Bár az ember azt hinné, a pornófilmek manapság fillérekből készülnek egy csomó amatőrrel, többször is kiadtak már ezekre az alkotásokra komoly pénzeket. Cégek, akik százmilliókat költöttek az emberiség maszturbálására.

1. Pirates 2: Stagnetti's Revenge

Már a Karib-tenger kalózai első részét pornósító műalkotás is sok pénzt emésztett fel, de a második rész minden idők legdrágább pornója lett 2008-ban. Ez 8 millió dollárt, azaz 1,7 milliárd forintot jelent. Ehhez képest az első résszel szemben nem robbantotta fel a pornópiacot. A szakértők szerint azért nem, mert semmi eltérés nincs benne szinte az első részhez képest, amit azért a pornóban elég nehéz értelmezni.

2. Uninhibited

1,2 millió dollárból, azaz 270 millió forintból készült el Buck Adams egyik kései alkotása 1995-ben. A filmet a pornótörténelem egyik csúcsaként szokás emlegetni. Külön érdekessége, hogy egy 35 milliméteres filmre forgatták, bár azt nem tudjuk, mennyit ad hozzá az üzenethez. Sajnos még részletek sem találhatók meg róla, de azért nézzük meg, micsoda színészóriás ez a Buck Adams!

3. Pirates

A bődületes összegeket felemésztő második részhez képest ez “csak” egymillió dollárba került (kb. 223 millió forint), de a Jesse Jane főszereplésével készült pornó a szakma és a rajongók egyik kedvence is lett. 300 filmtrükk és hangeffekt is van benne, úgyhogy nem is csoda, hogy 11 AVN díjat nyert.

4. The Fashionistas

2002-ben 500000 dollárért (111 millió forint) forgatták le Rocco Siffredi főszereplésével a kosztümös pornót. Bár azt nem értjük, mi került benne ennyibe, a szakértők máshogy vannak ezzel, úgyhogy ez lett az év legjobb pornófilmje.

5. Upload

Ilyen összegek mellett szinte aprópénz az a 350000 dollár, amit erre költöttek. Az Upload az X-Akták hangulatát akarta dugásba fordítani, bár a Hillary Scott és Eva Angelina főszerelésével készült film inkább a hosszával tűnik ki, ugyanis négy DVD-ből áll, és 285 perces. Ember legyen a talpán, aki ezt végig tudja rejszolni!