Az orgazmusról, a partnerek számáról és a szex minőségéről hazudnak többségében az emberek. Rusz Edit szexológus szerint a férfinek egyetlen negatív kritika is elég ahhoz, hogy az addig átélt összes szexuális kapcsolata rombadőljön, csak azért, mert nem tudja megadni álmai nőjének azt, amit kell.

Mindenkit érdekel, mennyi az átlagos szexek száma egy héten, egy nap, sokan nem félnek ezt a kérdést fel is tenni. Vannak, akik direkt hazudnak a kérdés hallatán, és vannak akik már-már nevetségesen túlzó számokat mondanak, amit vagy elhisz valaki, vagy nem. Ezek a kis füllentések semmik ahhoz képest, volt-e orgazmusa a nőnek, vagy hogy mennyire nyitott valaki a szexben. A Velvet kutatást végzett arról, ki, miben szokott hazudni, kinek, mit hazudtak már eddig az ágyban. Rusz Edit szexológus pedig szakértőként válaszolt szakmai tapasztalatáról, hogy a férfi és nő mit hazudnak egymásnak az ágyban.

Szüzesség elvesztése, abortusz és megcsalás

“Húsz voltam, amikor valójában elvesztettem a szüzességemet, és szégyelltem. Akkor már legalább két éve úgy tudták a barátnőim, tapasztalt vagyok az ágyban - írta egyik olvasónk. Egy másik azt az élményét osztotta meg, honnan lehet észrevenni, ha a pasi félredug. “Az az igazság, hogy a férfiaknál ezt jóval egyszerűbb levenni, mert azonnal nem úgy működik a "szerszám" mint korábban. Le sem tagadhatják, ha gebasz van /félredugnak/, bár ez nyilván nem mindig csak szexuális eredetű probléma lehet.” A hazugságok, elhallgatások sokszor a bizalmatlanságból és a felszínes viszony megtartásából fakadnak. “Nagyon magas szintű bizalmi viszony kell ahhoz, hogy elmeséljem, volt egy abortuszom. Azt gondolom, hogy ehhez semmi köze egy szeretőnek például” – írta olvasónk.

Partnerek száma

Rusz Edit szexuálterapeuta azt tanácsolja, a nők ne vallják be minden kapcsolatukat, mert a férfiak szeretik elhinni, hogy ők a legjobbak a világon. “A nő ha okos, azt mondja, édesem rajtad kívül csak egy maximum két férfi volt az életemben. A pácienseimnek is szoktam mondani, többet ne valljanak be” - mondta a Velvetnek. Olvasó idézet is alátámasztja a terapeuta véleményét. “Anno volt egy életszakaszom, amikor bár egyáltalán nem sok partnerrel, de elég liberálisan kezeltem a szexualitás kérdését és próbálkozós típus voltam. Azt gondoltam több esetben is, hogyha erről őszintén beszélek, a nyíltság és őszinteség látszatát keltem egy komolyabb partnernél. Azt kellett tapasztaljam, hogy naiv voltam és ez mindig a visszájára fordult, méghozzá fokozott bizalomvesztés/féltékenység formájában” – írta meg élményét egyik női olvasónk.

“A férfi a péniszével szeret” - a férfi szereti elhitetni, még nem panaszkodott egy nő sem

A legtöbb nő az orgazmus átélésről hazudik a partnerének, a szexológus szerint ez nem is annyira hazugság, sokkal bonyolultabb helyzetről van ilyenkor szó. “A férfi ugye a szeretkezés kedvéért és a nőt ágyba vivendő sok szépet és jót akar a nő számára biztosítani, ezért lelkileg, érzelmileg olyan csábító, hódító szövegeket nyom, amivel a nő lelkét próbálja meghódítani. A férfi egyik fontos eleme az, hogy szerelmével, érzelmével akarja a nő számára a szerelmeskedést érzelmesebbé tenni. De a férfi a péniszével szeret, jelzi a pénisze, mennyire szeretné a nőt magához láncolni, szépen, kedvesen, erotikusan persze, figyelembevéve a nő érzékenységét. A férfi általában azzal dicsekszik, hogy több kapcsolata volt, és olyan jó az ágyban, hogy minden nő odavolt érte. Ezzel valamilyen szinten tudatosítani akarja a partnerében, hogy ő a legjobb számára. A nő azzal viszonozza ezt, hogy eljátssza az orgazmus-élményt, mégis azt mondja, tökéletes voltál drágám. Ez nem annyira hazugság, lelki magyarázata van, a férfi mindig szeretné megkapni az osztályzatot. Ezt a nő nagyon okosan és ügyesen tudja előadni” – mondta dr. Rusz Edit szexológus.

Jobb a hazugság?

A legfőbb és legbonyolultabb hazugság az orgazmusról szól, a helyzet nehézsége abban is megmutatkozik, ezt a legnehezebb jól kezelni. A szexológus szerint ha a szex után rögtön azt a választ kapja a férfi, nem volt jó a nőnek, az az összes addigi szexuális élményt lerombolja. “Okos megoldást nem tudunk adni, a nőnek lassabban indul be a vágya, a férfi pedig abban a pillanatban tudni akarja, milyen volt. A nő azt mondja, isteni jó volt, de lehet, lelkileg érzi ezt, még akkor is, ha nem volt orgazmusa. A nőnél sokszor azon múlik a dolog, mi van az élete más területein, behívta a főnöke rapportra például, a férfi tökéletesen átéli a szexet ezek mellett is. Nonverbális kommunikáció segíthet, testi kontaktusban, testbeszéddel rá lehet vezetni a másikat. Gyertyafényes vacsorán meg lehet ezt finoman beszéni, de ne ott, és ne feladatként föladva a leckét a férfinek és a nőnek is. A feladatorientáció nem visz jó irányba” – mondta Rusz Edit.