagy súlyosan sérült is lehet.
A Time meginterjúvolta a Getty fotósát, David Beckert, aki azért volt a helyszínen, hogy a koncerten fellépő énekest, Jason Aldeant fotózza az előadás közben. Ahogy az ilyen eseményeken lenni szokott, a fotósokat csak egy pár szám erejéig engedik oda az első sor elé, hogy a színpadot fotózzák, a műsor nagy részéről viszont nem készülhet profi fénykép. Becker, miután a fotósok ideje lejárt, de a koncert még folytatódott, bement a médiasátorba, hogy leadja (azaz az internetre feltöltse) friss fotóit.
Eközben hallotta meg a ropogást, de a bent levők először azt hitték, hogy esetleg petárda, vagy csak a hangfalak ropognak valami technikai hiba miatt. Becker már harmadszor nézett ki a sátorból, amikor a ropogás továbbra is folytatódott, de ekkor már látta, hogy a koncert közönsége pánikban menekül a helyszínről. Azonnal elővette a fényképezőgépét, felállt egy asztalra, és próbált fotózni mindent, amin volt elegendő fény. Miközben a sorozatot készítette, még ő maga sem tudhatta biztosan, hogy pontosan mi történik, csak amikor evakuálták, akkor fogta fel saját képeit visszanézve, hogy mi is történt.
A képek közül a legdrámaibbról sem tudta, miközben a képet készítette, hogy pontosan mi történt, mi történik ezzel a párral. Ennyit nyilatkozott róluk:
Nem tudom, hogy a nő megsérült-e, de a férfi egyértelműen a testével védte és oltalmazta őt.
Többet nem lehet tudni róluk egyelőre, és nem is lenne csoda, ha egy ilyen traumatikus élmény után a pár úgy döntene, hogy nem szeretnének a médiában többet szerepelni ezzel kapcsolatban. De önmagában a fotó is pont elég ahhoz, hogy az ember feltegyen magának pár nagyon nehéz kérdést, belegondolva abba, hogy egyikünk sem kivétel, mindenkivel megtörténhet, hogy valami hasonló szituációba kerül:
- Én hogyan viselkednék, ha a szerelmemmel együtt ilyen szituációba kerülnék?
- Én is tudnék ilyen bátor és önfeláldozó lenni?
- Én is gondolkodás nélkül kockára tenném az életemet, csak hogy védelmezzem a szerelmemet egy ilyen kiélezett helyzetben?
És talán a következő kérdés a legnehezebb:
- És ha nem vagyunk kiélezett helyzetben, akkor is mindent megteszek érte?