Az utcalányok rendezettebb körülményeket szeretnének
"Szerintem feltétlen jó dolog lenne, lehetne bérelni szobákat, a vendég válogathatna. Biztos ki lehetne alakítani, hogy kulturált környezetben fogadhassuk a vendéget. Nem kellene bujkálva végezni a munkánkat. A szexmunkások és a vendégek is jól járnának, csak el nem tudom képzelni, hogy hol lenne a helyszín például Budapesten" – írta meg a Velvet megkeresésére véleményét Bella, a szexmunkás.
"Meglepődtünk Pintér Sándor bejelentésén, eddig az elmúlt 12 évben a Belügyminisztérium részéről egyetlen ember volt, aki támogatott minket, ő Dr. Borai Ákos, akinek a nevéhez fűződik a ‘99-es prostitúciós törvény" – nyilatkozta a Velvet megkeresésére Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. Földi arra reagált, hogy a parlamentben a belügyminiszter május 22-én bejelentette, nagy energiákat fordít a rendőrség jelen pillanatban is a prostitúció hátterének felderítésére, és az önkormányzatok segítségére, többek közt a türelmi zónák kijelölésére is szükség lenne.
A női jogi aktivisták a kereslet visszaszorítását akarják
"Óriási különbség van a türelmi zónák és a piros lámpás negyedek közt, ha a türelmi zónákról van szó, ugyanott vagyunk, ahol eddig, például a senki földjén, egy kivilágítatlan, nem biztonságos helyen" – tette hozzá Földi Ágnes, és elmondta, szükség van a jelenlegi helyzet megváltoztatására, a piros lámpás negyedek kialakítása véleménye szerint megoldás lehetne.
A MONA (Magyarországi Női Alapítvány) egyik munkatársa szerint a vigalmi negyedek kialakítása azért nem lehet megoldás, mert nem választaná szét a prostitúciót a bűnözéstől, odavonzaná az összes nem legális tevékenységet. “A prostitúció kiterjedtsége, hogy hány és milyen prostituált lehet, és hol, a legkevésbé függ maguktól a prostituáltaktól. A prostitúciós ipart valójában a keresletet alkotó férfiak igényeit részben alakítva, részben azokat követve a futtatók – stricik, bordélyosok, pornóiparosok, emberkereskedők – mozgatják. Ha tehát változást akarunk, akkor a kereslethez és a futtatókhoz kellene nyúlni” – nyilatkozta a Velvetnek Betlen Anna, a MONA Alapítvány munkatársa, és hozzátette, kötelessége lenne az államnak segítséget nyújtani a nemzetközi egyezmény szerint.
“Ha mindig csak a prostituáltakat próbáljuk szabályozgatni: ilyen meg ilyen papírjuk legyen, itt meg itt álljanak, ezzel újabb és újabb okot szolgáltatunk arra, hogy megint csak a prostituáltakat büntessék: hol ezért, hol azért. Ha a prostitúció visszaszorítása a cél, akkor a haszonélvezőkkel, a futtatókkal-szervezőkkel és a kliensekkel kellene kezdeni. Ha pedig az állam mindenképp a prostituáltakkal akar foglalkozni, ott a több mint hatvan éves New York-i egyezmény (valamint számos más nemzetközi egyezmény, a New York-inál modernebb, részletesebb is), amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy szociális segítséget és munkalehetőséget biztosít a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. Magyarországon jelenleg nincs az emberkereskedelem áldozatait szakszerűen ellátni képes intézményrendszer, nincs szociális segítség prostituáltaknak, még a gyermekprostituáltak ellátását sem képes a hazai szociális és gyermekvédelmi rendszer akár csak alapszinten is biztosítani. A szociális törvény a prostituáltat meg sem említi az ellátásra szoruló célcsoportok között.” Az Alapítvány munkatársa problémának tartja azt is, hogy nincsenek pontos adatok a prostituáltakról, ez szociális segítségnyújtás rendszerén keresztül azonban mérhető lenne.
Menedékházakra, szociális segítségre mindkét fél szerint szükség van
Földi Ágnes úgy látja, a vigalmi negyedek kialakítása védelmet jelenthetne a szexmunkásoknak, ráadásul a lakosság sem találkozna a jelenséggel annyira, mint amennyire most. Földi Ágnes szerint nem is kellene ehhez a New York-i egyezményhez nyúlni. A szociális hálót, a menedekházakat ő is hiányolja. “A New York-i egyezményt senki nem mondaná fel, még részletesen se, azonban a vigalmi negyed az egyezmény keretein belül is megvalósítható. Ezerszer elmondtuk már, önmagában ez a téma kifejezetten mindig csak egy pont volt, ami felett szerettek elsiklani a politikusok. Mindenkinek jó lenne, a lakosságnak nem kellene ezzel úton-útfélen szembesülnie. Ha a lakásokról beszélünk, az ott lakók nyugalmát zavarják a szexmunkások, ezerszer van probléma és feljelentés. A prostituáltat, aki áldozat, nem lehetne kényszeríteni erre, tudna kitől segítséget kérni. Az utcán szanaszét szórva semmilyen segítségre nem számíthat. Ma Magyarországon egyetlenegy menedékház sincs, ahol befogadnák. A szexmunkásoknak azért is lenne jó a vigalmi negyed, mert nem kellene attól rettegnie, hogy egy erős ember azt mondja, ez az út az enyém, és fizess ezért nekem.”
