shutterstock 1177042138

Ha nem mennék többet szeretőhöz, akkor beismerném, hogy megöregedtem

2020.06.28. 14:02

40 körüli, átlagos házaspár vagyunk. Abban nem átlagos, hogy szeretőket tartunk mind a ketten, és ezt tudjuk egymásról. Vagyis remélem, hogy már csak tartottunk.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti bevezető tartozik az alábbi, roppant érdekes levélhez. Ön tudta, hogy a Szirom egy női keresztnév is? Ha igen, akkor most nem lepődik meg azon, hogy az alábbi levél beküldőjének a Szirom álnevet dobta a gép – az álneveket ebben a posztsorozatban mindig véletlenszerűen adjuk, arra törekedve, hogy lehetőleg ne ismétlődjenek túl gyakran. Hát akkor most ismerkedjünk meg Szirommal!

A levél első fele arról szól, amit Szirom a fenti bevezetőben említ is: hogy hogyan alakult ki, hogy férjével kinyitották a házasságukat, és hogy évek óta nem monogámiában élnek most. A lényeg azonban nem ez, hanem az a folyamat, ami úgy tűnik, gyökeres változáshoz vezetett, és ami miatt Sziromban az a gondolat is felmerül, hogy lehet, hogy szexfüggővé vált. Ehhez kapcsolódik a címnek választott idézet.

Nagyon elgondolkodtató a levél második fele, és ha ön végigolvasta Szirom beszámolóját, könnyen lehet, hogy úgy fogja érezni, hogy ehhez hozzátenne még egy-két saját gondolatot, illetve tapasztalatot. Ha így van, kérjük, írjon nekünk, mert az ön levelét is várjuk a Randiblog szokásos címére, amit az alábbi doboz és a poszt legalján megtalálható keretes is tartalmaz!

Klikkeljen ide, ez a címünk:
randi@mail.velvet.hu

Találtam néhány levelet nálatok a Velveten olyan pároktól, akik olyanok mint mi. A házasságon kívüli szexszel kapcsolatban. Jól esett ezeket olvasni, mert elég fura dolognak tartja ezt a többség, ezért nem is nagyon beszélek róla soha senkinek.

Szóval gyerek, krízis, minden volt a kapcsolatunkban a férjemmel, így a klasszikus hét év után drasztikusan lecsökkent a szex mennyisége. Én ezt egy ideig nem bántam, de aztán zavarni kezdett. A férjem is, én is próbálgattunk elég lagymatagan csinálni valamit, de egy idő után úgy döntöttem, oké, legközelebb felmegyek egy appra és fogok magamnak egy szeretőt, amikor a férjem munkaügyben elutazik. Így is tettem.

Nagyon jó élmény volt, fura ezt így leírni. Szerintem a pasi is értékelte, hogy nem akarok lelkizni meg semmi ilyesmit, csak egy kis szexet. Meg azt, hogy utána felejtsük el egymást. Megvolt az én életem, amit a szexhiányon kívül nagyon is szerettem, eszem ágában nem volt mindent lerombolni. Szóval ha a férjem házon kívül volt, és ez évente azért néhányszor előfordult, akkor leakasztottam valahonnan egy szeretőt. Csak akkor, amikor úgy jött ki a lépés, hogy meg tudom szervezni. Általában két-három havonta tudtam.

Még mindig vastagon csak az előzményekben tartunk: egy nap az tűnt fel a közös asztali számítógépen, hogy a böngészőben az előzmények között ott van egy levelező, amiről azt hittem, hogy a férjem évek óta nem használja. Én sose használtam. Egyértelmű volt, hogy a férjem használta. Mindenhova három jelszó közül az egyik a jelszava, kipróbáltam, könnyen bementem. Itt kiderült, hogy ő szintén szokott szeretőkhöz menni, amikor elutazik.

Egy ideig emésztgettem ezt az információt, aztán egy alkalmas időpontban leültettem, elmondtam, hogy van néha szeretőm. Mondja, neki is. Mondom, tudom. Erőt vettünk magunkon és megbeszéltük, hogy ez maradjon így. Szeretjük egymást, férjenek bele a kalandok. Ha baj van, bármi baj van, szólunk egymásnak.

Ez lassan hét éve volt.

Azóta az lett a rutin, hogy egymással is szexelünk valamennyit. Keveset. Amik tök szép alkalmak szoktak lenni. Csak ugye uncsi. Megvan, hogy ki mit szeret, együtt nekünk hogy a legjobb. A többit az őrszobán. Azaz a szeretőnél. Ha két-háromhavonta eljön a menetrendszerű alkalom, felmegyek a netre, összehozok valamit, kiélvezem, kész. És közben szeretem a férjem, imádunk együtt lenni, gyönyörű, harmonikus együtt az életünk, szerencsésnek érzem magam, hogy ővele alkothatok egy párt. Csak néha szexelünk másokkal is.

