horoszkóp
shutterstock 763810300

Ha én ezt tudom húsz évesen, ma már több gyerek anyja lennék

2018.03.22. 14:56

Életemben nem írtam még portálnak, de most azt érzem, érintett vagyok és Túlia írta is, tanácsot kér.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Az, hogy Túlia levelére ennyire sok lenyűgözően érdekes válasz érkezett, valószínűleg megbízhatóan jelzi, hogy ez egy tényleg sokakat érdeklő és sokakat érintő probléma. Túlia arról írt nekünk, hogy 30 éves elmúlt, de még szűz, semmilyen kapcsolata nem volt még soha.

Most Lea válaszát tesszük közzé, aki ugyanebben a cipőben járt harminc éves korában, sőt, még egy ideig azon túl is. Így tehát Lea pontosan tisztában van azzal az élethelyzettel, amiben Túlia van, de Lea azt is tudja, hogyan lehet innen továbblépni, vagy legalábbis azt, hogy neki hogyan sikerült. Lea megírta nekünk saját történetét pár nagyon jó és gyakorlati tanáccsal – ha ön is szívesen mesélne, kérjük, írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére, mert ez a rovat az önök által nekünk írt mailekből épül fel!

Majdnem egy évtizeddel idősebb vagyok, mint Túlia, és ugyanez volt a gondom még az ő életkora után is több évvel, hogy senkim nem volt sem fizikailag, sem egyéb szinten. Már tudom, mit csináltam 30 évesen rosszul – ezért is írok most nektek.

Nagyon tiszteletreméltó, hogy Túlia nem dühös senkire. Én sok évet töltöttem azzal, hogy másokat (barátnőket, a srácokat, akikkel megvolt a vonzalom, de bénáztunk stb.) okoltam amiatt, hogy nem sikerült semmilyen típusú férfi-nő kapcsolatot kialakítanom. Mert azt hittem, ha jobban biztattak volna vagy ha segítettek volna, ha közvetítettek volna, ha ez, ha az... Nem láttam közben, hogy nem ezen múlt.

Részben tudomásul vettem, így alakult az életem, ezért jobb híján sokat tanultam és sokat dolgoztam, és csak akkor kerestem valami (ma már tudom: igazából nem a lényegre koncentráló) instant érzelmi-fájdalomcsillapító módszert (nem evésre, hanem mondjuk mindenféle alternatív terápiás módszerekre gondolok), amikor a szerelmi csalódástól nem tudtam létezni sem. Jártam én különféle segítőkhöz, azaz sok évig keringtem érdemi válaszok nélkül, mert hiába a sok mindenféle, nem oldódott meg a probléma, nem derült ki, miért nem kellek senkinek. (Kellettem, de nem láttam, mert én a kudarcokat így tároltam el, és nem láttam, miattam történik ez így (a másiknak mindig lett aztán kapcsolata, azaz nem balfaszokat fogtam ki, hanem ők nem boldogultak velem), de ez másik sztori.) Közben pedig a kudarcok ugyanolyan a forgatókönyv szerint ismétlődtek (akkor még ezt sem láttam): érdeklődés - szerelmi kezdemény - pofáraesés - szenvedés.

Volt olyan korszakom, amikor elkeseredésemben az ablakon is ki akartam ugrani.

Egy időben már annyira szenvedtem, hogy emiatt kerestem tovább a szakembereket, mert már nem is az érdekelt, hogy a konkrét szerelmi ügyből nem lesz semmi, hanem az, hogy ne nyomorítsa meg az aktuális kudarc az egész életemet, legyen erőm felkelni, ne szenvedjek ennyire, ne szégyelljem a selejtességem ennyire (azóta ezt sem gondolom, sőt, de mindjárt le is írom).

És akkor jött egy szakember, aki az alternatív módszert alkalmazva csinált valamit, amit előtte senki más hosszú évek keresése alatt sem: felvett egy anamnézist, azaz írásban végigkérdezgette az életem anyukám terhességétől addig a napig. És aztán így derült ki, hogy miért nem boldogulok magánéletileg. Ez a szakember ráadásul becsületes volt, nem akart rajtam több pénzt keresni, mert látta, ezt a traumát nem lehet az ő módszerével feloldani, hanem pszichoterápiát, azon belül is hipnózist javasolt.

Egyéni pszichoterápiába (hipnózisba) kezdtem járni és ahogy haladtam előre a fejlődésemben, sorban értettem meg, miért is történt minden így az életemben. Nem a külsőmön múlt (nálam sokkal rondább nők élnek boldog házasságban, ráadásul nekem mindig voltak rajongóim, mert nem vagyok csúnya, sokan el sem hinnék, harmincévesen nem feküdtem még le senkivel), nem az eszemen (vannak nálam gyengébb képességűbbek és sokkal okosabbak is boldog házasságban), hanem azokon a korábbi – nekem addig csak ténynek tűnő – traumákon, amik addig számomra tudatosan láthatatlanok voltak. És amiket, bár észre sem vettem, de hatottak rám.

