Egy amerikai cég híességekre hasonlító guminőket forgalmaz. A különféle modelleknek ötletes neveket adnak, és a dobozon az ihletül szolgáló celeb életének egy-egy mozzanatára is utalnak. Egy korábbi filmszerepre például. A csajok nem is drágák, és még hasonlítani is próbálnak valamennyire a megformált eredetire. Már amennyire egy felfújt guminő bármire is hasonlítani tud.

A Pipedream Products széles termékskáláján ha nem is megszólásig, de egy kicsit azért celebekre hasonlító guminőket forgalmaz.

A nagy seggű Lopez-baba
(fotó: radaronline.com)

Az ötlet nem újdonság: mármint sem a guminők, sem a celebek és a pornó házasítása. Guminő téren a Pipedream termékei messze nem hozzák a Tracy nevű realdoll élethűségét, de a neveik legalább olyan szórakoztatók, mint azoké a pornósoké, akik hírességek farvizén szerettek volna nagyon népszerűségre szert tenni.

Egy-egy felfújható celebguminő nagyjából négyezer forintért rendelhető, és minden termék dobozán gondosan feltüntetik, hogy a „lányok" három bemeneti nyílással rendelkeznek. A csomagolások fotóin a megmintázott celebre meglehetősen hasonlító lányokat láthatunk, ugyanez azért nem mondható el ilyen egyértelműen a termékekről. Annyi azonban mindenképp stimmel, hogy ha egyszer Jennifer Lopez büszkén vállalja az átlagnál nagyobb és gömbölyűbb fenekét, akkor felfújható alakmásán is kellő hangsúlyt kap ez a testrész.

A szóviccek rabjai

A különféle erotikus termékeknél megszokhattuk már, hogy valamilyen jó, vagy kevésbé jó szóviccel próbálnak kedveskedni a vásárlóknak. Nincs ez másként a celeb-guminőknél sem.

A Lopezről készült nagyseggű baba úgy hirdeti magát, ő csak egy segg a telepről (Booty from the block). Így asszociálva Lopez Jenny from the block (Jenny a telepről) című számára. A figurát J Honak hívják: a ho' az angol whore szó szlenges rövidítése, és kurvát jelent.

Lindsay Lohant a Kicsi kocsi - Tele a tank című filmjével próbálják eladni. Ennek megfelelően a borítón számos autózással kapcsolatos vicc olvasható, mint például: „Válts szexsebességet!", „Vidd el egy próbakörre", valamint „Lindsay teletankolva". Ugye értik, mivel.

Christina Aguilerát is gumiba öntötték, és a gyártóknak az ő esetében nem is igazán kellett megfeszülniük a párhuzammal: az énekesnő Dirrty (Mocskos) című száma és annak klipje is meglehetősen erotikus, így természetes, hogy ebből az irányból közelítettek.

Jessica Alba a Sin Cityben alakított gogotáncost, úgyhogy mondhatjuk, ez a párhuzam is adta magát. A figurát Jessica Sinnek (Jessica Bűn) hívják, stílusában talán ez a legjobban sikerült borító, megidézve a film jellegzetes, Frank Miller képregényének köszönhető képeit.

Nagy visszatérő a babák között Tori Spelling, aki a Beverly Hills 90210 című sorozat óta nem sokat tett le az asztalra, de úgy látszik az alakítása annyira mély nyomott hagyott az amerikai popkultúrában, hogy megérdemelte, hogy guminővé váljon. Naná, hogy a tinisorozatról emlékeztek meg a készítők.

Szóvicces guminők erre!

A szóviccek között az egyértelmű győztes a Sarah Jessica Parkerről formázott figura. A Sex and the City (Szex és New York) a Pipedreams babájának csomagolásán Sex in her shittyre (Szex a seggében) változott. A készítők még arra is ügyeltek, hogy a babán a színésznő egyik védjegyének számító karakteres orr is meglegyen.

Figyelemreméltó az az aprólékosság, amit a készítők a babák dobozainak kitalálásánál tanúsítottak. Jessica Simpson a 98 degrees (98 °F, ami 36 °C )nevű fiúzenekarral turnézott, amikor első lemezét népszerűsítette, sőt a zenekar egyik klipjében is szerepelt, az egyik tag barátnőjét játszotta. A doboz tanúsága szerint Jessica Simpson forróbb, mint 36 °C.

Rajtuk kívül még Pamela Andersont, természetesen vízimentőként, Eva Longoriát, természetesen Született feleségként, és Paris Hiltont is lehet kapni. Hiltonnál sajnos csak egy Eiffel-toronyra futotta a háttérben, ami nem túl ötletgazdag asszociáció, bár az is lehet, hogy az egykori botránykirálynő a One Night is Paris című házipornóját még mindig nem tudta felülmúlni.