Olvastam ma a jól szituált 26 éves mérnöklány levelét. Bár ilyet még nem csináltam, ennek hatására úgy döntöttem, írok nektek, hátha lehozzátok és talán ellát hasznos tanáccsal pár embert. Vagy legalább felébreszt néhány gondolatot.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Brúnó álnevű olvasónk levelének bevezetőjét tartalmazza a fenti bekezdés, a levél többi része pedig alább olvasható. Brúnó egy olyan levélre válaszol, ami rajta kívül még sok, elsősorban férfiolvasónkat inspirált az írásra: Adrienn álnevű olvasónktól kaptuk, és Adrienn arról írt benne, hogy szerinte se az interneten/appokon, se szórakozóhelyeken nem lehet ismerkedni, de így meg nincs hely, ahol egy normális nő egy normális férfival összejöhetne.

Nos, a címnek választott idézetből egyértelmű, hogy Brúnónak viszont mégis összejött, amit Adrienn mellett sokan mások is gyakorlatilag lehetetlennek találnak, és Brúnó meg is írta nekünk három pontban, hogy mi mindent lehet tenni azért, hogy az ember társra találjon. Önnek vannak egyéb tippjei? Vagy más tapasztalatokkal rendelkezik? Kérjük, ha van kedve, írjon nekünk ön is az alábbi címre!

Ha ide klikkel, a # helyére @ kerül, és már írhat is!
randi#mail.velvet.hu

Kezdem hasonló felvezetéssel, 33 éves jól szituált férfi vagyok, felnőtt életem jelentős részét hosszú, monogám kapcsolatokban töltöttem. Jelenleg boldog házasságban élek. Külsőre az „egész jóképű” szót szokták rám használni független források (saját bevallásom szerint átlagos vagyok összességében).

Elsősorban azt szerettem volna leírni, hogy létezik egyszer egy határozott elképzelésünk a világról, meg létezik az, amilyen valójában. Ezzel azt akarom mondani, hogy beleértve az én nézetemet is, csak szubjektíven tudjuk vizsgálni a környezetünket. Ebből megérthető szerintem, hogy ha valaki csak azt hajtogatja, hogy minden rossz, akkor nem is fog belőle semmi jó kisülni.

De, hogy a konstruktívabb és tényleges válasznál maradjak, mert a kérdés úgy szólt, hogy „mégis hol lehet normális pasikkal ismerkedni". A jó hír, hogy három teljesen egyszerű módja van és garantált a siker, a rossz, hogy sajnos magától nem fog megoldódni.

  1. Nagyon népszerű manapság leírni a társkeresőket különféle teljesen kézenfekvő kifogással. Valójában a dolog működik, csak az a rossz hírem, hogy dolgozni kell vele. Lesz számtalan mennyiségű kudarc és iszonyat mennyiségű hülye, közte meg az, akit keresel. Normális emberek is társkeresőznek, de meg kell őket találni.
  2. Amennyiben az első ponthoz nem fűlik a fogunk, akkor azt javaslom, hogy keressünk egy hobbit magunknak. Egyfelől amúgy se árt, másfelől meg a hasonló érdeklődésű emberek között meg lehet találni azt, akivel megvan az összhang (és még grátisz kapásból egy közös hobbi is, ami nélkül szerintem minimum egy szenvedés egy hosszú távú kapcsolat). Ha a munka a hobbid, az elég szomorú, de ismerkedj ott. Az „elmegyek szórakozni” meg nagyon jól tudjuk, hogy kiket termel.
  3. Ha a fenti energiaigényes 100% működő módszereknél jóval lustábbak vagyunk, akkor egyszerűen járj nyitott szemmel, és előbb-utóbb véletlenszerűen majd lesz valaki, akivel összedob az élet egy beszélgetésre, és megúszod kezdeményezés nélkül, hogy felszedjenek...

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!