Viszont azt figyeltem meg, hogy nekem egyre kevesebb kedvem ehhez a szeretőzéshez. Mégis csinálom. Ha ott az alkalom, akkor nem tudom megállni. Rutin lett. Az utóbbi néhány alkalom után kifejezetten úgy éreztem, hogy emiatt a dugás miatt kurvára nem érte meg a ráfordított idő. Az energia. A szervezkedés. Ami kell. Az utóbbi néhány alkalomba már úgy mentem bele, hogy az elején is az volt az érzésem, hogy ez valószínűleg megint csalódás lesz, minek csinálom. Mégis belementem, tényleg csalódás volt. Mindegyik. Az ideálishoz képest legalábbis.

Most már olyanok járnak a fejemben, hogy lehet, hogy függő lettem ettől az egésztől. Annyira jók voltak az első alkalmak! Az izgalom! Az érzés, hogy valakinek újdonság vagyok! Hogy egy férfi beindul tőlem! Hogy máshogy kényeztetnek, mint otthon! Hogy nem azt a szerepet kell játszanom, amit otthon! Nem gyűlöltem meg az otthoni szerepemet, sőt! Ha muszáj lenne csak egy szerepet választanom egész életemre, azt választanám. De miért muszáj csak egyet? Miért ne lehetnék többféleképpen is önmagam? Más helyzetben? Más környezetben? Úgy éreztem, hogy rengeteg mindent adnak, hogy feltöltenek ezek a kalandok. Hogy utána sokkal nagyobb kedvvel térek vissza a szokásos önmagamhoz.

Ez a mai napig így is van, főleg az utóbbi. Mostanában már jobb a visszatérés, mint a kaland maga. Úgy érzem, hogy nincs hozzá kedvem, mégis: ott a telefonom, újra letöltöm az appot, amit két hónappal korábban kitöröltem, mert a férjem nincs, ő is szexel, nekem is eljött az ideje egy kis luxusnak. És most a legutóbbi után azt gondolom, hogy ez nem egy függőség? Hogy az ember az akarata ellenére bent marad egy rutinban, pedig az már nem okoz neki örömet?

Próbálok őszinte lenni magammal, és szerintem az van ennek a mélyén, hogy rettegek az öregedéstől, végső soron a haláltól. Ha nem megyek kalandozni többet, már csak az a párhavonta párperces szex marad a férjemmel még néhány évre. Aztán az se. Kurvára nehéz ezt elengedni. Megöregedtem? Az lettem, aki már nem kívánja a szexet? A testemnek innentől kezdve vége, maximum az evés ad testi örömöt mostantól? Van nőknél is kapuzárási pánik? Nekem most már ütött a biológiai óra?

Úgy érzem, hogy ha nem mennék többet szeretőhöz, akkor beismerném, hogy megöregedtem. Nagy részben szerintem ezért csinálom továbbra is, pedig csak egy nagy időpazarlás az egész. Nem könnyű együtt élni azzal a gondolattal, hogy nekem a szexualitás fejezete ezzel lezárult az életemben. De most lehet, hogy hozzá kezdek szokni ehhez a gondolathoz. A legutóbbi kalandom megint teljesen értelmetlen volt, egy olyan semmi különös pasival, akinek nem is értem, miért mondtam igent. Újabban azt érzem már közben, hogy ez nem is én vagyok. Eleinte is ezt éreztem, de akkor pont ez volt benne a jó. Most már nem.

Azt akarom megfogalmazni, hogy elég erősen úgy döntöttem, hogy ha legközelebb adódik alkalmam, akkor se megyek majd a szex után. Megfogadtam már ezt párszor, de eddig sose tartottam be. Ebből (is) gondolom, hogy függő vagyok. Szeretőfüggő? Szexfüggő vagyok? Nagyon fura ezt leírni. Most úgy érzem, hogy más a minősége ennek a fogadalomnak. Talán ennek a levélnek a megírásával is erősíteni próbálom magamban a fogadalmat.

Egy szexfüggőről olyanok jutnak eszembe, hogy éjjel-nappal, rengeteg emberrel, hetente többször, nem szól másról az élete stb. Rám ezek nem jellemzőek. Két-három havonta egyszer bejátszik egy kaland. Összességében kevésszer csinálom. Deviszont ha eljön az a bizonyos alkalom, akkor mindig. Nem tudom az alkalmat kihagyni. Ettől olyan az érzésem, hogy mintha nem én dönteném el, hogy mikor szexelek. Nagyon nehezen tudok nem kalandozni, ha van rá alkalmam. Ilyen szempontból függőség ez. Két hónap eltelte után, amiben volt mondjuk egy szem alkalomnyi hangulatos szex a férjemmel, ha ezután eljött az alkalom egy kalandra, mindig úgy érzem, most is, hogy muszáj már valami vadabb. Normális erre vágyni? Függőség erre vágyni? Önbecsapás erre vágyni 40 évesen?

Talán remény is van még bennem, hogy olyan izgalmasnak tűnik majd még egyszer a kaland valakivel, mint az elején. De az elmúlt alkalmak alapján nem tudom, miért reménykedem. Egyik se volt rossz, mind jó volt. De egyik se volt ELÉG jó. Ezt a jót, de nem elég jót nem tudom otthagyni. Most ott tudnám, de most úgysincs rá alkalmam. Azt érzem a zsigereimben, hogy amikor nyár végén legközelebb lesz alkalmam, akkor is ott fogom tudni hagyni.

Remélem, így lesz.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!