Mindenki ugyanazzal a dumával lép le mellőlem

Ivó levelére válaszolva írom ki magamból a történetem, hátha kívülről ti jobban látjátok, mi lehet a probléma velem.

Az Ivó álnevű olvasónktól érkezett levél az utóbbi hetek egyik legnépszerűbbje volt itt a Randiblog Inbox rovatban, rengeteg nagyon érdekes válasz érkezett rá. Mind közül az egyik legelgondolkodtatóbb az alábbi, ami Annabellától érkezett (természetesen ez is álnév).

Ivó arra panaszkodott, hogy nem talál magának egy olyan nőt, aki ne lenne elképesztően anyagias – erre Annabella is megírja hasonló tapasztalatait, de természetesen a másik oldalról. Merthogy Annabella férfitársat keres maga mellé, de ő is ugyanúgy rendszeresen kudarcot vall, mint Ivó. Vajon mi lehet a probléma? Annabella maga is felhoz egy lehetséges magyarázatot, majd a mi véleményünket kérdezi. Ön szerint? Ha van kedve, írjon nekünk e-mailt, az ön levelét is szívesen várjuk!

„27 éves, független, önálló, őszinte, állítólag csinos, a jövőt illetően célokkal rendelkező nő (nem tartom magam agyatlan libának) vagyok, és van egy macskám (ez is negatívum a pasik szemében, igen). És épp itt a baj. Senki nem marad meg mellettem pár hónapnál tovább, bármennyire is összeillettünk vagy látszólag közös céljaink voltak a másik féllel.

Stabil munkahelyem van, jól keresek, vannak barátaim, nem vagyok társfüggő (tehát egyedül is jól elvagyok, megszoktam már). Mindenki ugyanazzal a dumával lép le mellőlem, amikor talál egy számára nálam jobbat: szerinte nem tudom/akarom feladni az önálló, szingli életem. Hiába mondom már az elején, hogy igen, jól elvagyok így is, de most már elég volt, és el tudnám viselni, ha lenne mellettem egy társ, akivel lehet közös jövőt építeni.

Szerintem pedig csak a mai férfiakat megijeszti, hogy valaki nem fog száz százalékban függeni tőle, egyedül is képes nélküle bármit elintézni stb.

Megtettem már sokmindent egy-egy kapcsolatért, bizonyítottam már eleget, úgy gondolom, de minden hiába.

Volt, akit elfogadtam úgy, hogy semmije nem volt, épp vált, megszerettem nagyon, meg persze megszerettem a gyerekeit és ők is engem, elképzeltem, hogy részese leszek az életüknek, de mindez semmit nem számított, egyszer csak le lettem cserélve.

A mai férfiak arra panaszkodnak, hogy kihasználják őket a nők, de szerintem épp erre van igényük. Nem a feltétlen szeretetre, elfogadásra. Inkább arra, hogy valaki függjön tőlük, nélküle ne is tudjon levegőt se venni a nő, és ezáltal irányítani tudja őt. Én ezt ha akarnám, sem tudnám megjátszani, akkor inkább maradnak a csajos esték és baráti összejövetelek. Már azt gondolom, senkit sem fogok találni, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, úgyhogy nem is keresek.

Röviden ennyi, kíváncsi vagyok minden véleményre.”