A Velvetnek korábban nyilatkozott Erika, aki luxusprostituáltként kezdte, majd egy észak-németországi város kabinjában kötött ki. A kabinos munka első napján alig kereste meg azt a pénzt, ami egyáltalán az ablak bérlésére és a szállásra elegendő lett volna, mindenki leszedte a maga sápját. Végül strici és közvetítő nélkül ismét kiment dolgozni, bár akkor már jobban járt anyagilag, azonban lebetegedett, és végül segítséggel kellett hazajönnie.
Az amszterdami Nyíregyháza utca
Amszterdami szociális munkások a piros lámpás negyed magyar prostitáltjai közt végeztek felmérést 2011-ben. 84 nő 11 napját nézték meg, 8 héten át. Az eredményből kiderült, hogy a válaszadók 54%-a (45 fő) nyíregyházi, 23 %-a (20 fő) budapesti, 8%-a (7 fő) debreceni, akadt győri, miskolci és pécsi is a válaszadók közt. Az amszterdami magyar lányok több mint 70 %-a a pénz miatt ment Hollandiába, mindössze 10 válaszadó jelezte, hogy kényszerítették a prostitúcióra, 14 % pedig nem válaszolt a kérdésre, miért ment Hollandiába. (Forrás: Refdag.nl)
Az emberkereskedelem ellen fellépő holland nemzeti ügyész szerint Magyarországról, Romániából, Bulgáriából és Nigériából érkezik Hollandiába a legtöbb prostituált. A magyarok többsége szexrabszolgaként vagy prostituáltként végzi. (Forrás: EUobserver/MTI/EUvonal)
Magyarországon 1945 után szűnt meg a bordélyházas rendszer
Jelenleg törvény tiltja, és bünteti azokat, akik helyszínt biztosítanak a prostitúciónak. A magyar állam 1955-ben aláírta a New York-i egyezményt, melyben a bordélyházak fenntartásának tiltása is szerepel. Az 1950 óta érvényben lévő nemzetközi egyezmény szerint büntethető a kerítő, a futtató, bárki, aki prostitúcióra kényszerít valakit. Továbbá aki bordélyházakat tart fenn, vagy épületet ad bérbe, helyszínt biztosít a prostitúcióhoz. Több nyugat-európai nagyvárosban piros lámpás negyedekben teljesen legálisan dolgozhatnak a prostituáltak. És bár például Hollandiában azért legalizálták 10 éve a prostitúciót és a bordélyházakat, hogy a prostituáltak a legális munkavállalási engedélyekkel védelmet kapjanak, az embercsempészet mégis virágzik. Az Európai Bizottság honlapja szerint az emberkereskedők a prostituáltak nagy részét elhurcolják hazájukból, főleg Kelet-Európából, és munkára kényszerítik őket.
Magyarországon 1874-ben alkottak rendeletet a bordélyházakról és a kéjhölgyekről, 1945 után megszűntek a bordályházak. A rendelet szerint bordélyházat csak olyan nő üzemeltethetett, akit soha nem büntettek meg semmiért, és elmúlt 30 éves. Kivéletes esetekben férfi is kaphatott engedélyt, főként ha nyomós szociális oka volt rá. A bordélyházakat engedélyeztetni kellett a rendőrkapitányságokon, a házak alaprajzát, azok átalakítási tervét is be kellett nyújtani a hivatalos szerveknél, ahol pontosan nyilvántartották azt is, hány kéjnő dolgozik egy-egy bordélyházban. A rendeletre akkor egyrészt közegészségügyi szempontól volt szükség, másrészt pedig a zaklatást, bántalmazást és a zsarolást akarták ezzel távoltartani. A bordélyházak fenntartásáért pénzt kellett fizetni a helyi városi tanácsnak, a tanács döntött a bordélyház további sorsáról, ha valaki már nem tudta azt valami miatt fenntartani. A rendszert akkor is kijátszották az emberek, vidéken az úgynevezett kávémérések nagy részében zugprostitúció folyt, a pincérnőknek ilyesféle szolgálatot is kellett teljesíteniük. (Forrás: Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat)