horoszkóp

Gyereket adoptálhatnak a német melegek

2004.08.02. 10:44
A német hatóságok 6 ezer homoszexuális partneri kapcsolatot ismertek el a három éve érvénybe lépett törvény alapján. A kormány lehetővé kívánja tenni a homoszexuálisok számára, hogy örökbe fogadják egymás gyermekeit.
A német kormány nem házasságként, hanem egyfajta partneri kapcsolatként ismeri el a homoszexuálisok együttélését. A partnereknek korlátozott jogokat biztosítanak, kórházban látogathatják egymást, közösen birtokolhatnak ingatlanokat vagy ingóságokat, de a házaspárok élvezte adókedvezmények nem járnak nekik. A partnerkapcsolati törvényt 2001 augusztusában fogadták el, és a tervek szerint most kiegészítik a jogszabályt.

Örökbefogadás, korlátozással

A kiegészítés az év végéig megtörténhet, s ennek alapján a homoszexuális párok örökbe fogadhatják majd egymás gyermekeit. A módosítást a Bundesratnak, a parlament felsőházának nem kell ratifikálnia, amit egyébként nem is tenne meg, hiszen itt a kiegészítést ellenző konzervatívok vannak többségben.

A pártelnök sem szégyelli

A homoszexuálisokról szóló törvénykiegészítés kisebb vitát kavart Németországban. Olajat jelentett a tűzre, hogy a Szabaddemokrata Párt elnöke, Guido Westerwelle, aki egy kereszténydemokratákkal alkotott kormányban feltehetően külügyminiszter lenne, beismerte, hogy homoszexuális. Westerwelle beszállt a kibontakozó közéleti vitába, szélesebb körű jogokat javasolva a homoszexuális pároknak: megengedné például, hogy olyan gyermekeket is örökbe fogadjanak, akiket nem a partnerük hozott a kapcsolatba.