Ha ön úgy internetezik, mint én, akkor valószínűleg már önnek is szembejött párszor egy-egy mém a maszturbálás, vagyis inkább az orgazmus utáni megvilágosodásról, illetve angol becenevén a post nut clarityről. Íme egy példa, amit pl. a Reddit kapcsolódó topikja által nyújtott kontentből merítve magyarítottam.
A viccek többsége arról szól, hogy a szexuális kielégülés után az ember hajlamos másként látni bizonyos dolgokat, például a pornót, amit éppen nézett, mint a fenti mémben, vagy akár a partnerét, akivel a szenvedélyek hevében összefeküdt, de akit az orgazmus után hirtelen már nem is talál olyan vonzónak. Komolytalan párkapcsolati tanács formájában úgy szokás viccesen megfogalmazni ugyanezt a gondolatot, hogy
sose hozz döntést egy lánnyal kapcsolatban anélkül, hogy előtte ne maszturbáltál volna!
Az utóbbi időben azonban már nemcsak mémek jönnek szembe, hanem az orgazmus utáni tisztánlátással foglalkozó, teljesen komoly cikkek is, ezért alább 5 gyors pontban összefoglalom, miket mondanak a megszólaltatott szakértők ezzel a témával kapcsolatban.
1. Mindkét nemnél létezik
Mondjuk nem egy Nature folyóirat, de a Cosmopolitan ragaszkodik hozzá, hogy az orgazmus utáni tisztánlátás mindkét nemre egyaránt jellemző. A mémekben ugyan általában elsősorban arról van szó, hogy egy férfi másként látja a dolgokat orgazmus után, de ez nem jelenti azt, hogy a jelenség a nőket ne érintené. Talán a férfiak felülreprezentáltságát az okozza ezekben a viccekben/anekdotákban, hogy a férfiak egyrészt szívesebben beszélnek a saját orgazmusukról, másrészt a nőknek ritkábban van része orgazmusban: amíg a férfiak 95%-a tipikusan eléri a csúcspontot szex közben, addig a nőknek csak 65%-a számol be ugyanerről.
2. Beszűkültség után
Persze nem kell különösebb tudományos fokozat, hogy az ember rájöjjön, hogy miről van itt szó pontosan. A szexuális izgalom egyértelműen azzal jár, hogy az ember tudata némiképp beszűkül, nem figyel másra, csak magára a szexre, úgymond elborul az ember agya, amikor beindul a kémia. Ez a bizonyos tisztánlátás ehhez képest az az állapot, amikor a szexre koncentráltság, a csőlátás hirtelen elmúlik, és az ember újra józan fejjel gondolkodik.
Nagyjából ennyit erősít meg Jamin Brahmbhatt urológus a Men's Health nevű lap friss cikkében, felhívva a figyelmet, hogy szabályos orvosi kutatás még nem igazán készült az orgazmus után kitisztuló tudatállapotról. Ő arra hívja fel a figyelmet, hogy a kielégülésnek sokféle hatása lehet: van, akinek ekkor támad egy jó ötlete a munkával kapcsolatban, és kitisztult fejjel, újult energiával nekiáll dolgozni szex után, de más meg összebújik a partnerével és elalszik.
3. Mégsem feltétlenül rossz a Szex az első randin
Sokan vallják azt, férfiak és nők egyaránt, hogy egy párkapcsolathoz nem jó indítás, ha rögtön az első randin már van is szex. Nos, a Cosmopolitan talált egy pszichológust, aki kicsit más megvilágításba helyezi ezt a kérdést az orgazmus utáni megvilágosodás összefüggésében.
Justin Lehmiller, PhD azt mondja, hogy ha valaki már nagyon ki van éhezve, akkor előfordulhat, hogy ismerkedéskor nem igazán tud másra koncentrálni, csak arra, hogy legyen már szex. „De miután megvolt az orgazmus, az ember gondolkodása tisztább lehet” – mondja Lehmiller, amivel arra utalhat, hogy bizonyos esetekben talán mégis jobbat tesz az alakuló kapcsolatnak, ha a feleket nem hajtja az, hogy már nagyon hiányzik nekik a szex, és ezért tudnak a saját életükről, illetve egymásról higgadtan, más megfontolásokat is figyelembe véve gondolkozni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen érdemes lenne minden viszonyban rögtön az első randin lefeküdni – mindenki és minden kapcsolat más és más.
4. Stresszcsökkentő, szorongásoldó
A Metro nevű lap Tabitha Bast terapeutát kérdezte meg a témáról, aki azt mondta, hogy valójában természetesen nem arról van szó, hogy a szextől mágikus módon bölcsebbé válnánk, csak ugye az orgazmuskor dopamin, endorfin, illetve különböző hormonok szabadulnak fel az agyban, amik oldják a stresszt és a szorongást. Okosabbak ugyan nem vagyunk ebben az állapotban, de mindenképpen tényleg jobb alkalom a döntéshozatalra, amikor nincs bennünk szorongás meg stressz.
Szóval van alapja a bevezetőben idézett párkapcsolati tanácsnak, illetve annak a megfigyelésnek, hogy orgazmus után inkább van olyan helyzetben az ember, hogy egy fontos döntést meghozzon akár a párkapcsolatáról, akár az élet bármilyen más dolgával kapcsolatban a karriertől a befektetésekig, mint olyankor, amikor a szexuális kielégületlenség vagy egyéb frusztráció zavarja a tisztánlátásban.
5. Figyelmeztető jel lehet
Viccnek jó, hogy valaki a kielégülés után közvetlenül elborzad azon, hogy mit művelt kanosan, de ha ez rendszeresen előfordul valakinek az életében, az figyelmeztető jel lehet, teszi még hozzá a fent is idézett Tabitha Bast. Amennyiben nem az első alkalom, hogy visszatekintve elfogadhatatlannak vagy veszélyesnek találjuk, ahogy maszturbálás vagy szex közben viselkedtünk, illetve amilyen gondolataink voltak, akkor egy bizonyos ponton túl érdemes terapeuta segítségét kérni.
Az lenne ugyanis az ideális, hogy a kielégüléshez vezető utat olyan módon találjuk meg, amit utólag sem bánunk meg, és ha a szex hevében sem teszünk olyat, amit úgy egyébként nem tartunk összeegyeztethetőnek az értékrendszerünkkel vagy a személyiségünkkel. Aki a saját szexuális életére vagy egyes cselekedeteire tiszta fejjel rendszerint szégyenkezve vagy elborzadva gondol vissza, az valószínűleg jól teszi, ha szakember segítségével próbálja feltérképezni ennek az okát.