horoszkóp
shutterstock 108087065

Innentől nekem már csak a feleségem vaginája és mellei maradnak, ez abszurd, egy börtön

2018.06.30. 16:44

A negyvenes éveim közepén járó férfi vagyok, számottevő párkapcsolati tapasztalattal. A házasságom alatt volt egy kétéves és egy kb. négy évig tartó szeretői viszonyom, és a válásunk után egy kb. kétéves szerelmi kapcsolat.

A fenti bemutatkozás tartozik Pál álnevű olvasónk alábbi leveléhez, amely két részre osztható. Pál először az evolúcióban keresi az okokat arra, hogy miért viselkednek úgy a férfiak és a nők a párkapcsolatokban, ahogy, aztán a második részben pedig saját életén keresztül mutatja be, hogy ő is mennyire így viselkedett – egészen addig, amíg egy tapasztalat rá nem döbbentette, hogy azért nem csak ez létezik.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink által beküldött leveleket közlünk, és ha önnek van kedve mesélni, ha úgy érzi, hogy ön is szívesen megosztana valamit nálunk álnéven, akkor kérjük, írjon ön is, akár Pál levelére reagál, akár valami egyéb téma foglalkoztatja. Várjuk a levelét az alábbi e-mailcímen!

Ön is szívesen írna?
Klikkeljen ide a címünkért!

A férfi természeténél fogva nem monogám – ezt magam is sokáig így éreztem, de a dolog azért nem ennyire egyszerű. Létezik az az életkor és az a nő, aki mellett a legcsapongóbb férfi még aktív időszakában természetes késztetésnek érzi a hűséget, szexuális értelemben is, legalábbis ez az én tapasztalatom, ami szűk 30 évnyi férfi-nő játék személyes eredménye.

Alapvetően egyébként az evolúciós elméletben hiszek: nem is gondolnánk, mennyire „előreprogramozottak vagyunk”, férfiak és nők egyaránt, és csak mechanikusan megvalósítjuk azt, ami már születésünkkor ott van a génjeinkben. Ennek megfelelően abban a számtalan megcsalásos-hűtlenkedős-elhagyós történetben, ami a párok között napi szinten újratermelődik a világon, minimális személyes tartalom van csak: mindenki teszi azt, amire programozta több százezer évnyi evolúciós tapasztalat.

A férfiaknál ez azt jelenti, hogy az emberré válás útján több százezer éven keresztül azok a hímegyedek tudták a legsikeresebben biztosítani a faj fenntartását, akiknek minél több nősténytől született gyermeke, mert így az utódok közül legalább egy-kettő elérte a nemzőképes kort, nem halt éhen, szomjan, nem pusztult el betegségben, balesetben, nem ette meg a ragadozó vagy ölte meg a rivális törzs. Ezt a késztetést – a minél több nőstény megtermékenyítését – a legtöbb férfi ösztön szintjén hordozza magában, ehhez képest néhány ezer év kultúrtörténet és civilizációs elvárás alig jelent valamit az ösztönök szintjén. És valóban a tipikus férfiviselkedésnek a mélyén ez a meghatározó ösztön: ott van minden elismerő csettintésben és férfitekintetben, ahogy egy csinos fiatal nő végigmegy egy kávézó teraszán, ott van a pornográfiában, vagy ott van ennek a blognak kb. minden második történetében is.

Ezzel szemben a nőstények közül azok tudták biztosítani a leginkább a túlélést, akiknek sikerült hosszabb távon is magukhoz kötni egy férfiegyedet, aki élelmet szerzett, megvédte a ragadozóktól vagy a rivális törzsektől, stb. Annak a nősténynek, akinek ez nem sikerült, a leszármazói nagyrészt elpusztultak. És ez munkál ösztön szintjén a legtöbb nőben: a nő férfival szembeni birtokvágyában, a hűségben, abban, hogy a legtöbb nő nem tudja tolerálni egy másik nő jelenlétét,  stb.

