132802356 441730106846857 3988283555375962478 n

Ez a nő csak az első szeretkezés után vallotta be, hogy férfiként született

2021.12.19. 11:04

Pandit 16 évig titkolta, hogy transznemű, a szerelmének is csak később árulta el az igazságot.

A Bangladesben született, 33 éves Jamie Pandit 14 éves kora óta tudta, hogy egy férfi testben született nő. 17 évesen úgy döntött, elhagyja a családi házat, és nőként folytatja az életét. Ekkor kezdte a hormonterápiát tesztoszteronblokkoló szerekkel, majd 24 évesen nemváltó műtétje volt. A családján kívül senki sem tudta, hogy mi történt vele. Aztán minden megváltozott, amikor találkozott az akkor 38 éves Phillel – írja egy korábbi cikkében a Daily Mail.

Bár már mindketten találkoztak egymás családjával, sőt az első szexen is túl voltak, Pandit nem árulta el kedvesének, mi történt vele az elmúlt években. Végül egy New York-i hétvége előtt állt elő a vallomással, melyre a cikk szerint a férfi ezt válaszolta: ″Annak látlak, aki valójában vagy. Nő, és gyönyörű.″

A pár azóta összeházasodott, Pandit pedig egy éve elindította a saját YouTube-csatornáját, ahol őszintén mesél az életéről, hogy ezzel is segítsen a sorstársainak.