A szex akkor jó, ha mindenki egyformán élvezi, és nem kényszer semmi sem. Ha azonban szinte testvérekként élnek együtt, és csak kipipálják a szexet, akkor érdemes leülni és megbeszélni, hogy mi ennek az oka. A szexológus szerint még azt is meg kell mondani, ha valakinek nem finom az íze, vagy rossz a szaga – még ha fáj is.

A szexuális vágy normális és természetes része az életnek, és nem természetes szex nélkül élni. Tévhit, hogy a férfiak akarják állandóan a szexet, és ha nem kapják meg, akkor pornót néznek és maszturbálnak. Van az úgy, hogy a nő több szexre vágyik, mint a férfi, aki ezt nehezen viseli. Mindennapossá válnak a hisztik, a veszekedések és az önértékeléssel is komoly gond adódhat.

Igazából sosem szeretett nyalni, csak csinálta, mert kellett

Összességében minden ember negyedóránként gondol a szexre. Férfi és nő egyaránt. Az is tévhit, hogy az a nő, aki sokkal több szexre vágyik, nimfomán: az igények egyénenként változnak, ráadásul partnerenként is egész más lehet a szexuális vágy foka. Ez pontosan annyira általánosítás, minthogy a déli országokban bujábbak a nők. Az is népszerű sztereotípia, hogy a nőt rá kell venni a szexre, és annak bizonyos fajtáira pláne, például az análszexre. Az eltérő igényeket a megváltozott szexuális szokások eltérésétől külön kell kezelni. Ha a kapcsolat elejétől fogva másak az igények, az viszonylag egyértelműen látható. Ha csak a szenvedélyes időszakban működött a szex mindkét fél számára jól, akkor az a szenvedély csitulása után azonnal megmutatkozik. Gyakorlatilag pár hónap múlva – szerencsés esetben fél év után – azonnal szembetűnik, hogy mi kell a férfinak és a nőnek valójában.

"Nagyon ritkán volt az, hogy megcsókolt ott lent. Legtöbbször túlesett rajta, és nem is volt jó. De minden más jól működött a kapcsolatunkban, szex ugyan ritkán volt, évente párszor, de együtt maradtunk évekig. Nem tudom, hogy miért csináltam, talán mert azt hittem, megváltozik majd valami. Semmilyen olyan pózt sem lehetett vele csinálni, amiben nyalás is volt, hosszan nem. Az előző kapcsolatomban pedig ez működött a legjobban" – írta a Velvetnek a 28 éves Sára. Az, hogy bizonyos dolgok a szexben nem működnek, idővel kis gömböcként dagadnak akkorára, hogy kezelhetetlenné válik a helyzet. A szexmegvonás nem megoldás, ahogy az sem, ha valaki hetente hisztizik azért, hogy szexeljen. "Akár a terápia, akár a szakítás megoldás lehet, mindenképpen meg kell kérdezni a másikat, miért nem kíván több szexet. Oka biztosan van, de a párok egymás előtt is titkolják néha ezt, mert valami lappang a háttérben" – mondta a Velvetnek Tóth-Horváth Gábor szexológus, és hozzátette, olyan is van, hogy elmúlik a kémia.

Beszélgetés és terápia segíthet, de a szakítás is megoldás

A szexhiányt elképzelhető, hogy másként oldják meg a párok, és ki-ki a maga örömére rendezi a sorait, azonban ez is csak távol tartja őket egymástól. "Egy egészséges férfi naponta x-szer kívánja a szexet. Azt is el kell mondani, hogy miért is nem szeret nyalni. Teszem azt, a párjának nem olyan az íze, nem tisztálkodik megfelelően. Ezeken étrendi változtatással, tisztálkodási szokások megváltoztatásával lehet segíteni. A szex elmaradásának lehet oka a megszokás is, az egyforma, és unalmassá váló pózok, szavak például. Ezen terápiával és szintén a beszélgetéssel lehet segíteni" – tanácsolta a szexológus.

Az őszinte beszélgetés, és nem a félhangos veszekedések vezethetnek oda, hogy a problémák megoldódjanak. A beszélgetések fájók, mert minden olyan sérelem is újból felmerülhet, amit a szőnyeg alá sepertek. Azzal sem jó szembesülni, ha valakinek az íze változott meg, és azzal sem, ha a kémia mint olyan, elmúlt. Azonban testvérekként évekig együtt élni, és a csodát remélni szótlanul, tünethisztiket produkálva, egész biztos csak időhúzás. "Több mint tíz éve vagyunk együtt, az utóbbi években, ha évente egyszer van szex, akkor sokat mondtam. Szeretőim vannak, mert másképp nem bírnám, összeköt minket a közös üzlet, a lakás, az anyagiak, gyerekünk nincs, és egyikünk sem erőlteti. Nem tudom, hogy meddig tudjuk így húzni" – írta a Velvetnek a házasságban élő 36 éves Zsuzsa, akinek a problémája nem egyedi.

Gyakori, hogy azokban a kapcsolatokban, ahol a szex hiányzik, de minden más működik, akkor valahol máshol keresik azt, ami hiányzik. Ha az a szex, akkor többen szeretőt tartanak, és kipipálják a szexuális vágyat, aztán ha úgy alakul, tovább lépnek, mert szerelmesek lesznek valaki másba. Ha a párkapcsolat megtartása a hosszú távú cél, akkor csak a terápia és a beszélgetések segíthetnek.

Ha kérdése, véleménye van a témában, esetleg kérdéseket tenne fel egy szexológusnak, írjon a velvetszex@mail.index.hu e-mail címre!