A randizásnak mindig megvoltak a maga veszélyei, ez pedig duplán igaz az internetes randioldalakra -és appokra, amelyeken bármit állíthatunk magunkról. A személyes találkozó előtt azt sem könnyű felmérni, mik a másik fél valódi szándékai. A soron következő 3 nő a  Redditen írta le több, mint kellemetlen tapasztalatait, amelyeket olvasva a vér is meghűl  emberben. (Igaz, a leírtak többségét senki sem ellenőrzi a Redditen - szerk.)

1. Aki feljönne

„Véget ért egy hosszú kapcsolatom, és úgy gondoltam, izgalmas lenne megint randizni” – kezdi egyikük. Szerettem volna új emberekkel lógni, de semmi komolyra nem vágytam. Matcheltem is egy sráccal, aki hasonlóan gondolkodott, legalábbis a saját elmondása szerint. Először egy tapas bárban találkoztunk. Miután befejeztük a vacsorát, feleztük a számlát, majd felajánlotta, hogy hazavisz. Visszautasítottam, amit nem vett jó néven, de végül nem erőltette a dolgot. Három nappal később megint elmentünk vacsorázni. Még ki sem hozták az ételt, de már arról beszélt, hogy haza szeretne vinni. Válaszolni sem volt időm, mert megcsörrent a telefonja. Félrevonult, majd visszaült az asztalhoz, és tovább erősködött, hogy nem akarja, hogy bajom történjen, hadd vigyen haza. Magamban vállat vontam, és belementem. Másnap megint találkoztunk, de amikor beszálltam mellé a kocsiba, adott egy puszit az arcomra, és feltűnt, hogy nagyon büdös a lehelete. Aznap többször is megpróbált megcsókolni, de elfordultam. A randi után hazavitt, majd feltűnően érdeklődni kezdett, melyik az én lakásom, megmutatom-e neki. Azt válaszoltam, majd valamikor máskor, és elköszöntem. Legalább egy órán át állt a kocsija a ház előtt, mire végre elhajtott. Öt perc múlva írt, hogy hazaért, és kezd belém esni. Visszaírtam neki, hogy szerintem egy kis szünetet kéne tartanunk, hiszen már az elején tisztáztuk, hogy nem keresünk komoly kapcsolatot.

Egy hét sem telt el, amikor ismét írt, hogy találkozzunk. Elmentünk vacsorázni, és ismét csörgött a telefonja. Hallottam a vonal másik feléről, hogy egy női hang meglehetősen idegesen arról beszél, hogy ideje lenne elvinnie a cuccait. Gondoltam, az ex-barátnője. Amikor letette, megkérdezte, nálam alhat-e. Mondtam neki, hogy ez túl korai lenne. Alig beszéltünk a vacsora alatt, és el is döntöttem, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy találkozom vele. A hazaúton folyamatosan azt hajtotta, hogy miért nem jöhet fel hozzám, mit rejtegetek előle. Ismét csörgött a telefonja is. Időközben hátrapislantottam, és feltűnt, hogy egy hatalmas zsák van a hátsó ülésen. Amikor megálltunk a ház előtt, a srác rám kiabált, és önző picsának nevezett, aki a szülei pénzén élősködik. Közölte, hogy nincs hová mennie. Ekkor értettem meg, miért ragaszkodik ennyire görcsösen ahhoz, hogy feljöjjön. A lány, aki hívogatta, valószínűleg megsajnálta, felhívta magához, és nem volt hajlandó elhúzni. Kiugrottam a kocsiból, és beszaladtam egy kávézóba, majd hívtam a szoms zédomat, hogy jöjjön értem, és kísérjen haza. Mire leért, a srác kocsija eltűnt. Szerencsére nem láttam azóta, és nem is akarom.

