Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Londoni Olimpiai Játékok szervezői 150 000 óvszert biztosítottak az olimpiai faluban lakó sportolók számára, ami 50 000-rel több, mint amennyit Pekingben osztottak szét négy éve, de most megnyugodhatunk: valószínűleg nem vesztek kárba azok a kotonok.

A Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó angol olimpikon szerint kemény dolgok történtek az olimpiai faluban: “Az emberekben kialakult egy kép arról, hogy viselkednek az atléták. Persze küzdünk, versengünk, és ott nagyon jól viselkedünk. De amint vége vannak az eseményeknek, ki kell engednünk a gőzt. A faluban minden nemzet külön részt kapott, de mindenki átsétál a másikhoz, és megismerkedik a többi ország versenyzőivel. Először bemegyünk a lakhelyükre, aztán ismerősök leszünk Facebookon, elkezdjük egymást követni Twitteren, és cserélünk telefonszámokat. Minden itt indul” - mondta a sportoló. Elmondása szerint az első héten még mindenki az eseményére koncentrál, aztán egyre több szabadidejük lesz, és elkezdenek unatkozni.

“A második héten már bepörögtek a dolgok, megismerkedünk két ukrán atlétával, akik akartak egyet bulizni Londonban. Felírattam őket a Mahiki klub vendéglistájára, és már repültek is a koktélok. Sokat táncoltunk, aztán az egyik szőke, gyönyörű kék szeműt megcsókoltam. Meghívtam őket a kollégiumunkba szórakozni, éjjel 1 körül mentünk vissza a faluba.” A sztori innen válik izgalmassá, mivel hivatalosan nem járhatnak át csak úgy egymás kollégiumaiba a sportolók, de a különösen a férfi részlegben a biztonságiak hajlandóak elnézni pár nőt némi juttatásért cserébe, ráadásul egy üveg vodka is előkerült, ami szintén tiltott a faluban.

“Pár perccel később már csókolóztunk, levetkőzött és ott állt teljesen meztelenül. Megkért, hogy szerezzek gumit és szeretkezzünk. Mondtam, hogy jobban szeretek én irányítani, de ő csak azt hajtogatta, hogy akar engem. Öt perccel később a másik ukrán lány, aki a barátommal jött haza egy szál pólóban jött ki a szobából, és csak annyit mondott, ‘ne is foglalkozzatok velem, csak szerzek egy italt.”

Innentől válik egyre pornósabbá a sztori: “Gondoltam, bepróbálkozok, és azt mondtam, hogy lefekszem vele, ha ő előbb lefekszik a barátnőjével. Nagyon lelkesen simogatták és csókolgatták egymást. Egyértelmű volt, hogy valamelyikük már csinált ilyet. Szinte pislogni tudtam, és ott feküdtem köztük. Nem akarok részleteket mondani, maradjunk annyiban, hogy szórakoztunk” - mondta szemérmesen az ismeretlen férfi, akinek természetesen a barátja is beszállt a buliba.
Persze erre a történetre is megvan a magyarázat: “Van egy csomó jól kinéző ember, akiket egy helyre zártak, persze hogy történnek dolgok. Ráadásul rendszeresen öt-hat hetes edzőtáborokba megyünk, emellett lehetetlen rendes párkapcsolatot fenntartani” - magyarázkodott a forrás, hozzátéve, hogy teljesen egyértelmű mindenki számára, hogy ami a faluban történik, az a faluban is marad.