A legendás Woodstock hippifesztivál 50. évfordulója alkalmából került elő a héten az alábbi montázs, amit a Misfit History nevű Instagram-fiókban találtunk. A legendás rendezvényről készült egyik zenei nagylemez borítója egy olyan fotó, ami koncertlátogatókat ábrázol, a középpontban egy ölelkező párral, ennek a képnek a fekete-fehér verziója látható fent. Nos, a pár azóta is együtt van, derül ki a következő posztból.

A posztban elhelyezett szöveg szerint a pár, illetve a fotó története a következő. Valamikor 1969 tavaszán volt, hogy a későbbi házaspár, Nick és Bobbi Ercoline összeismerkedett és a fiatalok szerelmesek lettek egymásba. Augusztusban egyszercsak hallották a rádióban, hogy lesz egy fesztivál a környékükön, méghozzá egy farmon Bethel Woods közelében. Ez volt az 1969. augusztus 15. és 18. között lezajlott, később legendássá vált Woodstock fesztivál, amire Ercoline-ék egy hirtelen döntéssel elmentek.

Amikor ott ölelkeztek a fesztiválon, lefényképezte őket egy fotós, és később a képet felhasználták a Woodstock koncertalbum borítójaként. Ercoline-éknak természetesen azóta is megvan ez a lemez. A pár két évvel a fesztivál után, 1971-ben házasodott össze, kettő gyermekük született, és továbbra is a Woodstock helyszíneként elhíresült farmtól nem messze élnek.