2. Aki gyászol

Összeismerkedtem egy sráccal, akivel meglepően jól megértettük egymást. Pár hétig csak cseteltünk, majd egyik este eléggé berúgtam. Ekkor is éppen írogattunk, és mondta, hogy rossz passzban van. Hívtam egy taxit és átmentem hozzá. Egy darabig a ház előtt beszélgettünk. Nagyon szimpatikus volt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy az egészségügyi problémáimról mesélek neki. Ekkor elmondta, hogy a húga meghalt, és az enyémhez hasonló tünetei voltak. Amikor bementünk a házba, iszonyatos dögszag csapott meg. Elég régi ház volt, és betudtam annak, hogy valami döglött állat lehet a falban, vagy ilyesmi. Még mindig nagyon részeg voltam, így el is aludtam abban a pillanatban, ahogy párnát ért a fejem.

Másnap reggel ismét szörnyű bűzre keltem. Ahogy körülnéztem, feltűnt, hogy meglehetősen lányos a szoba, és a szekrényben is csak női ruhák lógtak. Ahogy felültem az ágyon, azt is észrevettem, hogy a párna, amivel aludtam, elképesztően régi. Nem volt rajta huzat, és tele volt vérfoltokkal, mintha valaki réges-régen ráköhögte volna. Kezdett felfordulni a gyomrom, és óvatosan rákérdeztem, hogy ez a húga szobája-e. Azt felelte, hogy igen, mióta meghalt, semmit se mosott ki, mindent így hagyott, és szeret az ágyában aludni. Nem mellesleg közölte, hogy nagyon hasonlítok a húgára. Nagyon sajnáltam, de éreztem, hogy valami nagyon nem oké vele, így leléptem. Egy közös ismerősünktől megtudtam, hogy a lány 10 éve halt meg. Mivel tényleg sajnáltam, nem szakítottam meg vele teljesen a kapcsolatot, de néhány hét után feltűnt, hogy megosztotta a telefonom lokációját saját magával. Nyilván akkor, amikor részegen nála aludtam. Amikor kérdőre vontam, önzőnek nevezett, amiért pont akkor szállok rá, amikor meghalt a macskája. Letiltottam, és reméltem, hogy nem a ki tudja mióta oszló macskája szagát éreztem nála.

3. Aki gyilkolna

16 éves voltam, amikor letöltöttem a Tindert, amin megismerkedtem nálam két évvel idősebb sráccal. Hamar elmentünk moziba, és nagyon jól éreztük magunkat. A randi utáni másnap kocsival jött értem, és elmentünk sétálni egy parkba. Minden nagyon csendes volt, aztán amikor leültünk egy padra, megjegyezte, hogy mindig is érdekelte, milyen lenne megölni egy embert. Kínosan felnevettem, mire elővett egy apró zacskót, majd mire feleszméltem, már kis híján letolta a torkomon. Fuldokolni kezdtem, és tökön akartam rúgni, de felemelt a földről. Rendszeresen jártam önvédelmi oktatásra, így valahogy az utolsó pillanatban volt annyi lélekjelenlétem, hogy állkapcson vágjam, majd elszaladtam. A kocsija mellett álltam meg, mert nála volt a táskám. Teljes nyugalommal sétált utánam, majd megjegyezte, hogy az előbb megölhetett volna.

Ezután elővett egy bicskát a farzsebéből, és a mellkasomnak szegezte. Éreztem, hogy kezdek szédülni a félelemtől, mire hirtelen eltette a kést, és mosolyogva hozzátette, hogy az előbb megint végezhetett volna velem. Valamiért beültem mellé az autóba, és hagytam, hogy hazavigyen. Amikor kitett a ház előtt azt mondta, szerinte nem kéne többet találkoznunk. Másnap elmentem a rendőrségre, ahol kiderült, hogy a srác valójában 23 éves, és eljárás van ellene folyamatban, mert súlyosan megverte a volt barátnőjét, nem mellesleg pedig a munkahelyén is rendszeresen zaklatott fiatalabb lányokat. Ez volt az első és az utolsó eset, hogy társkeresőn ismerkedtem.

Önnel is történt hasonló?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!