Túlia, nagyon fontos tudnod: sokkal többen vannak így, mint te meg én, mint hinnéd. Csak most négy ismerősöm tudnám sorolni. Ezt senki sem hirdeti, mert szégyelli. Miközben mindig van oka, ha valaki „így marad”. Mert a társtalanság mindig valami sérülésnek vagy problémának a tünete, vagyis leadott (vész)jele, nem pedig a „romlott áru” márkajelzése... És ha van leadott jel, az nagyon jó, mert meg lehet találni a jeladót és jön a mentési akció! Tudod, mint egy hajóról küldött S.O.S.-jelnél. (Viszont a jelet csak egy jó pszichoterapeuta tudja jól dekódolni...)

És nem a külseje, nem a képességei általában az ok.

Egy terapeuta mondta nekem, hogy sokan élnek ugyan boldogtalanul vagy így, egyedül, de sosem tudják meg, ennek oka van és ha van, mi az. Lehet oka például születéskori trauma (lásd a Dívány korábbi cikkét), és lehet, hogy az, akinek ilyen traumája van, egész életében nem tudja ezt meg és egyedül marad (lásd a Divány-cikkben hivatkozott könyvről írva egy példa egy emberről).

De lehet egy társtalan embernél a sztoriban mondjuk egy nárcisztikus anya, akinek a furcsa viselkedése fel sem tűnik gyerekként, mert ehhez szoksz hozzá, csak később nem lesz párkapcsolatod...

Millió oka lehet. Nekem például több ilyen traumám volt, amit a terápia előtt észre sem vettem, hogy baj, pedig nem vagyok buta – csak a munkám sikeres volt, iskolázott vagyok stb., tehát azt hittem, minden OK... Csak ugye nem lett senkim...

Nagyon fontos leírnom és remélem, meghallod: te gondolsz saját magadra úgy, mint „romlott áru”, pedig nem vagy az! Az értékednek az is része, ha szorgalmas vagy és okos (több diploma), és az is, hogy nem vagy még megkeseredett, nem vagy világ- vagy férfigyűlölő, hiszen megoldást szeretnél! Azaz pszichésen egészséges tudtál maradni a magányodban! Van munkád, nem adtad fel! És ez hatalmas belső erőről tanúskodik! Becsüld érte magad!

Biztos, hogy ha kitartóan keresel megoldást, lesz is. Én azt javaslom, kezdj el egyéni pszichoterápiába járni, amire ne úgy tekints, hogy „selejt vagy” és azért kell járnod (az őrültek sosem mennek maguktól terápiába…). A selejtesség szimplán nem igaz (mert aki megerőszakolja a gyerekeit például, szerinted amiatt jobb ember nálad, mert már nem szűz?), hanem úgy, mint egy önismereti folyamatra, ami segít abban, hogy megértsd, mit kell máshogyan csinálnod. És segít, hogy feloldódjon az, ami most nem enged előrébb, hogy egyszercsak az akadály feladat legyen és ne gát. És hogy szerethesd magad, és hogy ne hidd magad romlott árunak. Mert nagyon nem vagy az.

És ne felejtsd, ha mondjuk esetleg két évig is tart a terápiád, még mindig időben vagy harminckét vagy harminchat évesen például gyereket szülni, ha szeretnél. Vagy csak társat találni. Ha olvasod a Randiblogot, láthatod, a 30 évesen nem-szűzek sem mind élnek mostanában 32 éves korukra három gyereket nevelő családokban, sőt...

És ha hallgatsz rám (emiatt írtam, mert ha én ezt tudom húsz évesen, ma már több gyerek anyja lennék, így csak elfogadni tudom a sorsom), csak és kizárólag hipnoterápiába menj és csak egyetemen végzett pszicho- (hipno)terapeutához (keresd meg a szakmai szervezeteiket és olyat válassz, aki tag valamelyikben), valaki olyat, aki jó, ahol megteremtődik néhány találkozás alatt a bizalom. Hipnoterápiában ráadásul egy tanultabb ember nem tud mindent okosan megmagyarázni, sokat- és félrebeszélni, mert hipnózisban, azaz képekkel dolgoztok és abból az is kiderül, amit te nem tudsz, de hat rád és emiatt nem sikerül társat találnod. (Nekem is ez volt, zokogtam egy hónapig, hogy majdnem negyvenévesen tudtam csak meg, van ilyen a módszer.)

És ha az első terapeuta nem válik be és 3-5 alkalommal sem érzed vele jól magad, keress mást! Meglesz az embered! Én tudom, megcsináltam a folyamatot!

Magadért csináld, de csináld!

U.i.: Az a férfi, aki téged választ majd, azért fog téged választani, mert emberileg is szeretni fog. Nem (csak) a tested, de főleg nem a szexuális tapasztalataid számát. Ha olvasol megjelent felméréseket, a férfiak mindig azt szeretik, ha egy nőnek kevesebb partnere volt előttük. És ha valaki meg belédszeret (mert gondolom, szerelmet és társat keresel, azért nem egyéjszakáztál sosem), akkor ő téged fog szeretni. És elfogad téged. És akkor mindegy lesz, hány pasid volt őelőtte, sőt...  Csak addigra már te sem fogsz ezen szorongani.

Nagyon szurkolok neked!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!