Partnerével már megbeszélték, hogy mozizás lesz a hétvégén, de mivel ez lesz az első ilyen alkalom, nem tudják, hogyan kezdjenek bele, mit is kellene csinálniuk innentől kezdve? Segítünk. Biztosan lesz cikis helyzet és röhögés is, de kellő türelemmel kirobbanó lehet a szex filmnézés közben.

A legnagyobb probléma a pornónézéssel egy párkapcsolatban az, ha ezt titokban próbáljuk tartani a partnerünk előtt. Leginkább a nők szoktak kiakadni ezen a dolgon, úgy érzik ugyanis, hogy a pasi rejteget előlük valamit és/vagy a filmekben szereplő csajokra vágynak. Nem kell hát titkolni ezt a szokást, beszéljen róla, vagy legalábbis ne tűnjön úgy az egész, mintha nem akarná, hogy párja tudjon erről. Sőt, ha van rá mód, hozza meg az ő kedvét is, nézzenek együtt felnőttfilmeket!

Az alábbiakban olyan pároknak adunk tippeket, akik már döntöttek a közös mozizásról, de mivel ez lesz az első ilyen alkalom, nem tudják, hogyan kezdjenek bele, mit is kellene csinálniuk innentől kezdve.

1. Beszéljék meg, milyen típusú filmeket favorizálnak. Ebből egyébként sok mindent meg lehet tudni a másik szexuális fantáziáiról, vágyairól.

2. Ne az válassza ki elsőként a filmet, akinek az ötlete volt az egész. Ezt eleinte arra kell hagyni, aki csak rábólintott a dologra, esetleg csak vonakodva egyezett bele, de mindenképp közös megegyezésen alapuljon a műfaj, egyik fél se érezze, hogy olyat erőszakoltak rá, amit őt nem is szeretne látni.

3. Ha nem is mindketten, valamelyik fél biztosan zavarban fogja magát érezni az első alkalmakkor, hagyjuk hát feloldódni a másikat. Ha kritizálni akarja a szereplőket, hadd kritizálja, de az sem gond, ha a jeleneteken eleinte csak elpoénkodnak.

4. Legyen türelmes. Lehet, hogy csak többszöri nekifutásra jön össze az elképzelés.

5. Filmezés közben beszéljék meg, milyen pózokat, mozdulatokat lehetne beépíteni a szexuális életükbe, amikre eddig még nem volt mód.

6. Ha már képesek ellazulni, nyúljon a partneréhez vagy saját magához, kezdeményezze a szexet.

7. Ne kapcsolja ki a filmet akkor sem, ha partnere már teljesen felizgult. A közös pornónézés nemcsak jó előjáték, de az egész aktust is feldobhatja.

8. Találjanak ki különböző játékokat, például utánozzák a filmbéli pózokat. A nők többsége valószínűleg nem akarja majd az extrém pózokat és a kemény jeleneteket, de ez érthető. Vagy csak hagyja filmezni partnerét, miközben orálisan kielégíti.

9. Szex után beszéljék meg a történteket: fel tudott-e izgulni a másik, adott-e plusz élményt ez az egész. Érzékeny nőkben azért érdemes tudatosítani ilyenkor, hogy rá vágynak, és nem a plasztikázott pornószínésznőkre, akik igazából csak szexuális eszközök.

10. Ha mindkettőjüknek bejött a dolog, ismételjék meg, de arra vigyázzanak, hogy a pornófilmezést ne vigyék túlzásba.