A legtöbben tehát olyan apák leszármazottai vagyunk, akik sok nősténnyel párosodtak (mert a hűséges apák egy-két leszármazója jó eséllyel elpusztult még gyermekként), ezért a továbbörökített férfiösztön, ami ezt a fajt életben tartotta a történelem előtti időkben, a minél több nővel történő párosodás. Ugyanakkor olyan anyák leszármazói vagyunk, akiknek sikerült egyetlen hímegyedet tartósan magukhoz kötni, mert akiknek nem sikerült, annak a leszármazói hamar elpusztultak. És valóban: a tipikus férfi az összes nőt akarja, de csak egy kicsit, míg a tipikus nő csak egyetlen férfit akar, de őt teljesen. Garantált tehát az örök életre szóló ellentét férfi és nő között, tulajdonképpen ez a blog is ezt példázza.

Ez azt is jelenti, hogy az a sok személyes kör, amit a párok megcsalás miatt lefutnak, pl. önhibáztatás („nem voltam neki elég jó”) vagy a másik hibáztatása („minden férfi disznó”), tulajdonképpen szükségtelen, a megcsalásoknak személyes vetülete viszonylag kevés van, a legtöbb ember a „készen kapott” programot futtatja végig az életében.

Ezzel magam is így voltam. Még az esküvőnkön is (32 éves voltam akkor) gondolatban végigkommentáltam magamnak az anyakönyvvezető szavait a hűséggel kapcsolatosan, hogy „neeem, ez nem azt jelenti, hogy innentől nekem már csak a feleségem vaginája és mellei maradnak, ez abszurd, egy börtön, ilyen nincs”. Bár addigra már többszörösen túlteljesítettem azt, amiről azt mondják, „tombolja ki magát”, én még mindig úgy gondoltam, hogy egy nő egyszerre nem lehet magas és alacsony, kismellű és nagymellű, szőke, barna, vörös és fekete egyszerre, stb., és nekem még mind kell az életembe. Azzal, hogy egyébként a volt feleségem akkor még tényleg nagyon jól nézett ki, de hát ő akkor is csak egy konkrét típust testesített meg, nem az összest.

Az, hogy a házasságunkban a gyerekek után eléggé elengedte magát, meghízott, megcsúnyult, elvesztette minden báját és vonzerejét, az én fő funkciómat pedig a pénzkeresésben határozta meg, hogy fizessem a diplomáját, öt évig a gyes mellett minden költséget, lakás majd családi ház, minden költséget a gyerekekkel kapcsolatosan, rendszeres külföldi nyaralásokat, menetrendszerint lecserélni a kocsit, a végén már az anyósomék anyagi gondjait is rendszerint nekem kellett orvosolnom, szóval mindez nyilván nem kedvezett a hűségnek, de ha ezek a problémák nincsenek, akkor is biztosan kikötök más nők karjaiban.

Az egyik szeretőm egyszer, akivel kb. négy évig bírtuk a titkos kapcsolatunkat, nagyon átengedve magát a szerelemnek, romantikusan álmodozva megkérdezte: „mi lenne, ha engem vettél volna el feleségül, nem a feleségedet?”, amire meglehetősen álom-bakón annyit feleltem: „akkor most épp téged csalnálak a feleségemmel”. Alapvetően szerette a cinizmusomat… Pedig ez nem cinizmus, hanem a valóság. Azzal, hogy a férfihűségnek van ugyanakkor egy tényleg hűséggel összefüggő vetülete: ha beledöglök, annyira szerelmes vagyok másba, és már bottal sem bírok hozzáérni a feleségemhez (ténylegesen ez volt éveken keresztül), akkor sem válok el, a gyerekek miatt. Inkább vállalom azt, hogy érzelmileg szétszakadok, vállalom a lemondást, a boldogtalan férfilétet mellette, de a család egysége miatt akkor sem válok el. Ő ezt nem értékelte, nem is értette. A végén ő adta be a válópert: megjelent az életében egy másik férfi.

