shutterstock 699095782

A túl intimre sikeredett köszöntést elhessegettem és elraktároztam

2020.11.27. 14:31 Módosítva: 2020.11.27. 14:34

Volt egy helikopterszülő által felnevelt fiúval kapcsolatom, előtte nem tudtam, hogy létezik ilyen, nagyon megsínylettem. Lehet más előbb rájön, hogy milyen káros és rossz lehet a túlzott kötődés.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Folytatódik a Randiblog Inbox posztsorozat egy újabb levéllel, ezt Amina álnevű olvasónk küldte be alábbi címünkre. A fenti bevezetőhöz esetleg kellhet egy kis magyarázat, hátha nem mindenki van azzal tisztában, hogy kiket neveznek helikopterszülőknek: azokat, akik úgy köröznek állandóan a gyerekük feje felett, mint egy helikopter, figyelve-óvva a gyerek minden egyes lépését.

Nos, hogy ez a túlzott gondoskodás milyen személyiséget alakít ki a pátyolgatás tárgyában, azt Amina egy párkapcsolaton belül tapasztalhatta meg. Szerelme, Virgil a szokásosnál jóval szorosabb kapcsolatban volt a szüleivel, különösen az édesanyjával, de hogy ezt milyen barátnőként megélni, azt már természetesen nem fogjuk itt a bevezetőben elmesélni Amina helyett, mert megírta mindezt ő maga, roppant érzékletesen. A levél teljes terjedelmében alább olvasható.

Önnek is volt szerencséje hasonló kapcsolathoz? Van kedve mesélni róla, vagy bármiről, ami társkereséssel-párkapcsolatokkal-szakítással kapcsolatos? Akkor jó helyen jár, várjuk az ön történetét is, kérjük, írjon nekünk az alábbi címre!

Kattintson ide, ez a címünk:
randi@mail.velvet.hu

Csendben ülök és várom, hogy elkezdődjön a pszichoterápiám. De hogyan került egy mindig életvidám, mosolygós lány, akit sokan csak Napocskának hívnak egy pszichiáter várójába? Az egész a tavaszi karanténban kezdődött el, amikor megismerkedtem egy kedves, intelligens férfival, Virgillel. Minden tökéletesen alakult, éjszakákat átívelő telefonbeszélgetéseket randevúk követtek. Szép lassan belehabarodtam, nem siettetett, és nekem ez tökéletes volt, megnyíltam neki, mint még senkinek és beengedtem a lelkem legmélyebb, legeldugottabb titkos világába.

Heti egyszer, ritkán kétszer találkoztunk késő délutánonként. Sokáig dolgoztam és egyéb programjaim voltak, így nem tűnt fel, hogy emögött bármi is munkálkodna az ő részéről. Terveztem, rendezgettem a programokat, miről hogyan mondjak le, hogy többet tudjunk találkozni. Mikor becsúszott egy szabadnap, nem igazán örült neki, nem igazán szerette a spontán eseményeket, de főleg azt nem, ha 18 óra előtt szerettem volna vele találkozni. (Visszagondolva egy alkalommal sem találkoztunk 6 óra előtt.) Megvolt az első csók, együtt töltöttünk egy-egy hétvégét is. Tényleg megtaláltam azt az embert, aki mellett biztonságban lehetek, akivel majd boldogok lehetünk.

Az egyik barátnőmmel és párjával társasjáték-délutánt terveztünk, mindenki nagyon készült. Azon a héten Virgil szabadságon volt, így nem aggódtam, hogy fáradtan érkezik. Mekkorát tévedtem! Virgil 27 éves kora ellenére a szüleivel él, habár saját lakása van a szülei házától  egy perc sétára, de ő inkább a gyerekszobában éli életét. Szüksége van a napi szintű rituáléra a szüleivel, vagyis pontosabban anyukájával, közös ebéd, beszélgetés, ölelések. A mi közös játékunkról is azért késett közel másfél órát, mert a szabadságát anyukájával együtt vette ki, és nem értek vissza időben. Emlékszem, a játék után meg is jegyeztem, hogy ezzel a szülői függőséggel nagy gondjaink lesznek, de ő megnyugtatott. 28 évig csak a szüleivel csinált programokat, csak velük volt, és idő kell a leváláshoz.

