Több mint egy év után véget ért Galambos Lajos és párja, Julika kapcsolata. A zenész elmondta, mi az oka a különválásnak.

Lagzi Lajcsi elárulta, hogy a szakításukhoz főleg az vezetett, hogy jó viszonyban maradt a volt feleségével, Boglárkával – mondta a Blikknek.

A válásom után is nagyon jó kapcsolatban maradtunk a volt feleségemmel. (...) Ő sajnos nem vette jó néven, hogy én a volt feleségemmel jó viszonyt ápolok és együtt vacsorázom vele. (...) Ebből kifolyólag több vita is adódott közöttünk. (...) Mivel mások voltak az elképzeléseink, a napokban közösen úgy döntöttünk, jobb, ha elválnak az útjaink

– vallotta be az előadóművész, aki nagyon sajnálja, hogy így alakult a magánélete

Bár még nem költöztünk össze, sok időt töltöttünk együtt, és azt mindketten nagyon élveztük. Az eszem viszont azt súgta, ez volt a helyes döntés, mert egyikünk sem akart változtatni a dolgokon

– tette hozzá.