Bár még közel sincs vége gyermekei anyjával, Angelina Jolie-val vívott keserű harcának, Brad Pitt a jelek szerint nem látta akadályát egy újabb románcnak. Az Oscar-díjas színész a The Sun című brit napilap értesülései szerint az egyik szomszédjával, Lykke Li svéd énekesnővel jár együtt.

A 35 éves énekesnő a lap szerint mindössze néhány percre lakik az 58 éves hollywoodi filmcsillag Los Angeles-i otthonától. Azt írják, már korábban egymásra találtak: a tavalyi év közepe táján kezdtek el randizni, elsőként a Deux Moi című lap hozta őket hírbe egymással. 

Múlt héten az egyik hollywoodi sztároktól hemzsegő étteremben, a Mother Wolf nevű olasz vendéglőben látták a színészt a svéd énekesnővel.

Lykke volt vele, együtt vacsoráztak. Azért nem keltettek nagy feltűnést, mert szomszédok. Autóval mindössze három percre laknak egymástól. Ez így tökéletes Brad számára, a lehető legjobb neki olyannal randizni, aki ilyen közel lakik hozzá

súgta meg egy bennfentes a lapnak. Kiderült az is, hogy az énekesnőnek van egy 6 éves kisfia, Dion, akinek Jeff Bhasker producer az édesapja.

Ex-akták

Brad Pitt Lykke Li előtt egy 29 éves német modellel, Nicole Poturalskival járt, akit 2019-ben ismert meg egy berlini buliban. Úgy tudni, körülbelül egy évig lehettek együtt. A színész Jolie-val 2016-ban szakított, válásukat hivatalosan 2019 áprilisában mondták ki. Gyermekelhelyezési perük máig tart.