Eljött a szülőknek való bemutatás. Virgil egyből úgy ugrott anyukája karjába, mintha egy éve nem látta volna, pedig csak egy órája váltak el egymástól. Nekem jó viszonyom van a szüleimmel, olyan családban nőttem fel, ahol az érzelmek kimutatása teljesen minden másodperces, de nekem ez sok volt. Nem tudom elmondani az érzést, túl intim és túl közeli volt az a puszi és az ölelés, hasonló egy szerelmespárhoz, akik egy hete nem találkoztak. Nagyon aranyos szülei voltak, ezért a túl intimre sikeredett köszöntést elhessegettem és elraktároztam a „rossz megérzések, amikkel nem foglalkozom” dobozba.

Kapcsolatunk tovább mélyült, már heti két alkalommal találkoztunk, és ott aludtunk a lakásában, de szigorúan csak este, miután már anyukájával megélte a rituáléit. Nagyon szerettem, így örültem, hogy az estéket velem tölti.

Ha programot csináltunk, mindig én döntöttem el, hova menjünk és miket csináljunk. Hányszor, de hányszor alázkodtam meg és könyörögtem, hogy mondja el végre, ő mit szeretne, neki mik az álmai. Lassan ráébredtem, hogy bármennyit próbálkozhatok, nem fog megnyílni, vagyis nem tud, mivel eddigi életében mindig megmondták neki, mit csináljon, ha volt egy ötlete, azt is átvették és megvalósították helyette, de ő maga egyedül soha nem üldözött még egy álmot sem, kizárólag csak anyukájával.

Elmesélte, hogy volt egy komoly betegsége, ami még erősebbre fűzte a szálakat anyukájához, és lelkitársa lett. Barátai nincsenek, a szüleivel egy intellektuális szinten csak ők vannak, alig találkozik velük, sőt aki nem végzett egyetemet, azt nem is vallja igaz barátnak. Az egyik barátról azt hittem, szakközepet, technikusit végzett, ami akkor dőlt meg, amikor találkoztam a lánnyal és kiderült, hogy PhD-s 2 diplomával.

Sajnos az életem többi részén teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól, egy barátom örökre álomra hajtotta fejét, a munkahelyemen megkeserítették a mindennapjaimat, a kutatást, a szenvedélyemet is ott kellett hagynom. Gyászoltam. Nagyobb szükségem volt Virgilre, mint eddig. Kivettünk egy hetet, hátha enyhül a fájdalom. Igen ám, de azt a hetet is anyukájával együtt tervezte és vele is töltötte. Szakítottam. Utána még megpróbáltuk egy-kétszer, de mindig ugyanúgy magamra hagyott, hiszen a napi anyuci nem maradhat ki, mindegy, hogy a párom lelkileg egy ölelést vár.

A szakítás után sokáig nem értettem, miért fájt annyiszor Virgillel lenni, miért nem tudok róla meg semmit, miért nem tudom kiszedni belőle, ki ő. Egy pszichiáter és sok pszichológiai szaklap olvasása kellett, hogy rájöjjek, mi is történt velem. Dr. Orvos-Tóth Noémi előadását hallgatva a szívem apró szilánkokra tört, a mondatok, amiket mondott, ahogy viselkedett, minden minden. Az igazság fáj, a szembesülésbe belepusztul a szívem.

Virgil apukája mindig sokat dolgozott, nem volt otthon, ezért anyuci kisfia lett lelkileg és testileg anyuka párja. Én ezért soha nem tudtam és tudtam volna neki megadni sem a lelki, sem a testi intimitást, mert ezeket megkapta és megkapja anyukájától. És ez nem fog változni.

Anyu főztje az anyu főztje.

Virgil nem vált le anyukájáról, és most már tudom, hogy érzelmileg örökre vele is fog maradni. Még ritkán vannak rémálmaim, amikor Virgillel szemben ülök a sírástól duzzadt szemekkel és próbálom elmagyarázni, hogy nem tudok segíteni az anyukájáról való leválásban, akármennyire is szeretem.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A túl intimre sikeredett köszöntést elhessegettem és elraktároztam

Olvasónknak rossz előérzete lett, amikor új szerelme bemutatta őt a szüleinek. Elraktározta a „rossz megérzések, amikkel nem foglalkozom” dobozba – hiba volt.

0 · Nov 27, 2020 02:31pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments