Egy olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy talán túl nagyvonalúan ítéltük oda a VV6 gerlepárjának, Izának és Krisztiánnal a valóságshowk legnagyobb kúrása címet. Mivel még egyszer nem akarunk felelőtlenül kijelenteni ilyet, döntsék el inkább önök, mi volt a tévétörténeti pillanat! Egy pont, ha béna maszatolás, öt pont, ha már szinte pornó!

BB Éva és Renato

A magyar reality még gyerekcipőben járt, de pár hét alatt sikerült összehoznia a Big Brothernek egy elég tisztességes szexet. Az azóta teljesen szétesett Éva egy szép napon behívta Renatót a szobába, mert már nem bírta dugás nélkül, a férfi pedig teljesítette is kötelességét. Azért Éva levehette volna a mamuszt.

Éden Edina és Máté

Az Éden Hotel 2 lakói sajnos már megtanulták az előző évadból, hogy dugni csak pontosan, szépen, takaró alatt, különben minden látszik. Úgyhogy próbálnak a takaró alá menekülni, bár Anikó lovaglásos sátorépítése miatt végülis megérte.

Összeesküvők Niko és Ricsi

Bár az Összeesküvők reality még Alekosz átcsábítása ellenére is csúnyán bebukott, azért egyvalamit hagyott: Niko és Ricsi közös éjszakájukon összehozott dugása soha nem is került adásba, pedig órákon át csinálták. Képek azért készültek róla, amik alapján kijelenthető, hogy ennél kendőzetlenebbül tényleg nagyon nehéz szexelni.

VV Iza és Krisztián

A jelenleg is futó Való világ 6-ban a hajdúsági Krisztián elég keményen megcsinálta a sokáig csak flörtölgető Izát. A helyzeten sokat ront, hogy természetesen takaró alatt zavarták le az egészet, ráadásul annyira profin, hogy még egy kivillanó mellet sem lehet felfedezni.

VV Szilvi és Frenki

A harmadik Való világban már biztosra mentek, ezért Szilvit és Frenkit párként küldték be, hiszen azok mindig dugnak. Nem is vallottak szégyent, sőt, Frenki később Katkának is adott pár percnyi boldogságot. A mosókonyhás jelenet persze ettől még igazi részeg szerencsétlenkedésnek tűnik, de takaró itt sem volt.