Önnek mi ugrik be elsőre egy amerikai pasasról? Ken? Egy tésztaképű férfi örökösen bárgyú műfog-mosollyal? Egy félvér faszi érzéki szájjal? Egy nyak nélküli, szteroidtól duzzadó, repedt bőrű harmincas? Esetleg egy hájas, épp a hamburgerébe harapó, ketchupös ingű fickó?
Valószínűleg minden asszociáció helyes, hiszen a közel 400 milliós populációba minden típus belefér. Amit azonban biztosan tudunk az amerikai pasikról, hogy 78 százalékuk hisz Istenben, 40 százalékuk sohasem akarja elolvasni a Da Vinci kódot, valamivel több mint hatszázezer forintnak megfelelő összeget tartanak a bankkártyájukon, és jobban aggódnak a fölös kilóikon, mint a munkájuk elvesztésén. Nem csoda, hiszen a 20 év feletti amerikaik 60 százaléka túlsúlyos.
A szerelmi életüket tekintve az amerikaiak hűségesek. A férfiak 75 százaléka ugyanis sohasem csalta meg a párját. Átlagosan 10,7 szexpartnert fogyasztanak el életük során, nagyjából háromnaponta dugnak, több mint egyötödük szexelt már kamerák előtt, 9 százalék kivételével inkább az alkoholfogyasztást, mint a szexet adnák fel, viszont jobban vonzza őket 50 ezer dollár, mint egy édeshármas Angelina Jolieval és Scarlett Johanssonal. Pedig Bratt Pitt csaját tartják a világ legszexisebb nőjének.
Akár a filmeken
De milyen lehet egy szerelmi kaland egy amerikaival? Tényleg olyan nyálas, mint a moziban?
Kati egyéjszakás kalandja ilyen meseszerűnek hangzik. "A legemlékezetesebb éjszakám egy amerikai fiúval volt, néhány évvel ezelőtt. Egy pezsgő nyári éjszakán találkoztunk - talán már hajnalodott - egy szabadtéri szórakozóhelyen botlottunk egymásba valahogy. Talán a vodka és a sör, talán csak a testi vágy taszított minket egymás karjaiba. Nem tudom. Egy észveszejtő tánc után már nagyon kívántuk egymást. Elmentünk a haverokkal az egyik barátunk villájába, hogy ott töltsük az este további részét. A fiút Samnek hívták, hatalmas kék szemei voltak és barátságos arca. Romantikus volt a végtelenségig, olyan dolgokat suttogott a fülembe, mintha fél éve a szerelme lennék, és úgy ért hozzám, olyan szeretettel, hogy azt nem is lehet szavakkal kifejezni. A szívem egyik fele, az ártatlan, a naiv, a jó hitt neki és szerette. A másik felem kívánta, bántani akarta, hogy a férfi ne bánthassa őt. Végül elkezdődött, szerettük egymást reggelig, ahogyan egy férfi egy nőt boldoggá tehet, úgy csinálta. Leste minden kívánságom, símogatott és gyönyört szerzett. Miután kifulladva, kielégülten a mellkasára hajtottam a fejemet, azt suttogta: köszönöm, köszönöm neked ezt a csodás éjszakát, köszönöm, hogy velem voltál, s hogy én veled lehettem. Ez volt életem legfantasztikusabb egyéjszakás kalandja."
Nárcisz a Balkánon
Persze nem mindenki csöppen egy amerikai oldalán tündérmesébe. Ahogy például Rita sem. "Egy New York-i festő volt, Tomnak hívták, piros fákat festett. A Kinizsi utca környékén volt egy kocsma, már nem emlékszem a nevére, ott ismertem meg egy ismerősömön keresztül. Ő 26 lehetett akkor, én nem voltam még 20 sem. Meghívott vacsorázni, aztán rövid ideig kavartunk (a járás szó nem fedi a valóságot, ő ebbe a kapcsolatba nem akart semmiféle energiát belefektetni). Úgy tudta, a magyar csajok nagyon könnyűek és gyorsak, én meg nem voltam az soha, úgyhogy ezzel próbára tettem a türelmét. A szenvedélyesség nem jellemezte, nárcisztikus figura volt, hajzselét használt, többnyire fehér ingben volt, és egyre inkább azt éreztem, kelet-európai tapasztalatatokat szeretne csak gyűjteni, mert mintha lett volna egy olyan elképzelése, hogy az ilyet 30 éves kor előtt okvetlenül ki kell pipálni. Egzotikus tripnek gondolta, hogy összejön egy magamfajta balkáni lánnyal, mert azok szerinte köztudottan nagyon szeszélyes, érdekes csajok. Mesélt arról, milyen NY-ban szórakozni, meg milyen cuki művészek vannak ott, de nekem mind hasonlóan nárcisztikusnak tűntek, mint ő maga. Végül nem hívtuk egymást többet, és úgy tudtam, elhagyta az országot, mert alapvetően körutazást tett a régióban. Nem csodálkoznék, ha a beszűkült elképzeléseihez idomulva csak ugyanolyan kalandjai lettek volna a szlovák, esetleg a román lányok közt. De az is lehet, hogy kultúrantropológus volt."
Középszerűség és lemondás
Ahogy az eddigi két történetünkből is látszik, olvasóink vegyesen értékelik az amerikai pasikat, és ez meglátszik a statisztikai eredményekből is. Minden versenyszámban a középmezőnyben végeztek. A maximális 5 pontból a legtöbbet a szenvedélyesség dimenzióban szerezték: 3,8 ponttal végeztek. Ezt követi a 3,5-ös romantika átlaggal, végül a szexbeli teljesítmény kullog leghátul a sorban. Az amerikaiak itt csak 3,1 pontot kaptak.
Az utolsó, bús levél írója sem tér ki pasija szexuális képességeire. Talán nem véletlenül. Egy halálraítélt távkapcsolat története kövekezik. "Washington DC egyik menő negyedében, az Adam's Morganben tanyáztunk valami gáz bárban, ami leginkább egy húspiacra hasonlított. De legalább a kínálat jó volt. Volt ott egy fekete fiú a barátjával és mindketten iszonyú szexin öltöztek, táncoltak. Általában nem vagyok kezdeményező típus, de megembereltem magam és odamentem hozzá - egy utólag beismerve - gáz dumával, aminek a felét nem is hallotta. "Hey, you dance the best here so I guess I have to battle you". Mindegy, táncoltunk, és pár perc múlva nagyon-nagyon egymásnak estünk. Igazából abszolút félelmetes élmény volt, mert amikor elkezdtünk beszélgetni, körülbelül fél óra múlva úgy éreztük mindketten, hogy ismerjük egymást. Mondtam valamit, és tudtam, hogyan fog rá reagálni. Úgy ültem az ölébe, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne és mikor elindultunk sétálni, megfogta a kezem. Egész éjjel fent voltunk. Az iszonyú hidegben, süvítő szélben átéltünk egy szenvedélyes éjszakát, bár nem feküdtünk le egymással. Mikor visszakísért a hostelbe, szorosan fogott, és azt mondta, mondjam ki, amit érzek. De nem tehettem, mire picit megrázott, és azt mondta: i love you." Bori még háromszor találkozott a sráccal, de egy idő után, mint ahogy a legtöbb távkapcsolat, ez is megszakadt. Történetét szomorú lemondással zárja: "Lehet, hogy sosem fogom látni. Szinte biztos."
|