Napközben húzni a másikat csetben több okból is jó, egyrészt oldja a gátlásokat, és könnyebb kimondani, mire vágyik az ember. Másrészt előjátéknak is tökéletes a megkérdezettek szerint. Egyetlen hátránya van, hogy egyszer napvilágra kerülhetnek a mocskos mondatok.

Mellette szól, hogy oldja a gátlásokat

"Judittal msn-eztem ebéd után a munkahelyemen, benyomta a videót, nyomta a dumát, kurválkodott. Én meg felizgattam, és láttam, ahogy elélvez, de csak a fejét láttam. Rendesen kész lettem én is" – írta a Velvetnek a 35 éves András, aki barátnőjével még a kezdeti szenvedélyes hónapokban rendszeresen szexcsetelt a munkahelyén. Könnyen megtehette, külön irodája van. A megkérdezett tizenöt emberből a legtöbben azt a választ adták a kérdésre, hogy a munkahelyen, napközben szexcsetelnek a partnereikkel, amolyan előjátékként, az esti szex alapozásaként. Abban mind egyetértenek, hogy az igazi szexet ez semmiképp nem helyettesíti. Mindenestre a munkahelyi szexcset hangulatához hozzátartozik, hogy ha az ember nagyon nem bír magával, akkor kénytelen fapofával kisétálni a vécére pár lézengő kolléga szeme előtt. És dolgavégeztével ugyanolyan pléhpofával vissza.

"A pasimmal egy időben rendszeresen cseten húztuk egymást. Eleinte nagyon finoman, óvatosan fogalmaztunk, aztán annyira belejöttünk, hogy mindent le mertünk írni, ki mertünk mondani. Amit mi chaten összefantáziáltunk, azt igyekeztünk a gyakorlatban is megvalósítani. Napközben nagyon jó ezzel felhúzni egymást, van mit várni, felizgulsz, izgatott vagy és készülsz az estére" – írta a Velvetnek a 26 éves Zsuzsa, aki gátlásosnak tartja magát, és ezért is szereti a mocskos csetet.

Az a para, hogy egyszer napvilágra kerülhet

A szexcset műfaja alapvetően izgató, a gátlásokat pedig feloldja a kibertér, erre rengeteg fizetős csetoldal épült. Az emberek ahogy a kommentekből is jól látni, mindent le mernek írni, mindent meg mernek tenni az interneten. A chatekben zajló fantáziálásnak csak a személyes ízlés szabhat gátat. "Például, ha szadomazo irányt vett a chatelés, akkor szexshopba mentünk, és beszereztük az ostort, otthon aztán vadultunk. Eleinte gátlásosak voltunk, mert míg csetben le mertem írni például azt, hogy bassz meg, addig a valóságban ezt picit nehezebben tudtam kimondani" – válaszolta a Velvet kérdésére a 32 éves Johanna, alátámasztva azt, hogy a szexcset jó lökés ahhoz, hogy az ember kipróbáljon új dolgokat. A műfajt csak elkezdeni nehéz, de utána beindul a dolog. Van olyan nő, aki azért szereti a műfajt, mert átmehet kurvába úgy, hogy ő is, és a partnere is tudják, hogy nem az. Eljátszani a kurvát azonban nagyon élvezetes mindkettejüknek, úgy is, hogy nem távkapcsolatban élnek.

"Az tényleg óriás parám, hogy ezek a csetbeszélgetések napvilágra kerülnek egyszer. Szerintem a távkapcsolatban ez sokáig nem működik, maximum pár hét távollét esetén. Számomra a szexcset tényleg egy ingerforrás, ahol lemehetsz mocskos állatba. Annyira fel tudod húzni a másikat, hogy amikor este találkoztok, egy szót se kell szólni, csak egymásnak estek" – tette hozzá a 32 éves Johanna, és félelmével nincs egyedül. "Mellesleg gyakran aggódtam, ha egyszer szétmegyünk, és mondjuk bazi híres leszek, ezzel a sok obszcén, mocskos szöveggel vissza lehet élni" – írja a másik megszólaló, Zsuzsa.

A szexcset műfajáról az hinnénk, főleg a távkapcsolatban élőknek lehet izgalmas nap mint nap, azonban ennek pont az ellenkezője igaz. A 28 éves Imola, aki több száz kilométerre él a pasijától, azt mondja, a sok szexcset akár meg is ölheti a kapcsolatot. "Talán közelebb hoz a kapcsolatban, de ezt nem szabad minden csetben csinálni. Távkapcsolatban ezt minden nap csinálni olyan, mintha már évek óta együtt lennétek, és még az is lehet, hogy a tényleges együttlét ugyanolyan izgalmas lesz. Én kezdtem el először vele játszani. Megláttam, ahogy félmeztelenül ücsörög a földön, azt hiszem, akkor már két hete nem találkoztunk. Nem vagyok nimfomán, de én tényleg kívánom a partnerem nap mint nap. Akkor kurvára megkívántam a Skype-on keresztül, ahogy a csodálatos teste megfeszült, gyönyörű volt. Nem mondtam, hogy szexcsetelni szeretnék, mert az olyan béna. Csak azt mondtam, hogy jajj, olyan melegem van. Ő nevetett, és mondta, hogy akkor vegyem le a pólómat. Megtettem, ott ültem melltartóban és bugyiban, aztán elkezdtem magam simogatni. Azt mondta, szereti a vállamat, és szépnek tartja, így elkezdtem magam ott simogatni. Megírtuk egymásnak, hogy nagyon kívánjuk egymást, végül mindketten elmentünk" – írta Imola, aki hozzátette, nem akart online szexelni, mert személytelennek tartja, és ha budapesti pasija lenne, inkább átment volna hozzá.

A velvetszex kukac mail.velvet.hu címre szívesen várunk további olvasói leveleket. A levél tárgyának írják azt, hogy Olvasói levél, a levél végére pedig azt a nevet, jeligét, amivel az írást közölhetjük! Köszönjük!