A MAI HÍRÖSSZEFOGLALÓBÓL IS KIDERÜL SOK ÉRDEKESSÉG HAZÁNK HÍRESSÉGEINEK ÉLETÉBŐL, NÉZZÜK, KI MIVEL KERÜLT CÍMLAPOKRA.

  • 2022-ben újra megnyitja kapuit a Bachelor - A Nagy Ő rezidenciája, ahol ezúttal Árpa Attila keresi szíve választottját. A TV2 párkereső műsorába már várják a szerelemre vágyó hölgyek jelentkezését.

Nyilván az első kérdés mindenki számára, hogy miért egy televízióműsorban keresem a szerelmet? Erre nagyon egyszerű válaszom van. Miért ne? Ami a nőket és a párkapcsolatokat illeti, viszonylag hosszú, rögös és kalandos utat jártam be. Voltam már házas, voltam már boldog, volt, hogy menekülőre fogtam, most az élet pedig úgy hozta, hogy szingli vagyok. Ez egyébként már húsz éve nem fordult velem elő. A „mindent vagy semmit” elv szerint élek, így csajozni is kétféle módon tudok: vagy a színfalak mögött diszkréten, vagy durr bele, ország-világ előtt. Most így teszek próbát. A mottóm, miszerint sosem lehet tudni, hogy a következő lehetőség honnan érkezik, megmagyarázza, miért vállaltam a szereplést.

– magyarázza 2022 bachelor-ja.

  • Kautzky Armand és Szemők Adrienn házassága válságba került – írja a legfrissebb Story magazin. Az 57 éves színművész őszintén beszélt arról, miért költözött külön a feleségével.

Hónapok óta külön élünk a feleségemmel. (...) Közösen döntöttünk arról, hogy picit lazábbra vesszük a házassági kötelékeket. Huszonkét év együttlét után mindkettőnknek szüksége van a szabadságra, az önállóságra, hisz a gyerekek is felnőttek már, élik a saját életüket, ennek joga pedig talán minket is megillet a feleségemmel, független attól, hogy hány évesek vagyunk, és mióta vagyunk együtt.

– nyilatkozta a sztármagazinnak Kautzky Armand.

  • Az utóbbi időben botrányos megcsalásával címlapokra kerülő Solti Ádám és felesége, Berni a Drágám, add az életed!-ben bizonyíthatják, hogy ők ketten minden akadályt legyőznek – írja a legfrissebb Story magazin.

Nagyon élvezzük az ilyen típusú műsorokat, ahol párban játszhatunk, versenyezhetünk, és megismerhetjük, megmutathatjuk olyan oldalunkat is, amire a hétköznapokban nincs lehetőségünk.

– nyilatkozta Solti Ádám.

  • Demcsák Zsuzsa szintén a Story magazinnak beszélt arról, miért érzi úgy, hogy végre azt a nőt látja vissza a tükörben, akire mindig is vágyott.

Végre abszolút úgy nézek ki, ahogy látni szeretném magam. Sokat kell dolgoznom érte. Hetente háromszor edzem. Régebben rendszeresen futottam, de még mindig posztcovid-szindrómával küzdök: sokszor fájnak az ízületeim, a térdem, a bokám, a derekam. (...) Harcos amazon vagyok, élvezem, hogy mennyi feladatom van. A televíziózás mellett vezetőknek és cégeknek tartok kommunikációs tréningeket. Tudom, sok nő akkor érzi jól magát, ha gyenge, törékeny nő lehet egy férfi mellett. Én azonban Krishan mellett is megmaradtam amazonnak, és jól érzem magam így. Ritkán gyengülök el.

– mondta a műsorvezető.