Az élet azonban nem áll meg, és én 40 év felett eljutottam arra a felismerésre, hogy van az a NŐ, akivel annyira jó minden, hogy egyszerűen nem érdekel már az, hogy ő nem lehet egyszerre szőke és barna és fekete és vörös, meg kismellű és nagymellű: egyszerűen azért nem tudom megcsalni, mert nincs nála jobb, legalábbis nekem nem; van az a nő, akiből nem látok ki, tartósan, nem csak fellángolás-szerűen. A szextől kezdve az intellektuális partnerségen, lelki és érzelmi társságon keresztül a humorig mindenben ő az, és nem kell más. Így, ösztönösen, a legbelsőből. Ez egy lépcsőfok, cáfolata annak, hogy a férfi alapból nem tud hűséges lenni.

Két és fél évig ez kölcsönös volt, ugyan 16 évvel fiatalabb, de már férjnél volt, végül miattam futott zátonyra a házasságuk, és mivel neki mindez külföldön zajlott, a válása, adósságai rendezése stb. miatt egészen mostanáig külföldön élt. 5 éven át ő már nem bírta őrizni a lángot ilyen távolságból (három-négy havi találkozgatásokkal), és míg én abszolút hűségesen vártam rá itthon, ő kint elkezdett kapcsolatokat építgetni, ha jól számolom, 7 férfivel volt ágyig eljutó kapcsolata, majd összebútorozott valaki mással. Akasztják a hóhért – talán, de nem ez a sztorinak a lényege, hanem hogy létezik az az érzés, és tartósan fenn is tartható, amikor a férfi természetesnek érzi a hűséget. Ezen én lepődtem meg a leginkább. Evolúciósan ez valószínűleg úgy indokolható, hogy így a negyvenes éveikre eleink százezer éveken keresztül rendszerint már elpusztultak, tehát erre az életkorra vonatkozóan nincsen evolúciós kód a hűségre vonatkozóan bennünk; vagy a mostoha körülményeknek köszönhetően szexuálisan inaktívvá váltak, ami viszont messze nem mondható el a jelenlegi negyvenes férfikorosztályról.

Ami végül a *házastársi* hűséget illeti, a legtöbben fordítva ülnek a lovon, én is fordítva ültem rajta évekig, és csak most, utólag jöttem rá. A házastársi hűség a legtöbb embernek azt jelenti, hogy nem csaljuk meg a másikat, mert az csúnya dolog. Ez egy áldozathozatal. Én is annak éreztem, a házasságunk első kb. 5 évében tényleg hűséges voltam, de hát mintha a fogamat húzták volna, abszolút természetellenesnek éreztem. A valóságban a házastársi hűség kívánalma nem ezt jelenti, ez félreértés. Hanem azt, hogy azt a nőt kell elvenni, akihez a férfi természetes módon hűséggel kötődik, nem azért, mert ez az elvárás, hanem mert azt érzi, hogy nincs nála jobb. Akiknél a megcsalás felmerült, valószínűleg nem ezt a nőt vették el; én sem. Persze más szempontok is fontosak lehetnek – pl. a gyerekvállalás vágya, esetünkben is ez dominált –, amik a hűségtől függetlenül is igazolhatják még a „rossz” házasságot is (visszamenve az időben én is újból elvenném a volt feleségemet, még a negatív végkifejlet ellenére is, a csodaszép gyermekeink miatt). Jelenleg itt tartok.

A következő lépcsőfok az lesz, hogy most már olyan nőt találjak, akivel kellően el tudjuk varázsolni egymást, tartósan, ahhoz, hogy egy egész életre ne lássunk ki egymásból. Nekem már az is nagy előrelépés volt, hogy ennyi idősen konstatáltam, hogy én, aki bő 20 évig irtóztam a monogámia gondolatától, és akit-amit lehet, kipróbáltam, tudom, hogy létezik a monogámia iránti természetes vágy.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!