Az egykoron forgalmas klubok és bordélyházak többsége az utóbbi két-három év alatt bezárta kapuit, az épületeket egy részét üzletté vagy lakóházzá alakították át.

"A rendszerváltás után felvirágzott szexiparnak a határ menti régióban eddigi formájában befellegzett. Ez az üzletág is válságba került, s az ebből élőknek hozzá kell szokniuk az alacsonyabb keresetekhez" - nyilatkozta az MTI tudósítójának Hana Malinová, a Kéj kockázat nélkül (Rozkos bez rizika) nevű polgári tömörülés elnöke. A tömörülés a csehországi prostitúcióval foglalkozik, annak helyzetét térképezi fel már másfél évtizede.

Már a szomszédból se mennek

Malinová megjegyezte, hogy a csehországi prostituáltak ügyfeleinek döntő hányadát külföldiek teszik ki. A határ menti szórakozóhelyeket is elsősorban németek és osztrákok látogatták. A Csehországot felkereső turisták száma azonban az első negyedévben éves szinten a hivatalos kimutatás alapján is 17 százalékkal csökkent.

A Mladá Fronta Dnes című lapban közölt adatok szerint Dubí városka hírhedt klubjaiban korábban naponta mintegy 300-400 nő árulta testét, míg most alig 20-30 prostituált dolgozik a településen. Hasonlóan alakult a helyzet a határ menti prostitúció további központjaiban is. A Rozvadov cseh-német határállomás közelében még öt éve húsz erotikus klub működött, már csak három, annak sem megy túl jól.

Malinová szerint a német határ menti prostitúció hanyatlásának több oka van. "Az első csapást a Prága-Drezda autópálya határon átmenő szakaszának megnyitása jelentette 2007-ben. A kamionsofőrök, akik korábban szép számmal látogatták a szórakozóhelyeket, ezzel kikerülték az adott településeket. A második ok az volt, hogy a helyi hatóságok - kihasználva az új törvényi rendeletet - fokozottan kezdték ellenőrizni a szórakozóhelyeket és látogatóikat, akik így elveszítették névtelenségüket. Az önkormányzatok lehetőséget kaptak arra is, hogy a prostitúciót, amely egyébként Csehországban nincs tiltva, településük határán kívülre űzzék" - mutatott rá Malinová.

A lányok is továbbálltak

A Mladá Fronta Dnes úgy tudja, hogy a határ menti erotikus szalonokban szexszolgáltatást nyújtó lányok többségét külföldiek, jórészt románok, bolgárok, ukránok, oroszok és szlovákok alkották. Többségük a pangó kereslet miatt kihasználta a nyitott schengeni határokat és Nyugatra távozott, ahol magasabb keresetekre van lehetőségük. "Nagyon sokan azonban magánlakásokba költöztek, ott fogadják ügyfeleiket, akik így újra élvezhetik az anonimitást. Ott az ügyfelek többségét csehek teszik ki. Megbízható információink azonban nincsenek, mert a magánlakásokban nem tudunk olyan felméréseket végezni, mint tehettük a nyilvánosan működő klubokban" - mondta az MTI-nek Malinová. Szerinte a magánlakásokban olcsóbb a szex, mint volt a klubokban. A prágai sajtó ugyanakkor azt írja, hogy a határ menti szexszolgáltatások hanyatlásában nagy szerepet játszik a gazdasági válság is.